- Hirdetés -

Online is egyre többet fizetünk a sztárokért

|

- Hirdetés -

Az elmúlt egy évben Magyarországon is látványosan emelkedett azoknak az ismert embereknek a száma, akik erősítették vagy éppen megteremtették az internetes jelenlétüket. Az előbbiek közé tartozik Geszti Péter, aki a YouTube-csatornájának fejlesztésével kezdett foglalkozni, utóbbiakhoz pedig Friderikusz Sándor, aki 62 évesen döntött úgy, hogy podcast csatornát indít és ehhez egy külön stúdiót is megépít. A magyarok már most egyre többet fizetnek a sztárokért az interneten, az elkövetkezendő években pedig dinamikusan növekszik majd a prémium tartalmakra elköltött összeg.

„Napjaink ismert emberei sokkal több eszközzel a kezünkben alkothatnak, mint bármely előző generáció. Ahogy például régen egy zenésznek csak az előadóművészet volt az egyetlen módja az önkifejezésre, ma már a videóvágás éppúgy része az eszköztárnak, mint például a közösségépítés vagy épp a koncert promóció. Az új online platformok nemcsak több közvetlen irányítást adnak a sztárok kezébe, de kreatív képességeik kibontakoztatásában is hatalmas szerepet játszanak” – mondta el Csobán Éva, sztaruzenet.hu társalapítója és produkciós vezetője.

Természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy a vírushelyzet miatt sok énekes, színész és más művész került anyagilag nehezebb helyzetbe, miután le kellett mondani a személyes jelenléttel járó rendezvényeket. Az internetes tér nekik lehetőséget biztosít arra, hogy plusz bevételre tegyenek szert.

„Ha teljesen az internet ökoszisztémáján belül gondolkodunk, akkor jelenleg főleg két módja van a pénzkeresetnek. Lehet saját szolgáltatást/terméket árulni, vagy az ingyenes tartalmat fogyasztó tömeg figyelmét és adatait értékesíteni. Nemzetközi tekintetben a digitális alkotók már nagyon régóta használják jövedelmezően a különböző online tereket, ugyanakkor a magyar felhasználók sajnos nem kis fáziskéséssel fedezik fel a különböző platformok adta értékeket. A YouTube épp úgy ott hevert a hírességek lábainál évekig kihasználatlanul, mint a Facebook, vagy az Instagram, ami főleg azért jelent hátrányt, mert ezeken a felületeken csak igen komoly követői bázis felépitésével lehet komolyabb összegeket keresni” – jelezte Csobán Éva, aki úgy látja: a magyarok már most egyre többet fizetnek a sztárokért az interneten, az elkövetkezendő években pedig dinamikusan növekszik majd a prémium tartalmakra elköltött összeg.

Az online térben is legalább olyan nehéz érvényesülni, mint az offline munkaerő piacon. Tehát az ott megszerzett bevétel épp úgy időt és energiát igényel, mint bármilyen hivatás. Ráadásul a legtöbbször nem teljesen igazságosan oszlanak el az összegek.

„A bevételek nagysága nehezen összehasonlítható, mivel ahogy offline világban is akadnak túl vagy épp alulfizetett művészek, az online platformok is rendkívül igazságtalanul adnak teret a pénzkeresetre. Friderikusz Sándor debütáló YouTube videóját 261 ezer ember látta, de mivel ő kezdő azon a platformon (kevesebb mint 30 ezer feliratkozóval) egész biztosan nem fizetett neki annyit a rendszer, mint mondjuk hasonló nézettségi számoknál a TheVR csatornájának ahol 738 ezer feliratkozó van” – mondta a sztaruzenet.hu szakértője, aki hosszútávon mégis az online térben látja a jövőt, ha a hírességek bevételeiről van szó.

A közönség is nyer a jobb minőségű tartalmakkal

„Az online tartalomfogyasztás egyértelműen a kényelem és minőség irányába halad, amivel a közönség csak nyer. A fizetős tartalmak teszik lehetővé, hogy a platformokat fejlesztő cégek a végtelenségig tökéletesített felhasználói élményt nyújtó teret kínálhassanak, egyre magasabb minőségű tartalommal megtöltve. Ugyanígy, amikor egy tartalomkészítő meglépi azt a lépcsőfokot, hogy már pénzért készít anyagokat, azzal nemcsak bevételhez jut, de azt a vállalást is magára veszi, hogy a fizető közönségnek bizony elvárása a minőség, így nemcsak a tartalomkészítés mechanizmusa, de az azt körülvevő “kiszolgálás” minősége is szükségszerűen fejlődik” – árulta el Csobán Éva.

A Sztárüzenet platformja is az imént említett trendet követi, ahol a minőség és a kényelem van előtérben. A nemrég indult weboldalon személyre szabott videóüzenetet rendelhetünk ismert magyar művészektől szeretteinknek, ezzel felejthetetlen pillanatokat nyújtva bármilyen alkalomra. Kedvenc hírességeink egy rövid online üzenetben tolmácsolhatják párunknak, családtagjainknak, barátainknak a születésnapi köszöntést, esküvőről vagy gyermekszületésről szóló gratulációt, vizsga előtti biztatást, egy nagy örömhír bejelentését.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Budapestről közvetítik a 2021-es MTV EMA show-t

A 2021-es MTV EMA újra élő show-ként lesz látható világszerte, november 14-én, ezúttal Magyarországról közvetítve! A Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő esemény egy világszerte minden közönségnek szóló, igazi globális zeneünnep lesz, világsztárok fellépésével. ...

Elektromos autóival duplázott a Volkswagen

Sikeresen folytatta 2021 harmadik negyedévében világméretű elektromos offenzíváját a Volkswagen Csoport: júliustól szeptember végéig a félvezetőhiány ellenére is 122 100 tisztán elektromos, akkumulátorhajtású autóját (Battery Electric Vehicle; BEV) adta át ügyfeleinek, ami 109 százalékos...

Generációváltás előtt áll a családi cégek többsége

Míg öt éve a családi vállalatok 13 százaléka számára volt aktuális a generációváltás kérdése, jelenleg ez már 23 százalékuknál megtörtént vagy éppen folyamatban van. Akár családtag, akár külsős szakember veszi át a cég irányítását,...

Új kihívásokat hozott a hibrid munkavégzés

A világjárvány természetessé tette a munkahelyeken azt, ami azelőtt ritkán fordult elő: a csapat egyik fele otthonról dolgozik, a másik az irodából. Ez az úgynevezett hibrid munkavégzés teljesen új kihívás a cégeknek. Akár külső...

Új eszköz segíti a karbonlábnyom csökkentését

Mostantól a teljes értékláncukon belül megvalósuló, felhőhasználattal kapcsolatos károsanyag-kibocsátásról is kaphatnak pontos és megbízható képet a cégek a megújult Microsoft Emission Impact Dashboard segítségével. Havi lebontásban és az adott adatközpontokra vonatkozó információkat is képes...

Booking.com-os vezetővel erősít egy hazai startup

Terjeszkedésének részeként új nemzetközi értékesítési igazgató csatlakozott az Everguest csapatához. A magyar turisztikai startup legújabb tagja, Neil Middleton korábban a Booking.com és az Expedia Group vezetőjeként szerzett tapasztalatot. Feladata, hogy angliai bázissal erősítse a...

Felpörgött a cégeknél a munkaerőfelvétel

A harmadik negyedévben jelentős toborzási hullám söpört végig a hazai munkaerőpiacon, a cégek intenzív munkaerőfelvételbe kezdtek, a nyár folyamán minden eddiginél több állást hirdettek meg. 2020 rendhagyó év volt, rendhagyó viszonyokat kialakítva a munkaerőpiacon...

Új ügyféllel erősít az Astoria Agency

Az Astoria Com Agency látja el a Budai Termékenységi Centrum (BTC) sajtókommunikációs feladatait. Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs ügynöksége elsősorban a nemrég megnyílt intézmény pszichoedukációs tevékenységére összpontosít, hogy a szélesebb publikum még jobban megismerje...

Az RTL Most+-on jön A Tanár új évada

Október 22-én debütál az RTL Magyarország prémium digitális platformján dupla epizóddal A Tanár című sorozat 4. évada. Az új epizódok idén csak az RTL Most+-on lesznek láthatók. Vasvári Szilárd (Nagy Ervin) öntörvényű és bátor kiállásával...

Környezettudatos SIM kártyával zöldít a Vodafone

Fenntarthatósági stratégiája részeként új, környezettudatos, úgynevezett ecoSIM kártyát tesz elérhetővé ügyfelei számára a Vodafone. Nem ez az első ilyen lépés a szolgáltató részéről: tavaly a műanyag-felhasználás csökkentés jegyében SIM-kártyák méretét felezte le, idén augusztusban...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Magyar versenyző a nemzetközi séfverseny döntőjében

A prémium ásványvízmárka örömmel mutatja be a S.Pellegrino Young Chef Academy verseny 2021-es nagydöntőjét, amely az idei évben még több hasznos ismerettel, tréninglehetőséggel és korszerű elképzelésekkel várja a globális séfközösséget. Hosszú várakozás után október 28....

Budapestről közvetítik a 2021-es MTV EMA show-t

A 2021-es MTV EMA újra élő show-ként lesz látható világszerte, november 14-én, ezúttal Magyarországról közvetítve! A Papp László Budapest Sportarénában megrendezendő esemény egy világszerte minden közönségnek szóló, igazi globális zeneünnep lesz, világsztárok fellépésével. ...

Elektromos autóival duplázott a Volkswagen

Sikeresen folytatta 2021 harmadik negyedévében világméretű elektromos offenzíváját a Volkswagen Csoport: júliustól szeptember végéig a félvezetőhiány ellenére is 122 100 tisztán elektromos, akkumulátorhajtású autóját (Battery Electric Vehicle; BEV) adta át ügyfeleinek, ami 109 százalékos...

Generációváltás előtt áll a családi cégek többsége

Míg öt éve a családi vállalatok 13 százaléka számára volt aktuális a generációváltás kérdése, jelenleg ez már 23 százalékuknál megtörtént vagy éppen folyamatban van. Akár családtag, akár külsős szakember veszi át a cég irányítását,...

Új kihívásokat hozott a hibrid munkavégzés

A világjárvány természetessé tette a munkahelyeken azt, ami azelőtt ritkán fordult elő: a csapat egyik fele otthonról dolgozik, a másik az irodából. Ez az úgynevezett hibrid munkavégzés teljesen új kihívás a cégeknek. Akár külső...
- Hirdetés -

CMO

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...

Szeretnénk emlékezetes és jó kampányokat

Mérő Adám Coca-Cola, consumer & shopper connection director - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Mind szervezetileg, mind szakmailag, mind személyesen „megerősödve” kerültünk ki a pandémiás helyzetből. Büszke vagyok arra, hogy az európai régió egészére...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Új eszköz segíti a karbonlábnyom csökkentését

Mostantól a teljes értékláncukon belül megvalósuló, felhőhasználattal kapcsolatos károsanyag-kibocsátásról is kaphatnak pontos és megbízható képet a cégek a megújult Microsoft Emission Impact Dashboard segítségével. Havi lebontásban és az adott adatközpontokra vonatkozó információkat is képes...

Környezettudatos SIM kártyával zöldít a Vodafone

Fenntarthatósági stratégiája részeként új, környezettudatos, úgynevezett ecoSIM kártyát tesz elérhetővé ügyfelei számára a Vodafone. Nem ez az első ilyen lépés a szolgáltató részéről: tavaly a műanyag-felhasználás csökkentés jegyében SIM-kártyák méretét felezte le, idén augusztusban...

Az élelmiszerpazarlás ellen kampányol a Lidl

Az Élelmezési Világnap alkalmából érzékenyítő kampányt indított a Lidl Magyarország, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az élelmiszerpazarlás megelőzésének fontosságára. Az áruházlánc saját maga is nagy hangsúlyt fektet az élelmiszerfelesleg minimalizálására, az értékesítésből kivont,...

DATA