- Hirdetés -

Megdöbbentő adatok a hazai lappiacról

|

- Hirdetés -

Igen részletes tanulmányt közölt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság a hazai nyomtatott sajtópiac alakulásáról 1994 és 2020 között, a Matesz adataira épülő elemzés tartalmaz néhány megdöbbentő számot. Míg 1994 második felében még 133 ezer fölött volt az átlagosan terjesztett példányszám, addig ez az érték a tavalyi első félévben 31 ezerre csökkent. A tanulmányból kiderül az is, hogy a print lapok és online felületei hogyan teljesítettek 2020. második félévében.

Az adatokat böngészve látszik, hogy először 1996 első félévében csökkent az átlagosan terjesztett példányszám 100 ezer alá és néhány kivételtől eltekintve szinte évről-évre zsugorodott a piac. Érdekesség, hogy 2000 második félévétől 2002 első feléig volt egy viszonylag hosszabb felívelés, igaz az akkori csúcs is már csak 77 ezer körül volt. (Minden sajtótermék esetében nyilvántartják az egy lapra jutó átlagos terjesztett példányszámot, amely az ingyenesen kiosztott és az értékesített példányszám összegének felel meg. A tanulmány készítői ennek az értéknek az átlagát vetítették ki az összes auditált lapra vonatkozóan. Az érték tehát azt mutatja meg, hogy egy újsághoz átlagosan hány terjesztett példányszám volt köthető lapszámonként.) A trendvonal arra is rámutat, hogy átlagosan egy újságból félévente 1522 lappal kevesebb terjesztettek.

A tanulmány készítői elemezték a tavalyi második félévre vonatkozóan a nyomtatott lapok terjesztett példányszámát, illetve online elérését is. Az elemzés szerint a napilapok közül mindössze az Észak-Keleti Napló és a Blikk ért 50 ezer fölötti átlagot (előbbi 64,7, utóbbi 58,1 ezrest). A hetilapok közül a Nők Lapja teljesített a legjobban, 167,4 ezres átlagos példányszámmal, a Kiskegyed 155,9 ezerrel a második, míg a Színes RTV 130,8 ezerrel a harmadik lett. A havilapok esetében a Vitál Magazin 73,2 ezerrel végzett az első helyen, a Glamour és a Nők Lapja Konyha előtt.

A weboldalak látogatottságát vizsgálva már egészen más erőviszonyok mutatkoznak. A DKT adatai alapján a napilapok között tavaly a második félévben a Blikk weboldala vonzotta átlagosan a legtöbb olvasót naponta, több mint 572 ezret. Ebben az összevetésben nagyon jól szerepelt a Nemzeti Sport online felülete, amire 255,5 ezer olvasó kattintott 2020 második félévében átlagosan. Egyébként a napilapok weboldalaira 2-5-ször többen kattintanak, mint ahány példányt a boltokban terjesztenek, illetve amennyire előfizetnek. Ez alól a két bulvárlap jelent kivételt – a Blikk és a Bors -, valamint a sportújság, a Nemzeti Sport. Ez utóbbi esetében például 11-szeres a különbség az online és a print olvasók között, előbbiek javára.

A hetilapok weboldalai közül a hvg.hu a leglátogatottabb, a tavalyi második félévben hetente átlagosan 1,72 millió olvasó kereste fel a felületet. A 168 Óra jócskán lemaradva, átlagosan 233,9 ezer látogatóval a második, míg a Nők Lapja 100,8 ezerrel a harmadik ebben a mutatóban a hetilapok között.

A teljes tanulmány itt érhető el.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Inkább online vásárolnak divatcikkeket a magyarok

A magyarok 86 százaléka fog divatcikkeket vásárolni az interneten az ünnepeket megelőző kereskedelmi időszakban. A fogyasztók 57 százaléka tervezi, hogy szinte csak webáruházakból fog rendelni, 29 százalék vásárol majd online és fizikai üzletben...

Ezek voltak a legkeresettebb idegen szavak a neten

Rövid bétateszt után 90 000 szóval elindult a jelentese.hu. A SAKKOM Interaktív által létrehozott, ingyenes szótárakat gyűjtő oldalon többek között angol- és idegen szavak, a gamer társadalom által használt kifejezések, E-számok, és keresztnevek jelentése...

Újabb zöld termékek a Lidl kínálatában

A klímavédelem és a felelős vásárlás fontossága egyre inkább növekszik a hazai vásárlók körében. A Lidl Magyarország ezeket az igényeket szem előtt tartva, fenntarthatósági stratégiájának részeként új termékcsaládokat tesz karbonsemlegessé és az újrahasznosított műanyagból...

Havonta ötszáz új reklám kerül képernyőre

Havonta ötszáz, még nem látott tévéhirdetés kerül a nézők szeme elé, a teljes reklámmennyiségnek pedig több mint a felét továbbra is az újak teszik ki – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...

Nőtt a tévézésre szánt idő a magyarok körében

Az idei harmadik negyedévben öt perccel nőtt a napi tévénézési idő a teljes népesség körében a Nielsen Közönségmérés adatai szerint és elérte a 4 óra 32 percet. A filmek és sorozatok miatt ülünk le...

Techcégek uralják a márkák rangsorát

A 10 legértékesebb márka közül 5 tartozik technológiai cégekhez, de ha az első 20-at nézzük, akkor még nagyobb a szektor fölénye, ebben a körben 11 technológiai brand található az Interbrand legújabb százas toplistáján. Az...

Új évaddal folytatódik a Comedy Club

Újra a nagypályás nevettetőké a terep a Comedy Centralon, október 22-től ugyanis folytatódik a humorcsatorna standupos műsorfolyama, a Comedy Club. Idén ősszel ismét trükkös cselekkel, kíméletlen támadásokkal és védhetetlen poénlabdákkal nyomul a gárda. Elsőként...

Van hova fejlődnünk az energiatakarékosság terén

A hazai fogyasztók körében a szelektív hulladékgyűjtés és az energiatakarékos égők használata számít a leginkább elterjedt otthoni környezetkímélő szokásnak. Miközben a magyar háztartásokban megtalálható hűtők, mosógépek, tévék mintegy fele már energiatakarékosnak számít, e gépek...

Éjjel is látó kamerákkal érkezik a legújabb okosmobil

Különleges éjszakai fotós és videós funkciókkal, 120 Hz-es képfrissítéssel, szupergyors töltéssel érkezik a HUAWEI legújabb okostelefonja. A nova 9 elő- és hátlapi kameráival egyaránt 4K-s felbontású videók készíthetők, a 4300 mAh-s beépített akkumulátor feltöltéséhez...

A vártnál jobban teljesít a lízingpiac

Bár a járvány az idén is bizonytalanná teszi a gazdasági helyzetet, a magyar lízingpiac ennek ellenére a várakozásoknál jobban szerepel – mondta Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke a szervezet csütörtöki konferenciáján. Szerinte...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Inkább online vásárolnak divatcikkeket a magyarok

A magyarok 86 százaléka fog divatcikkeket vásárolni az interneten az ünnepeket megelőző kereskedelmi időszakban. A fogyasztók 57 százaléka tervezi, hogy szinte csak webáruházakból fog rendelni, 29 százalék vásárol majd online és fizikai üzletben...

Ezek voltak a legkeresettebb idegen szavak a neten

Rövid bétateszt után 90 000 szóval elindult a jelentese.hu. A SAKKOM Interaktív által létrehozott, ingyenes szótárakat gyűjtő oldalon többek között angol- és idegen szavak, a gamer társadalom által használt kifejezések, E-számok, és keresztnevek jelentése...

Újabb zöld termékek a Lidl kínálatában

A klímavédelem és a felelős vásárlás fontossága egyre inkább növekszik a hazai vásárlók körében. A Lidl Magyarország ezeket az igényeket szem előtt tartva, fenntarthatósági stratégiájának részeként új termékcsaládokat tesz karbonsemlegessé és az újrahasznosított műanyagból...

Havonta ötszáz új reklám kerül képernyőre

Havonta ötszáz, még nem látott tévéhirdetés kerül a nézők szeme elé, a teljes reklámmennyiségnek pedig több mint a felét továbbra is az újak teszik ki – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...
- Hirdetés -

CMO

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Újabb zöld termékek a Lidl kínálatában

A klímavédelem és a felelős vásárlás fontossága egyre inkább növekszik a hazai vásárlók körében. A Lidl Magyarország ezeket az igényeket szem előtt tartva, fenntarthatósági stratégiájának részeként új termékcsaládokat tesz karbonsemlegessé és az újrahasznosított műanyagból...

Fenntarthatóságban is jól teljesített a Telekom

A telekommunikációs szektor fenntarthatósági szempontból legjobban teljesítő vállalatai között jelölte meg a Magyar Telekomot az ISS Corporate Solutions a vállalat 2020. évi fenntarthatósági eredményei alapján. Az ISS ESG Corporate Rating éves szinten több, mint 100...

Zöld éttermet nyitott Debrecenben a KFC

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrecenben megnyitott új étterme. A beruházás a környezeti fenntarthatósági szempontokat követve olyan zöld megoldások beemelésével...

DATA