- Hirdetés -

Magyarok a leggyorsabban fejlődő techcégek között

|

- Hirdetés -

Idén három magyar társaság is különdíjat kapott a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 programban, a Growth Stars és Impact Stars kategóriákban. A program a régió leggyorsabban fejlődő technológiai vállalkozásait mutatja be, amire idén minden eddiginél több, közel 450 vállalat pályázott.

A Deloitte Central Europe vezérigazgatója, Jarek Skrvna szerint: "Ez az év több szempontból is rekordév volt. Nemcsak több pályázat érkezett, mint valaha: a Fast 50-ben szereplő cégek átlagos növekedési üteme a 2017 és 2020 között rögzített bevételek alapján szintén a valaha elért legmagasabb, 2278%-os volt (a 2020-as 1460%-hoz képest).”

Jarek Skvrna leszögezi, hogy a Fast 50 rangsor sokkal többet jelent, mint csupán maga a növekedés. Mint mondja: „Ez az egyedülálló program széles körben elismert, mint az üzleti kreativitás és innováció legrangosabb és legfontosabb barométere Közép-Európa országaiban, beleértve Magyarországon is. Tekintettel az előttünk álló kihívásokra, amelyekre a Covid-19 világjárvány és az ENSZ COP26 környezetvédelmi csúcstalálkozóján nemrégiben kiemelt figyelmet kapott kérdések is rávilágítanak, az új technológiák azon képessége, hogy segítsenek egy jobb és fenntarthatóbb jövő kialakításában, még soha nem volt ennyire fontos”.

Az idei győztesek

A csehországi FTMO, a Fast 50 rangsor élén álló vállalat, egyedülálló oktatási platformot fejlesztett ki a pénzügyi piacokon tevékenykedő kereskedők számára, amely lehetővé teszi számukra, hogy a kockázatkezelésre és a kereskedésre összpontosítsanak a legjobb gyakorlatok átvétele, a hibák elkerülése és a pazarlás csökkentése érdekében.

A Deloitte 2021-ben új besorolást vezetett be, a „Companies to Watch” kategóriát, amelyben hazai vállalatok is a díjazottak között vannak. Ez két új díjkategóriát foglal magában, a Growth Stars, - és az Investment Stars díjat.

A Growth Stars kategóriában, azokat a vállalatokat ismerték el, amelyek saját piacukon a legnagyobb potenciált mutatják, de még korai fázisú szakaszban vannak ahhoz, hogy megfeleljenek a Fast 50-be való besorolás kritériumainak.

Az ebben a kategóriában 10. helyezést elért hazai SEON Technologies csalásmegelőzési eszközöket kínál, amelyek segítik a banki, biztosítási, e-kereskedelmi, online hitelezési, utazási és más iparágak vállalkozásait a személyazonosság és a pénzügyi csalások felderítésében és megelőzésében. A beépített mesterséges intelligenciával (AI) rendelkező munkafolyamatok lehetővé teszik a szervezetek számára a csalási pontszámok megtekintését és az egyéni kockázatkezelési szabályok meghatározását a csapatok közötti termelékenység és együttműködés javítása érdekében.

A kategória győztese a DRUID SA (Románia) olyan kódolás nélküli chatbot-szerző platformot hozott létre, amely automatizálja az ismétlődő feladatokat a termelékenység növelése érdekében, miközben javítja a felhasználói élményt.

A Technology Fast 50 Central Europe program részeként 2020-ban bevezettek egy külön kategóriát - az Impact Stars díjat. Az Impact Stars egy speciális kategória, amely olyan vállalatokat ismer el, amelyek sikeresen összekapcsolják a termékeket/szolgáltatásokat a következő területek legalább egyikére gyakorolt pozitív hatással: társadalom, üzlet, innováció, környezetvédelem és sokszínűség. Ebben a kategóriában is a díjazottak közé került két hazai vállalat, a Szállás.hu és a CraftUnique.

A CraftUnique 3D nyomtatók fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A cég első FFF technológiát használó 3D nyomtatója 2014 augusztusában jelent meg a piacon, egy kiemelkedően sikeres bevezetéssel. Megalakulásuk óta a CraftUnique 10 különböző 3D nyomtató modellt tervezett és gyártott, és több mint 10 000 példányt értékesített világszerte.

A másik díjazott, a Szallas.hu célja, hogy összehozza az utazót és a szállásadót, valós vendégértékelésekkel segítve a keresőket. Az online platformon összesen több, mint 75.000 hazai és külföldi szállás széles választéka található meg, a kis vendégházaktól kezdve a legnagyobb szállodákon át.

„Ahogy évről évre felmérjük, hogyan fejlődik az üzleti élet a régiónkban és Magyarországon, világosan látszik, hogy a fenntarthatósági és felelős növekedési célok szolgálatába állított technológia és innováció a jövőbeli siker legfontosabb hajtóereje. Ezért fantasztikus látni, hogy Magyarországon is ilyen sok kiváló fiatal vállalat tör utat magának ezen az úton. Gratulálunk a listára felkerülő hazai cégeknek és a Fast 50-ben szereplő valamennyi vállalatnak!” – mondta el Kóka Gábor, a Deloitte Private közép-európai régiójának vezető partnere és a Deloitte Fast 50 program magyarországi vezetője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...

Ilyen évük volt a tévépiac főszereplőinek

Csökkenő árbevétel mellett is sikerült profittal zárnia a múlt évet a hazai televíziós piac két legnagyobb szereplőjének, az RTL Magyarországnak és a TV2 Csoportnak. Az RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2022-es pénzügyi évben...

Gyereknek lenni jó! (x)

A gyermeki fantázia világokat képes teremteni. De mi történik akkor, ha a valóság ugyanolyan csodálatos, mint a szárnyaló képzelet? Ha egyszer csak életnagyságú TRex hátára lehet pattanni, lehetőség nyílik ráját simogatni, cápát etetni, trambulinon...

Eljárást indítanak a Karc FM ellen

A Karc FM Paláver című betelefonálós műsorában kirekesztésre alkalmas tartalmak hangozhattak el a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa szerint. A testület emellett egy helyi és egy holland joghatóság alá tartozó televízióval kapcsolatban...

Tarr Bélával készít sorozatot az AMC Networks International

Hazai saját gyártású sorozat fejlesztésébe kezd az AMC Networks International, a „Fata Morgana” című produkció kreatív producere Tarr Béla, együttműködő partnere az Oble Studios. A széria a klasszikus westernfilmeket alapul véve egészen különleges műfajt...

A hirdetési piacot is felforgatja a mesterséges intelligencia

A vállalkozások világa talán sosem volt még ennyire megosztott, mint napjainkban. 2023 teljes egészében felforgatta az állóvizet: a mai Magyarországról tulajdonképpen eltűnt a vállalkozói középréteg: a piacot a felső 10% uralja, a statisztikák alapján...

Visszatérhetnek a vevők a lakáspiacra

Új adalékokkal szolgált a tavaly kezdődött lakáspiaci fordulat mélységének és várható lefutásának megítéléséhez a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb lakáspiaci jelentése. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint közülük a legfontosabb az, hogy már a múlt év...

Keresik a példamutató családi vállalatokat

A családi cégek több mint fele súlyosabban éli meg a jelenlegi gazdasági helyzetet, mint a koronavírusjárványt. A teljes nagyvállalati szektorban még borúsabb a hangulat, itt a cégek majd kétharmada vélekedik így – derült ki...

Rekordárbevétel a Praktikernél

A beruházások és fejlesztések mellett az építőipart közvetetten érintő állami támogatásoknak köszönhetően a kihívásokkal teli tavalyi évben is tovább növekedett a magyar Praktiker. A meghatározó piaci pozíciójú, idén 25 éves barkácsáruházlánc 13 százalékkal 95,5...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezt kell tudni a kriptovaluták adózásáról

A kriptovaluták iránti fokozódó érdeklődés nyomán a Binance egy új, Binance Tax Watch elnevezésű blogsorozatban foglalja össze a digitális pénzügyi eszközök adózásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek első része az Európában és a Független Államok Szövetségében...

Így lehet feltörhetetlen jelszavad

Egy 2022-es jelentés szerint 24 milliárd felhasználónév és jelszó kombináció kering a kiberbűnözői piacon, ami 65 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A felhasználók sajnos gyakran ugyanazokat a belépési adatokat adják meg kényelmi szempontok miatt,...

Baj lehet az államosításokból

Az utóbbi évek kormányzati költekezése kezdetben a COVID-19 járvány káros gazdasági hatásainak mérséklését szolgálta, majd kimondva is a növekedés erőltetett gyorsítása lett a cél. Ha a Bokros-csomagot (1995) követő időszakot nézzük látható, hogy a...

Ilyen évük volt a tévépiac főszereplőinek

Csökkenő árbevétel mellett is sikerült profittal zárnia a múlt évet a hazai televíziós piac két legnagyobb szereplőjének, az RTL Magyarországnak és a TV2 Csoportnak. Az RTL Magyarország teljes konszolidált árbevétele a 2022-es pénzügyi évben...

Gyereknek lenni jó! (x)

A gyermeki fantázia világokat képes teremteni. De mi történik akkor, ha a valóság ugyanolyan csodálatos, mint a szárnyaló képzelet? Ha egyszer csak életnagyságú TRex hátára lehet pattanni, lehetőség nyílik ráját simogatni, cápát etetni, trambulinon...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....