- Hirdetés -

Kategória: Kutatás

- Hirdetés -

Személyi változások a Ferling csapatában

A szervezetfejlesztés mellett többek között új cégvezetővel és operatív igazgatóval is erősít az ügynökség. Nemcsak sikerekben, kihívásokban is gazdag év volt az alapításának 30. évfordulóját...

Tovább drágultak a fővárosi ingatlanok

A Duna House adatai szerint a fővárosi ingatlanpiacon stagnáló forgalom mellett az átlagárak 6 százalékot emelkedtek. A vevőknek idén már átlagosan 43 millió forintot...

Így próbálunk védekezni az álhírekkel szemben

Minél többet internetezik valaki, annál nagyobb eséllyel botlik álhírekbe, valótlannak gondolt információkba. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása alapján 2019-ben és 2020-ban...

Legalább havonta ünnepel a magyarok harmada

Minden harmadik magyar legalább havonta, leginkább családtagjaival, barátaival ünnepel főként olyan klasszikus alkalmakat, mint a születésnap, az évforduló, a karácsony vagy a húsvét –...

Érdekes dolog derült ki a fiatal nézőkről

Egy feliratozással foglalkozó brit közhasznú szervezet kutatása szerint a fiatalok majdnem négyszer nagyobb valószínűséggel néznek feliratozott tévéműsorokat, mint az idősebb nézők, annak ellenére, hogy...

Itthon is egyre többen használnak e-aláírást

Az előrejelzések szerint évente átlagosan negyedével bővül majd a következő időszakban az e-aláírást támogató megoldások piaca. A fejlődésnek komoly lökést adtak a COVID-járvány által...

Felpörgeti az 5G a mobilszolgáltatók bevételét

Az 5G bevezetésében élen járó mobilszolgáltatókhoz háromszor nagyobb eséllyel maradnak hűségesek a felhasználók, és kétszer akkora eséllyel tudják növelni elő átlagos bevételüket, mint a...

Mozgolódnak a befektetők az ingatlanpiacon

A Duna House becslése szerint az ősz eleji élénkülés után egy minimális visszaesés volt tapasztalható októberben az ingatlanpiacon. Az elmúlt hónapban 11 526 darab...

Elszállhatnak a budapesti ingatlanárak

A második negyedévben tovább folytatódott az ingatlanárak növekedése, azonban a korábbi dinamika úgy tűnik, megváltozott. Az előzetes adatok alapján éves összehasonlításban újra nyílni látszik...

Aggódnak a kisvállalkozások a karácsonyi szezon miatt

A vendéglátósok fele, de összességében is minden harmadik magyar kisvállalkozó aggódik az idei év végi ünnepek bevételei miatt – derül ki a BÁV Zálog...

Így választanak bankot a magyarok

Ne menjen csődbe és legyen megbízható: egy új, országos kutatás szerint ez a legfontosabb szempont, amikor bankot vagy biztosítót választanak a magyar ügyfelek. A...

Kiderült, mennyit költenek a szülők karácsonyra

Indul a játékpiac legerősebb időszaka: a REGIO JÁTÉK adatai szerint a teljes éves forgalom 60 százaléka realizálódik az ünnepi időszakban. A vállalat becslése alapján...

Nem elég egy nap a Black Friday-ből

A hazai vásárlók kifejezetten keresik a karácsonyi időszakot megelőző leárazásokat, és annak a jelenségnek is örülnek, hogy az eredetileg egy napra – november negyedik...

Jelentősen növekedett az okoseszközök használata

Ahogy a világ legnagyobb részén, hazánkban is jelentősen növekedett az okoseszközök használata a COVID-19 járvány hatására és ez számos tevékenység virtuális változatát is magával...

Egyre fiatalabban kezdenek netezni a gyerekek

Közel kétszer annyi 7-8 éves gyereknek volt tavaly mobiltelefonja, mint 2017-ben – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) reprezentatív kérdőíves kutatásából....

Egyelőre vírusálló az albérletpiac

A koronavírus negyedik hulláma eddig nem befolyásolta a budapesti albérletpiacot: az árak lassan emelkednek, és kezdenek eltűnni az egyhavi kaucióval kivehető lakások is –...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

TV appal erősít a TV2 Play

A TV2 tavaly februárban indult online streaming platformja, a TV2 Play és annak Prémium felülete nagy sikernek örvend a nézők körében, ezért folyamatosan fejleszti a felhasználói élményt a médiaszolgáltató csoport. Ennek köszönhetően a szerződött...

Elégedetlenek a fiatal munkavállalók

A vezetők túlságosan optimisták alkalmazottaik boldogságát illetően – derül ki a Capgemini Kutatóintézet legfrissebb kutatásából. A 750 vezető és 1500 alkalmazott bevonásával készített felmérés alapján elmondható, hogy az alkalmazottak csak kevesebb mint egyharmada elégedett...

Új pénzvisszatérítési szolgáltatás indult

A Picodi lengyel e-kereskedelmi platform a magyar felhasználók számára is elérhetővé tette a cashback szolgáltatást, ami az online vásárlásra költött pénz egy részének visszatérítését jelenti. Ennek köszönhetően a felhasználók a magyar és külföldi webáruházakban...

Akciótervvel segíti a spórolást a SPAR

Előrelátással, tudatosan, az akciókat, a hűségkártyát és a kuponokat jól felhasználva jelentős összegeket takaríthatunk meg. Ebben segít a SPAR Akcióterv.„Vásárlóink számára mindig kifogástalan minőséget és jó árakat igyekszünk biztosítani, ezért alkottuk meg a SPAR...

Az Artvertisinggel dolgozik a Tchibo

Négy induló közül az Artvertising nyerte a Tchibo BTL kommunikációra kiírt tenderét, mely a Tchibo Shop 3 területének; a Non Food, a Cafissimo és a Kávébár promóciók kreatív anyagainak tervezését foglalja magában. A megbízás...
- Hirdetés -

Don't Miss

Kevesebb a mentalitásában stabil munkavállaló

Csökken a fluktuáció mértéke a munkaszervezetekben. Mielőtt azonban a HR osztályokon pukkanna a pezsgő, fontos látnunk az okokat, mert bár furcsán hangozhat, ez a csökkenés káros is lehet, ennek hátterében pedig a kevéssé őszinte...

Felveszik a versenyt a helyi rádióadók

Mennyien hallgatják a helyi rádiókat, milyen lehetőségeik vannak a reklámpiacon ezeknek az adóknak – többek között erről is beszélt Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) elnöke. - Jelenleg a teljes napi rádiós elérésnek...

Nem szabad leírni a rádiózást

A rádió népszerűsége töretlen és a reklámbevételei is folyamatosan növekedtek. Persze nem olyan ütemben, ahogy a teljes piac nőtt, ezért a teljes piaci share összességében csökkent, de a rádió messze nem a haláltusáját vívja...

Ha szabad a kezünk, vásárolunk

Most már sehol nem húzzák fel a szemöldöküket a boltosok, ha a telefonomat, netalántán az órámat érintem oda a fizetésnél a terminálhoz – mondta el Mondovics Péter az mmonline.hu-nak adott interjúban. A Mastercard marketing...
Samu Tímea

Az out-of-home-nak van egy szuperereje

A mi területünkön kreativitással és innovációval tudunk úrrá lenni a helyzeten, amelyet edukációs funkciónak is ki kell egészítenie, különösen a digitális felületeken – állítja Samu Tímea. A JCDecaux Hungary vezérigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Tovább zöldített az IKEA

Az IKEA Magyarország ma bejelentette, hogy 60,1 százalékkal csökkentette a termelésből származó élelmiszer-pazarlást, amivel 353 311 étkezésnek megfelelő ételmennyiséget spórolt meg és 607 tonna szén-dioxid kibocsátást került el az elmúlt négy évben.A világszerte megtermelt...

George Clooney-val kampányol a Nespresso

A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A...

Díjat nyert a Danone Műanyag Kisokosa

A bolygónk jövője egyre égetőbb kérdés mindennapjainknak. A zöldebb megoldások kapcsán azonban nem csak a különböző szervezetekre kell számítanunk, hanem önmagunkra is, hiszen immár elengedhetetlen, hogy háztartásonként is lépéseket tegyünk a fenntarthatóságért. A Danone...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....