- Hirdetés -

Már kapható a magyar csodaszemüveg

|

- Hirdetés -

A világon közel 300 millió, ebből csak Magyarországon 400 000 ember színtévesztő. A látási rendellenesség a tanulástól, a munkától kezdve a leghétköznapibb tevékenységekig az élet szinte minden területén hátrányt jelenthet. Egy magyar kutatócsoport olyan eszközt fejlesztett ki, amellyel hatékonyan korrigálható a színlátás. Az egyedi Colorlite® szemüvegekhez elsőként Magyarországon juthatnak hozzá azok, akik valódi színeiben szeretnék élvezni a világot.

 

Aki színtévesztő, nehézségekkel szembesülhet a hétköznapi tevékenységek során is, mint a vásárlás vagy a közlekedés, de hátrány érheti a tanulásban és a munkaerőpiacon is. A színtévesztés sajnos több mint 100 szakma esetében kizáró ok lehet az adott munkakörre egyébként teljesen alkalmas jelöltek esetében is. A rendellenességet az X kromoszóma hibája okozza, ezért sokkal több a színtévesztő a férfiak, mint a nők között: míg a férfiak 8 százalékát, addig a nőknek csupán 0,5 százalékát érinti. Genetikai eredete miatt a színtévesztést a tudomány jelenlegi állása szerint nem lehet gyógyítani, de egy magyar kutatókból álló csapat munkájának köszönhetően lehetőség nyílt a rendellenesség tüneteinek korrigálására.

 

 

Magyar találmány

 

Korábban úgy tartották, hogy a színtévesztésért az érzékelő pigmentek elégtelen működése a felelős. A Budapesti Műszaki Egyetemen Dr. Ábrahám György és Dr. Wenzel Klára – a speciális Colorlite® szemüveg megalkotói – több mint két évtizede kutatják a színlátást. Eredményeik szerint a színtévesztés oka a teljes színkép más-más hullámhosszaira érzékeny pigmentek működésében rejlik. A színtévesztőknél az érzékenységi tartományok a normálishoz képest eltolódnak: másként a leggyakoribb vörös-zöld, és másként az egyéb színtévesztők esetében. A rendellenességgel élők emiatt nem tudják megkülönböztetni az egyes színeket.

 

A felfedezésre épülő matematikai modell segítségével a kutatók egy speciális színszűrős szemüveget terveztek, amely korrigálja az eltérést. A szemüveg terveinek kivitelezésében egy magyar optikus, Szappanos János segített, neki köszönhetően már ötven eltérő típusú kísérleti szemüveget szabadalmaztattak a világ legkülönbözőbb országaiban.

 

A speciális szemüvegeket már több mint 2000 személy próbálhatta ki a kísérletek során, az optikai üzletek számára pedig új színlátásvizsgáló rendszert fejlesztett ki a kutatócsoport.

 

A színtévesztést korrigáló rendszer tíz különböző, speciálisan színezett színszűrőből áll, amelyek nulla, vagy annál több dioptriás lencsékre is használhatók. Az elkészült színszűrős lencsék tetszőleges szemüvegkeretbe illeszthetők. A lencsékre az UV-sugárzás és a karcolások kivédésére szolgáló védőréteg is kerülhet.

 

 

Látható eredmény

 

A színtévesztés súlyosságától függően már a szemüveg felvételekor is látványos javulást tapasztalhat a viselő. Minden eset egyedi, így egyénenként eltérő lehet az idő, amely alatt igazán jelentős eredményt lehet elérni. A gyors javulás érdekében minél többet érdemes viselni a szemüveget és tudatosan memorizálni a színeket. Az eszköz tévézéshez és számítógépes munkavégzéshez is hordható.

 

 

Hogyan kaphatok ilyen szemüveget?

 

Kérjen időpontot egy színtévesztő mérésre a Colorlite® partnereinél, akik az egész ország területén megtalálhatók.

A mérés maga 1–1,5 órát vesz igénybe, és teljesen fájdalommentes. A vizsgálat alatt kipróbálhatók a színlátást korrigáló szemüvegek is.

 

Ha a páciens elégedett a javulás mértékével, azonnal megrendelheti a szemüveget.

Az egyedi szemüveg gyártása körülbelül 2 hetet vesz igénybe. Szemüvegeseknek a megfelelő dioptriájú lencsékre, egyébként pedig nulla dioptriás lencsékre készülnek a korrekciós lencsék.

A lencséket optikus csiszolja a tetszőleges szemüvegkeret pontos méretére.

 

 

A Samsung innovatív megoldása a színtévesztésre

 

A Samsung a Colorlite® közreműködésével fejlesztette ki a SeeColors mobiltelefonos és Tizen-alapú Smart TV alkalmazáspárt annak érdekében, hogy innovatív módon javítsa a színtévesztők életminőségét. A SeeColors használata egyszerű. Először a Galaxy App Store és Google Play áruházakból ingyenesen letölthető mobilalkalmazás meghatározza a színtévesztés típusát (vörös, zöld vagy kék érzékelők működésének hibája) és mértékét (enyhe, mérsékelt vagy súlyos). Ezt követően a felhasználó összekapcsolja az okostelefonját a Samsung Smart TV-jével, illetve magán a TV-n is elvégezheti a tesztet. A SeeColors alkalmazás a Samsung 2016-os SUHD Smart TV-in előre telepítve található meg. Végül az applikáció az okostelefonos vagy a TV-n elvégzett teszt alapján újrakalibrálja a képernyő színeit, amelynek köszönhetően a színtévesztő felhasználó korábban sohasem tapasztalt, élénk és valósághű színekben élvezheti a televízió képernyőjén megjelenő tartalmakat.

 

 

A Colorlite-ról

 

A 2003-ban, magyar szakemberek és kutatók által alapított Colorlite Kft. a speciális Colorlite® színszűrős szemüvegek készítője, amely 1993 óta szabadalmaztatott innováció a színtévesztés korrekciójában. Az egyénre szabott látásvizsgálatok az ország több mint 30 optikai üzletében elérhetők. A vállalat célja, hogy gyógyászati segédeszközeivel a színtévesztők számára is lehetőséget nyújtson az akadálymentes életre.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Díjat nyert az OPPO okosmobilja

Az OPPO okoseszköz gyártó két kategóriában is megkapta a Best Product elismerést a világ legrangosabb audiovizuális és mobilelektronikai szakmai médiumainak díjátadóján. Idén a márka csúcskategóriás zászlóshajója, az OPPO Find X5 Pro nyerte el a...

Így indítja az őszt a TV2

Szeptember 3-án indítja az őszi tévés főszezont a TV2, az idén 25 éves csatorna többek között születésnapi show-val, a Sztárban Sztár leszek! új évadával és egy párkereső reality-vel készült erre az időszakra. A TV2...

Kicsit drágábban mobilozhatunk

Elsősorban a legolcsóbb, többletszolgáltatást is tartalmazó díjcsomagok ára emelkedett a hazai mobilszolgáltatóknál – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elemzéséből.A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendszeresen vizsgálja a mobilpiac változásait....

Új marketing és PR vezetővel erősít az Erste

Augusztus közepétől Blaumann Debóra veszi át az Erste Bank marketing és pr területének irányítását. A szakember feladata a pénzintézet megújulásának megjelenítése, a kommunikációs eszköztár bővítése lesz.Új vezető irányítja augusztus közepétől az Erste Bank marketing...

Fejlesztésekkel tennék hatékonyabbá a távmunkát a cégek

A rövid távú innovációk kerültek fókuszba a magyar vállalkozások körében, míg a hosszabb távra szóló fejlesztések háttérbe szorultak. A járvány következtében bevezetett home office miatt a vállalatok legnagyobb része, 37 százaléka az elmúlt két...

Rengeteg élelmiszert dobnak ki a magyarok

A vágtázó élelmiszerárak egyik következménye, hogy a szemétbe dobott ételek értéke is jóval magasabb lehet az idén, mint amekkora néhány évvel ezelőtt volt. Egy négytagú család esetében évente akár közel 90.000 forint értékű élelmiszer...

Erős növekedés a Siemensnél

Erős harmadik negyedéves eredményekről számolt be a Siemens. A német technológiai vállalat április 1. és június 30. közötti árbevétele meghaladta a 17,8 milliárd eurót, mely 11 százalékkal magasabb, mint az egy évvel ezelőtti azonos...

Egyre vonzóbbá válhatnak az újlakások

Jókor jött az újlakás-piacon, hogy az 5 százalékos lakásáfa, valamint a legnépszerűbb lakástámogatások, a Babaváró és a CSOK meghosszabbítását július végén bejelentették. Így az elmúlt fél évben némileg óvatosabbá vált beruházók és vevők egyaránt...

Tovább korszerűsít a Penny

Az idei évben már 73 üzletben valósult meg a PENNY 2020 végén indult nagyszabású üzlethelyiség-megújítási és korszerűsítési projektje, természetesen összhangban az áruházlánc tavalyi rebrandingjével. A nyár folyamán közel 30 üzletet alakítanak át országszerte; augusztusban...

Így látják a nyugdíjat a magyarok

Kedvezőtlenebbé váltak a nyugdíjkilátások a K&H biztos jövő felmérése szerint, amely a 30-59 évesek körében nézte meg, mire számítanak időskorukban. A nyugdíjkorhatárt átlagosan 69 évre teszik, a küszöb a 70 éves szint a várakozásokat...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Új trend a futárpiacon

A kiszállítási piacon látványosan nő a nagyméretű termékek rendeléseinek száma, amelyek kézbesítése speciális logisztikai megoldást igényel. A vásárlói igényeknek megfelelően, az élelmiszerek, friss-és melegételek kiszállítása mellett tovább növeli e-kereskedelmi kézbesítési portfólióját az okoslogisztikai megoldásokat...

Díjat nyert az OPPO okosmobilja

Az OPPO okoseszköz gyártó két kategóriában is megkapta a Best Product elismerést a világ legrangosabb audiovizuális és mobilelektronikai szakmai médiumainak díjátadóján. Idén a márka csúcskategóriás zászlóshajója, az OPPO Find X5 Pro nyerte el a...

Így indítja az őszt a TV2

Szeptember 3-án indítja az őszi tévés főszezont a TV2, az idén 25 éves csatorna többek között születésnapi show-val, a Sztárban Sztár leszek! új évadával és egy párkereső reality-vel készült erre az időszakra. A TV2...

Kicsit drágábban mobilozhatunk

Elsősorban a legolcsóbb, többletszolgáltatást is tartalmazó díjcsomagok ára emelkedett a hazai mobilszolgáltatóknál – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elemzéséből.A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendszeresen vizsgálja a mobilpiac változásait....

Új marketing és PR vezetővel erősít az Erste

Augusztus közepétől Blaumann Debóra veszi át az Erste Bank marketing és pr területének irányítását. A szakember feladata a pénzintézet megújulásának megjelenítése, a kommunikációs eszköztár bővítése lesz.Új vezető irányítja augusztus közepétől az Erste Bank marketing...
- Hirdetés -

Don't Miss

Jobban kell küzdenünk a fogyasztók figyelméért

Egymás gondolatainak meghallgatása, egymás munkáinak megtekintése mindig inspirációt nyújt és elősegíti a megújulásra való készséget, képességet – vallja Mérő Ádám, a Coca Cola Company Consumer & Shopper Connection Director-a. A szakember a szeptember 15-i...

A marketingvezetők jó esetben interdiszciplináris gondolkozók

Manapság a marketing az egyetlen omnipotens diszciplina, amely egy vállalat működésének teljességét képes átfogni – állítja Szabó Béla. A Magyar Telekom márkakommunikációs igazgatója a Marketing Summitot beharangozó interjúsorozatban az mmonline.hu-nak beszélt arról, hogy milyen...

Együtt erősebbek vagyunk

A marketing szakemberek, vezetők szerepe jelentősen megnövekedett a vállalaton belül és az üzleti értékteremtés folyamatában is – mutatott rá Bánhegyi Zsófia. A Szerencsejáték Zrt. marketing és kommunikációs igazgatója a szeptember 15-i Marketing Summitot felvezető...

Rekordok éve

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb hazai reklámügynökségek listáját a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan értékelik a múlt évet és mit várnak idén, Biró László, a Mediator...

További növekedés lehet

A Marketing&Media magazin idén is összeállította a legnagyobb médiaügynökségek rangsorát a tavalyi üzleti eredmények alapján. Iparági vezetőket is megkérdeztünk arról, hogyan látják a múlt évet és mire számítanak idén, Novák Péter, a Dentsu Hungary...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Eszméletlenül nagy a weboldalak karbonlábnyoma

Egy átlagos internetfelhasználó éves szinten 414 kg károsanyag-kibocsátásért felelős. Egy közepes weboldal pedig 60 kg CO2e éves kibocsátással ugyanakkora környezeti lábnyommal jár, mint 4,3 millió SMS vagy napi 63 percnyi TikTok aktivitás. Bár a...

Újabb lépést tett a fenntarthatóság felé a Samsung

A Samsung jelentős előrelépést tett a mobilkommunikációs üzletág 2025-ös fenntarthatósági céljainak elérése felé. A legfontosabb kezdeményezések közé tartozik az újrahasznosított anyagok továbbfejlesztett használata és beépítése a termékekbe, a környezettudatosabb csomagolás kialakítása, valamint a régebbi...

Újabb környezetvédelmi rekord a Tiszán

Rekordmennyiségű, 2880 zsák hulladék összegyűjtésével zárult a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa. A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte, akik ezúttal az egy...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....