- Hirdetés -

Ők nyerték a Scratch Meccset

|

- Hirdetés -

Egyházi Hanna, Viszus Virág és Zsíros Anna nyerte el a lányoknak szóló, idei Scratch Meccs játékfejlesztő verseny első díját. A 14 és 15 éves lányok Menekülés a Marsról címmel egy olyan játékot készítettek, amelyben a játékosnak különböző tárgyakat kell felkutatnia, amelyek segítségével a szabadulószobákéhoz hasonló módon kell megszöknie az idegen bolygóról. A verseny nyerteseiként a Palacsinták csapatnévvel induló lányok egy tanulmányúton vehetnek részt: egy napot tölthetnek el a Facebook varsói irodájában.

 

2017-ben a második alkalommal rendezték meg a Scratch Meccset 12-16 év közötti lányok számára: az idei programozóversenyen 99 lány vett részt, akik egy-egy háromtagú csapat tagjaként küldtek be pályaműveket.

 

A pályaműveket Scratchben, egy ingyenesen letölthető, oktatási célokra szánt programozási környezetben kellett elkészíteni. A második díjat megszerző Hacker Girls csapat tagjai egy olyan játékot készítettek, ahol kvízkérdések mellett minijátékokban lehet megismerni a görög mitológia isteneit, míg a harmadik helyezett Scratch On csapat tagjai egy jövőben játszódó interaktív történetet készítettek.

 

A beérkezett pályaműveket hattagú szakmai zsűri bírálta el:

Harcsa Veronika, jazzénekes

Dr. Turcsányi-Szabó Márta, docens, az ELTE T@T laboratóriumának vezetője

Sörös Attila, a Kite Games játékfejlesztő cég projekt menedzsere

Laurent Roux, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) munkatársa

Nagyillés Amália, dizájner, a Geometry Global ügynökség Senior Art Directora

Ávéd János, szaxofonos, zenetanár

 

A Scratch Meccset a Skool keltette életre annak érdekében, hogy a programozást népszerűbbé tegye a lányok körében, és felhívja a figyelmüket arra, hogy a technológiai ipar milyen komoly lehetőségeket kínál a számukra is. A játékfejlesztő versenyben a Facebook támogatóként, az Eötvös Loránd Tudományegyetem IK T@T Laborja pedig szakmai irányítóként működött közre.

 

Idén a verseny megszervezését az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), a Visegrádi Alap, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, valamint a Csodák Palotája is támogatta. 2017-ben egy Visegrádi Alap pályázatnak köszönhetően a Skool Lengyelországban és Szlovákiában is elindította a Scratch Meccset, helyi non-profitok szervezésében, hogy a régióban még több lány fedezhesse fel a Scratchben és a játékfejlesztésben rejlő lehetőségeket.

 

„Azt tapasztaljuk, hogy manapság a nők alulreprezentáltak a technológiai munkakörökben, ezért pedig nem csak az ipar, az innováció, de az ügyfelek is számos lehetőségtől esnek el. Meg kell mutatnunk a nőknek, lányoknak, hogy milyen remek karrierlehetőségek rejlenek a technológia területén. Az első lépés ebbe az irányba az oktatás és a személyes felfedezés. Lelkesedéssel és örömmel dolgozunk együtt a Skoollal és támogatjuk az általuk szervezett Scratch Meccset. Ez a kezdeményezés segít abban, hogy a lányok felfedezhessék a magukban rejlő tehetséget, és erősítheti az önbizalmukat ezen a területen”“ – mondta Cseh Gabriella, a Facebook kelet-közép-európai szabályozási vezetője, aki a döntőn személyesen adta át a nyertes csapatnak tanulmányútra szóló repülőjegyet, és a közösségi oldalnál való munkájáról mesélt a döntősöknek.

 

„A Skoollal már a harmadik éve dolgozunk azon, hogy bátorítsuk a lányokat arra, hogy ne csak felhasználói, hanem alkotói is legyenek a technológiának. Nagy örömmel tölt el minket az, amit partnereinkkel közösen elértünk a Scratch Meccsel. Már nem csupán inspiráljuk a lányokat arra, hogy elsajátítsák a programozás alapjait, hanem azt is elértük, hogy csapatokat alkotva projektekben gondolkodjanak, pitcheket mutassanak be, és megmérettessék magukat egy versenyen. Ezek olyan tapasztalatok, amelyekre a lányoknak az élet más területein is szükségük lesz, és elsajátításuk magabiztosabbá is teszi őket a technológiai területen való munka során.” – mondta Major Zsófi, a Skool ügyvezetője.

 

“Nekünk nem az a célunk, hogy mindenkiből programozót neveljünk – tette hozzá Pluhár Zsuzsa, az ELTE IK T@T Labor munkatársa. „Az oktatás lehetőségeinek és színterének megváltozása, a társadalmi elvárások módosulása miatt többek között gondolkodási képességeket, rendszerszemléletet, problémamegoldást kell tanítanunk a fiataloknak, aminek egyik nagyszerű eszköze a programozás, és a Scratch. Az ELTE IK T@T Labor több éve dolgozik azon, hogy a Scratch Meccs, és ehhez hasonló tevékenységeken keresztül az Információs és kommunikációs technológiák (IKT) lehetőségeivel az oktatást színesítse és a tanulási folyamatokat támogassa.”

 

„Mi Európa legnagyobb kiaknázatlan potenciálja a vállalkozásokat és a digitális szektort illetően? A nők. Európa lakosságának 52%-a nő, miközben a digitális szektorban foglalkoztatottak és vállalkozók között mindössze 30% a hölgyek aránya. Ezen változtatnunk kell. A lányoknak szóló verseny, Scratch Meccs egy nagyszerű példa arra, hogyan lehet ösztönözni a csodás tehetségeket és teret adni az innovatív ötleteknek. A növekedéshez Európának több nőre van szüksége a digitális szektorban, a kreatív és vezető pozíciókban, és a vállalkozók között is. Az EIT célja, hogy összehozza az oktatást és a vállalkozói szellemet. Pontosan erről szól a Scratch Meccs is. Ha szeretnénk egyre több nőt látni a jövő sikeres vállalkozói és vezetői között, akkor szükséges minél fiatalabb korban elkezdeni a vállalkozói és a digitális képességek fejlesztését. Örülünk annak, hogy együttműködhetünk a Skoolal ebben a lényeges törekvésben.” – mondta el Martin Kern, az EIT igazgatója.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Mesterséges intelligenciával növekszik a lengyel webshop

A lengyel alapítású eobuwie.pl Közép- és Kelet-Európa egyik vezető cipő-, táska- és kiegészítő kereskedője, Magyarországon ecipo.hu márkanéven ismert. Ahogy a vállalat új piacokra terjeszkedik, úgy válik egyre összetettebbé árukészlete és választéka. A tervezési folyamatok...

Egyre többen aggódnak a digitális lábnyomuk miatt

Az európaiak 82 százalék-a szeretne véglegesen törölni valamit a 2021-es közösségi médiás posztjai közül – derül ki a Kaspersky felméréséből. A legnagyobb arányban a Z-generációs fogyasztók szeretnének levenni valamit a 2021-es posztjaik közül (86%),...

Újabb magyar városokban terjeszkedik az IKEA

A 2021-es pénzügyi év számos kihívást tartogatott a Covid–19 világjárvány miatt, az IKEA 109 milliárd forint teljes kiskereskedelmi forgalommal zárta az időszakot. Ez a megelőző évhez képest majdnem 12%-os növekedést jelent. Az online kereskedelem...

Csúcsot döntött a használtautópiac

Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, közel 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2021-ben. Ez az érték 3,4 százalékkal haladja meg az előző évi szintet: 2020-ban 791 ezer volt a belföldi...

Mobiljukat fizetési terminálként használhatják az UniCredit ügyfelei

A SoftPOS a dinamikusan bővülő európai piacokon és a technológiailag fejlett országokban aktív paytech vállalat, a Nexi által kifejlesztett alkalmazás, amely már az UniCredit Bank üzleti ügyfelei számára is elérhető. Az alkalmazás segítségével a...

Erősíti karitatív sorsjegyértékesítő hálózatát a Szerencsejáték Zrt.

Többéves előkészítő munkát követően biztonságosabbá, gyorsabbá és hatékonyabbá tette sorsjegyértékesítő rendszerét karitatív hálózatában a nemzeti lottótársaság. Digitális eszköz biztosításával a Szerencsejáték Zrt. Európában másodikként biztosította a hálózatban dolgozók részére, hogy online kezeljék készleteiket és...

Munkáltatói díjat nyert a Lidl

A Lidl Magyarország első alkalommal került be a Top Employer minősítéssel rendelkező vállalatok közé. A díjjal a független "Top Employers Institute" azokat a munkáltatókat ismeri el világszerte, akik kiemelkedő munkavállalói körülményeket biztosítanak.Idén a Lidl...

Fékezett a Netflix, lassan jönnek az új előfizetők

A múlt évben 18,2 millióval tudta növelni előfizetői számát a Netflix, ami nem csak 2020-as évben felmutatott bővüléshez képest komoly visszaesés, de a pandémia előtti időszakkal összevetve is. Üzleti szempontból egyébként nem volt rossz...

Így tennék biztonságosabbá az online világot

A jogellenes online termékek, szolgáltatások és tartalmak jobb kiszűrése, az óriásplatformok, például a legnagyobb közösségi felületekre vonatkozó szigorúbb szabályok, valamint a kiskorúak védelmét szolgáló előírások is szerepelnek abban az új rendeletjavaslatban, amit tegnap fogadott...

Új lehetőségeket hoz a Visa felhőalapú platformja

A Visa nemrégiben bejelentette új felhőalapú fizetéselfogadási platformját, a Visa Acceptance Cloudot (VAC), amely forradalmasítani fogja a vállalkozások számára az ügyfelektől érkező fizetések elfogadási módját. A Visa népszerű - okostelefonokat és tableteket fizetési terminállá...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Legendákkal jön a téli olimpia közvetítése

Az Eurosport platformjai lesznek a 2022 évi téli olimpiai játékok közvetítésének otthona, amelynek 107 fős szakértői gárdája több mint 80 olimpiai érmet és 26 aranyérmet számlál. A csapat páratlan betekintést és szakértelmet kínál sportrajongók...

Mesterséges intelligenciával növekszik a lengyel webshop

A lengyel alapítású eobuwie.pl Közép- és Kelet-Európa egyik vezető cipő-, táska- és kiegészítő kereskedője, Magyarországon ecipo.hu márkanéven ismert. Ahogy a vállalat új piacokra terjeszkedik, úgy válik egyre összetettebbé árukészlete és választéka. A tervezési folyamatok...

Egyre többen aggódnak a digitális lábnyomuk miatt

Az európaiak 82 százalék-a szeretne véglegesen törölni valamit a 2021-es közösségi médiás posztjai közül – derül ki a Kaspersky felméréséből. A legnagyobb arányban a Z-generációs fogyasztók szeretnének levenni valamit a 2021-es posztjaik közül (86%),...

Újabb magyar városokban terjeszkedik az IKEA

A 2021-es pénzügyi év számos kihívást tartogatott a Covid–19 világjárvány miatt, az IKEA 109 milliárd forint teljes kiskereskedelmi forgalommal zárta az időszakot. Ez a megelőző évhez képest majdnem 12%-os növekedést jelent. Az online kereskedelem...

Csúcsot döntött a használtautópiac

Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, közel 819 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2021-ben. Ez az érték 3,4 százalékkal haladja meg az előző évi szintet: 2020-ban 791 ezer volt a belföldi...
- Hirdetés -

CMO

Sokat számít a 30 éves jelenlétünk

Hársfalvi János, marketingvezető, Magyar Suzuki Zrt. - Nagyon nehéz év volt a tavalyi, a hazai piac csökkent is, közel 5 százalékkal. De a kis Suzuki elég nagyot ment. Elégedett vagy, vagy ennél is jobbra...

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...
- Hirdetés -

SzuperZöld

A legfenntarthatóbbak között a Schneider Electric

Ismét bekerült a legjobbak közé a Schneider Electric a Corporate Knights által évente összeállított, a legfenntarthatóbb módon működő vállalatokat felsoroló Global 100-as listán.A kanadai média- és kutatócég minden évben több mint 6900 vállalatot vizsgál...

Mesterséges intelligenciával segíti a vízgazdálkodást a Microsoft

A szennyvízkezelés során egy új Microsoft fejlesztés révén előre jelezhető a víz mennyiségének és ezzel a minőségének hirtelen megváltozása. A Microsoft mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldását a hazai központú, biológiai víztisztító rendszereket fejlesztő Organica Water...

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

DATA