- Hirdetés -

Ők nyertek az NFI Inkubátor Programjában

|

- Hirdetés -

Podhradská Lea, Szeleczki Rozália, Hevér Dániel és Breier Ádám filmtervei nyertek a Nemzeti Filmintézet (NFI) fiatal alkotókat támogató Inkubátor Programjának pitch fórumán, Sós Bálint Dániel pedig a közönségdíjat szerezte meg.

A helyszínen és online több mint 200 fős szakmai közönség előtt mutatkoztak be a legígéretesebb elsőfilmesek péntek délután a Toldi moziban – írja az MTI az NFI közlése alapján. Podhradská Lea Apám lánya című kreatív dokumentumfilmjével, Szeleczki Rozália Cicavízió című abszurd, romantikus vígjátékával, Hevér Dániel Valami madarak című drámai vígjátékával, Breier Ádám Lefkovicsék gyászolnak című családi drámájával, Sós Bálint Dániel pedig Minden rendben című pszichodrámájával lett a pitch fórum nyertese.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a rendezvényen elmondta: „a mai elsőfilmesek irigylésre méltó helyzetben vannak, hisz a korábbi filmes generációknak nem biztosítottak olyan jó terepet, mint ma az Inkubátor Program. A Filmintézet szakembereinek közreműködése mellett a tehetséggondozó program jelentős anyagi támogatást is biztosít a fejlesztéshez és a gyártáshoz egyaránt. Újdonság, hogy marketing támogatásra is pályázhatnak a fiatal alkotócsapatok profi szakemberek bevonásával már a forgatás kezdete előtt is” – idézi a kormánybiztost a közlemény.

A döntősök közül az öt nyertest szakmai zsűri – Borka Csilla és Kálmán András forgalmazási szakemberek, Császi Ádám és Lakos Nóra filmrendezők, Stalter Judit producer – és a pitch fórumon személyesen vagy online résztvevő közönség választotta ki.

A zsűrit képviselve Kálmán András emlékeztetett arra, hogy az Inkubátor Programban készült kis költségvetésű filmek az elmúlt években legalább akkora sikereket értek el, mint az átlagos költségvetésű alkotások, melyeket tapasztalt mozifilmrendezők készítettek.

A nyertes projektek gyártására a Nemzeti Filmintézet pályázati úton nyújt támogatást. Az NFI Inkubátor Programjának célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy az NFI a mozifilmekhez képest jóval kisebb költségvetést biztosít a produkcióknak, így az alkotói kreativitásnak különös szerepe van.

A program rendkívül népszerű a pályakezdők körében: tavaly 68 pályázat érkezett, melyek közül a szakmai előzsűri választotta ki a tíz továbbjutó filmtervet. A döntős projektek 2 millió forint forgatókönyv-fejlesztési támogatásban részesültek, a tíz alkotócsapat felkészülését az NFI Fast Forward Programja keretében szervezett workshopok segítették.

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Program keretében már 29 elsőfilmes csapat kapott gyártási támogatást, köztük Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, melynek világpremierjét a cannes-i filmfesztiválon tartották, ahol elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták. Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt.

2019-ben mutatták be Kárpáti György Mór Guerilla című történelmi drámáját, Hartung Attila FOMO – Megosztod, és uralkodsz című filmjét és Nagy Zoltán Szép csendben című drámáját. Visky Ábel Mesék a zárkából című alkotása a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szakmai zsűrijétől elnyerte a fődíjat a magyar filmek versenyében.

Idén öt inkubátoros film mozipremierjét tervezik az alkotók, és jelenleg is három játékfilm forog, valamint két animáció készül a program támogatásával.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...