- Hirdetés -

Nagyot változott a munkaerőpiac

|

- Hirdetés -

Átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeztek a Profession.hu-n meghirdetett pozíciókra idén a harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban. Az állásportál összesítése szerint a legnagyobb érdeklődés a szakmunka, az értékesítés, a fizikai munka és az adminisztrációs állások iránt volt, míg a meghirdetett állások számában a cégvezetői, az építőipari és az egészségügyi munkák területén volt növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.

Már látszanak a derűre okot adó tendenciák a hazai álláspiacon azok után, hogy tavasszal drasztikus változások történtek. A hirdetések év elejei jelentős visszaesése után ugyanis a harmadik negyedév friss adatai szerint már több területen is bővülés tapasztalható a meghirdetett állások számában –derül ki a Profession.hu jelentéséből. Az előző hónappal összevetve például szeptemberben már 39 százalékkal növekedett az új meghirdetett állások száma. Éves összevetésben azonban az új álláshirdetések száma továbbra sem éri el a tavalyi év azonos időszakának szintjét.

Felemás eredmények

A meghirdetett állások számában a legkisebb csökkenést 2020 harmadik negyedévében az IT programozás, fejlesztés és a mérnöki területeken (mindkét kategóriában 3-3 százalékos volt a visszaesés) illetve a gyártás-termelés területén (5 százalékos visszaesés) regisztrálta 2019 azonos időszakával összehasonlítva.

A legnagyobb visszaesés az új állások számában tavalyhoz képest az üzleti támogató központok (54 százalék), az ügyfélszolgálatok (39 százalék), a banki pozíciók (31 százalék), a fizikai munka (29 százalék) és a HR (25 százalék) területén volt.

Ugyanakkor már több szegmensben is valóban komoly bővülés mérhető a meghirdetett állások számát illetően: a cégvezetés kategória például 22 százalékkal, az építőipar 5 százalékkal, az egészségügy 4 százalékkal növekedett 2019 harmadik negyedévével összevetve.

Kínálati álláspiac

Az állásportálon meghirdetett pozíciókra átlagosan 40 százalékkal többen jelentkeztek 2020 harmadik negyedévében, mint az elmúlt év ugyanezen időszakában. Az összes jelentkezés közül a legnagyobb arányt a szakmunka, az értékesítés, a fizikai munka és az adminisztráció kategóriák tették ki.

A legnagyobb jelentkezőszám-növekedést az üzleti támogató központok (72 százalék), a marketing (71 százalék), a szakmunka (68 százalék), a fizikai munka (61 százalék), az építőipar (51 százalék), az egyészségügy (47 százalék), az IT-programozás (46 százalék) és az adminisztráció (39 százalék) területén regisztrálták 2019 harmadik negyedévéhez képest.

Az egyes alkategóriákat vizsgálva az látszik, hogy a finanszírozás és ügyféltámogatás területén a jelentkezések megnégyszereződtek, a követeléskezeléssel foglalkozó munkakörök pedig három és félszer annyi jelentkezőt vonzottak, mint egy éve. A kommunikáció-pr és üzleti elemzői állásokra beérkező jelentkezések száma megtriplázódott, a banki értékesítés, illetve a raktározás területén pedig két és félszer annyi jelentkezés volt idén, mint tavaly ilyenkor.

Legnagyobb csökkenés a jelentkezéseknél a szállodai recepciós (63 százalék), az éttermi vendéglátás (54 százalék) és a turizmus (52 százalék) területén volt. Hagyományosan a harmadik negyedév nagyon erős ebben a szektorban, de a koronavírus járvány hatásai ezt felülírták 2020-ban.

Mindörökké home office?

A Profession.hu nyári felmérésének eredményei szerint a megkérdezett cégvezetők 57 százaléka úgy látta, hogy alkalmazottai ugyanúgy teljesítettek otthonról dolgozva, mint korábban, az irodában (500 fő feletti cégek esetében ez az arány jelentősen magasabb, 70 százalék feletti), 18 százalékuk szerint kifejezetten javított a vállalat hatékonyságán a home office. Ebből adódna a felvetés, hogy a távoli munkavégzést lehetővé tévő álláshirdetések száma esetleg nőtt az elmúlt év azonos időszakához képest. A Profession.hu eredményei azonban azt mutatják, hogy nincs lényeges változás ebben.

„A koronavírus-járvány miatt 2020 tavaszán számos cég éles környezetben próbálhatta ki a vállalati szintű távoli munkavégzést, ennek köszönhetően ma már tudatosabban használnak online kollaborációs eszközöket és sok helyen a vállalati kultúra részévé vált az új működési modell. Mindez hosszú távon megváltoztathatja az infrastrukturális igényeket is. Az iroda bérlése és fenntartása ugyanis az egyik legnagyobb költségtétel a cégek számára, így sok vállalat az ingatlanbérlés helyett inkább a távoli munkavégzést fejlesztő technológiai beruházások felé fordulhat, de úgy tűnik, ehhez a változáshoz még idő kell” – mutat rá Tüzes Imre, a Profession.hu üzletfejlesztési vezetője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...

Exkluzív premierekkel zárja az évet az HBO Max

Közeledik az év vége, így decemberre is tartogat néhány nagyszerű tartalmat az HBO Max. Több magyar film, köztük exkluzív premierek (Utolsó esély, Café Marylin), blockbuster franchise (Pókember), karácsonyi filmek és animációk (Mariah Carrey All...

A Sztárbox és a Reggeli miatt is eljárás indult

A „Sztárbox” és a „Reggeli” című műsorszámok egy-egy epizódja miatt is eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület több, külföldi hatóság alá tartozó műsorszám helytelen...

Hatályos: jövőre sem kell reklámadót fizetni

A november 30-i Magyar Közlönyben megjelent az adótörvények módosításáról szóló törvény Novák Katalin köztársasági elnök aláírásával, így jogerőre emelkedett a jogszabály, amely alapján a reklámadó mértéke 2024. december 31-ig továbbra is az adóalap 0...

Átlépte a másfél milliárdos határt az 5G

Az év végére 5-ből 1 mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban, vagyis a számos piacon továbbra is érezhető gazdasági és geopolitikai nehézségek ellenére töretlenül terjed a legújabb hálózati generáció – derül...

Tovább kalandozik Thuróczy Szabolcs és a SsangYong

A legszigorúbb apósjelölt szívét is meglágyítja a SsangYong Torres – legalábbis a friss kampányfilmek szerint. A dél-koreai SUV specialista legújabb modelljének bevezetőkampányáért a Mediator felelt.A dél-koreai SUV specialista új kalandokat és a hétköznapokból való...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Kiderült, mi okozza a legnagyobb fejfájást az exportpiacra vágyó magyar kkv-knak

Régiós vonatkozásban átlagosan teljesítenek az exportpiacokon a hazai kis- és középvállalkozások, ugyanakkor összességében továbbra is csupán alig több mint 5 százalékuk értékesíti termékeit vagy szolgáltatásait külföldön. Mivel az ország gazdasági teljesítménye és növekedése szempontjából...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Így védhetjük meg az adatainkat

Az okoseszközök korában a kommunikáció, a munkavégzés és a tartalomfogyasztás minden eddiginél könnyebb és hatékonyabb, ám a technológiai fejlesztések egyúttal új kockázatokkal is járnak mind a személyes, mind a vállalati adatok biztonságára nézve. Ezért...

Kiderült, jövőre kiket vizsgál majd a fogyasztóvédelem

2024-ben is számos területen számíthatnak átfogó fogyasztóvédelmi célellenőrzésekre a vállalatok – hívja fel a figyelmet az EY. Jövőre biztosan sor kerül az infláció letörése érdekében idén bevezetett intézkedések vizsgálatára, ahogyan a közműszolgáltatók működésének, a...
- Hirdetés -

Podcast

A sneaker az új generáció óraszenvedélye

A sneakerek embereket, generációkat kötnek össze, a resellerek óriási pénzeket kaszálnak a legkisebb kiegészítőkkel is, a laikusok pedig nem értik, miért. Erről rántja le a leplet Trunk Tamás, a Dablty alapítója, influenszer és Z-generációs...

A piac előtt tudtunk járni

A csapból is az AI folyik, és ez még egy darabig biztos így lesz. Nem csoda hát, hogy többek között erről, valamint ügynökségépítésről és a Brand Festivalról is folyt a beszélgetés Biró Lászlóval, a...

A listák hatalma – Signature40 a Business Lounge-ban

Az idei Marketing Summiton már másodjára hirdették ki a 40 legjobb marketingmenedzser listáját, a Signature40-t. Így a szeptember 27-ei Business Lounge is ekörül forgott. Vaszary Ádám, a lista társalapítója a lista hátteréről, az inspirációról...

Don't Miss

Ha kétszer ennyien olvasnának minket, az egész ország gazdagabb volna

Mindenkinek azt javaslom, hogy olvasson több Portfoliót. Biztos kevésbé vagyunk szórakoztatók, mint a TikTok, de vannak értelmes gondolatok és információk, amelyek segítenek ezekben a bizonytalan időkben – mondja Bán Zoltán, a gazdasági portált működtető...

Hiszünk a szinergia erejében

A csatornák kombinációja eredményezi a legnagyobb hatékonyságot marketingtevékenységünk során – mondta el Charlotte Miles. Az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős marketing menedzsere az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért indították el már...

Időt és energiát spórolunk ügyfeleinknek – interjú Csiszár Gergővel

Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő...

Akár gyorsíthatunk is tovább

Erős növekedési fázisban vagyunk, és az a célunk, hogy ez az ütem tartósan fennmaradjon – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak R. Kovács Dániel. A Front Page Communications alapítója, ügyvezető igazgatója nem titkolja, hogy ügynökségi területen...

Az áraknak emelkedniük kell

A televíziós hirdetési áraknak emelkedniük kell ahhoz, hogy minden reklámozó hozzáférhessen a tévé által biztosított elérésekhez – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Dudás Gergely. Az RTL Magyarország bevételekért felelős vezérigazgató-helyettese jelezte azt is, hogy éppen...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Különleges összefogás a CO2-kibocsátás csökkentéséért

A Mars Magyarország két nagyvállalattal lépett partnerségre annak érdekében, hogy csökkentse beszállítói tevékenységének karbonlábnyomát. Ez a lépés összhangban áll az anyavállalat Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervével, amelynek célja, hogy 2050-re elérje a nettó nulla szén-dioxid...

Már közel 100 üzletben ment élelmiszert a Penny és a Munch

Már Budapest teljes területén, valamint Baranya, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest és Vas megyékben is elérhető a PENNY üzleteiben a Munch egyre népszerűbb élelmiszermentő szolgáltatása. A 65 újonnan csatlakozó egységgel a kiskereskedelmi üzletlánc...

Egyre jobban figyelnek a fenntarthatóságra a hazai vállalatok

A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....