- Hirdetés -

Postás kiterjesztett valóság

|

- Hirdetés -

Az augmented reality projektet az Armadillo Kreatív Ügynökségtől rendelte a Postamúzeum, a Magyar Posta függetlenedésének 150 éves évfordulója alkalmából tartandó kiállítására.

Nagy sikerrel debütált az AR-technológiával elővarázsolt 150 éves postás, akivel akár közös fotó is készíthető, illetve az így készült fotó ismerőseinkkel a social csatornákon meg is osztható.

A Postamúzeum és a Magyar Posta utazó kiállítással emlékezik az önálló magyar posta megalakulásának 150. évfordulójára. Természetesen korábban is működött az ország területén postahálózat, de az osztrák császári posta részeként. A kiegyezést követően vált ki a hazai postahálózat és jött létre a Magyar Királyi Posta. A Történelmet kézbesítünk elnevezésű országjáró vándorkiállítás  bemutatja az 1867-es függetlenné válás történetét.

A roadshow – egy múzeummá átalakított kamion – nyár elején indult útjára, hogy felkeresse azokat a településeket, amelyeken 150 éve postahivatal nyílt meg. Bár a múltat mutatja be a kiállítás, a Postamúzeum szerette volna, ha jövőbe mutató, modern kiállítási technika is színesíti a programot, azaz összeköti a régmúltat a digitális jelennel.

 „Az augmented reality mellett azért döntöttünk, mert nem csak látványos, de vírusmarketingként is jól tud működni” – tudtuk meg Arany Gábortól, az Armadillo operatív igazgatójától. „Az első elképzelések még arról szóltak, hogy egy régi fénykép alapján varázsoljuk elő a korabeli postást, hiszen rengeteg fotó lelhető fel, de amikor megtudtuk, megláttuk, hogy a Postamúzeumnak megvan az eredeti, 150 évvel ezelőtti postás ruhája és táskája, azt mondtuk, ez kell”.

 Az AR-technika segítségével a 150 éves múlt egy jellegzetes figurája jelenik meg életnagyságban, szemtől-szembe. A korabeli postással egy közös fotó is készíthető. A fénykép social media csatornákon, valamint emailen keresztül megosztható.

A kiterjesztett valósággal elővarázsolt postás óriási népszerűségnek örvend, eddig közel 13 ezren készítettek vele fényképet. A guruló kiállítás október elején érkezik vissza Budapestre, a helyszínek és időpontok a postamuzeum.hu oldalon frissülnek folyamatosan.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Díjnyertes magyar termékekkel bővül a Spar kínálata

Befejeződött a SPAR és a K&H Hungaricool termékversenyének negyedik évada. A győztes termékek megalkotóit ezúttal az ötletgazda SPAR Magyarország mellett a K&H is támogatja, így a vállalkozások egyedülálló finanszírozási lehetőséghez és pénzügyi tanácsadáshoz is...

Új okosórával rukkolt elő a Huawei

Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos...

Szupertárcák forradalmasíthatják a fizetést

Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban...

Hatalmas befektetést kapott a zöld startup

Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki...

Ez a város lehet idén a magyarok kedvence

Róma lehet az idei sláger a repülővel utazó magyarok körében a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Egyre hosszabb időre utazunk; tízből hét honfitársunk négy napnál többet tölt választott úti célján. Továbbra is a kontinensen belül...

Neves szakemberekkel bővült a PREXA zsűrije

Az angolul beadott pályázatokat egy neves külföldi szakemberekből álló bizottság fogja értékelni.A nemzetközi zsűri által három legjobbnak ítélt pályamunka kategóriától függetlenül díjazásban részesül. A díjazottak a Kreatív APEX versenyén is előnnyel indulhatnak, a díjak...

Turizmus és HR-kihívások a BrandManiában

A hazai gazdaság meghatározó ágazat a turizmus, amelynek hatalmas ütést vitt be a COVID. A BrandMania stábja ezúttal annak járt utána, hogy mennyire sikerült a talpraállás, milyen évre számítanak idén a szektor szereplői. A...

Közel ötmilliárdos nyereség a Mediaworks-nél

A múlt évben több mint 8 milliárd forinttal tudta növelni árbevételét a Mediaworks Hungary Zrt., így már 56 milliárd forint fölötti forgalomnál tart a cég. A cég nyeresége több mint duplájára nőtt egy év...

Már kapható az Ország Söre

A magyar sörkedvelő közönség szavazatainak összesítése alapján az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit már dobozban, a PLACC Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.New England...

Olcsóbb lehet a munkába járás

Csökkenő utazási költségek, felszabadult parkolóhelyek, elégedettebb munkavállalók, javuló munkahelyi kommunikáció és kapcsolatok – többek között ezekkel az előnyökkel jár, ha egy vállalkozás úgy dönt, hogy céges telekocsi szolgáltatást biztosít alkalmazottjainak, derül ki az Oszkar.com...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Így szabályozná az Unió a kriptoeszközök piacát

Zöld lámpát kapott a kriptoeszközök piacának egységes európai uniós szabályozása. Az Európai Parlament többször is elhalasztotta az erről való szavazást év eleje óta, azonban a közelmúltban meggyőző többséggel elfogadta a rendelet szövegét, amelyet az...

Díjnyertes magyar termékekkel bővül a Spar kínálata

Befejeződött a SPAR és a K&H Hungaricool termékversenyének negyedik évada. A győztes termékek megalkotóit ezúttal az ötletgazda SPAR Magyarország mellett a K&H is támogatja, így a vállalkozások egyedülálló finanszírozási lehetőséghez és pénzügyi tanácsadáshoz is...

Új okosórával rukkolt elő a Huawei

Új okosórával bővül június 1-jétől a Huawei magyarországi kínálata: a HUAWEI WATCH GT 3 SE a sorozat eddigi legkisebb súlyú készüléke, amely sport- és fitnesz funkciók széles választékát nyújtja, és akár két hetes folyamatos...

Szupertárcák forradalmasíthatják a fizetést

Az elmúlt években számos új technológia jelent meg a pénzügyi szektorban, amelyek forradalmasíthatják a fizetési ökoszisztémát. Az AFR 2.0 és a szupertárcák a legújabb innovációknak tekinthetők ezen a területen, amelyek azt ígérik, hogy alapjaiban...

Hatalmas befektetést kapott a zöld startup

Mintegy 550 millió forintot fordíthat növekedésére a Greenstic Europe Kft. (Greenstic) az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures befektetésének köszönhetően. A környezetbarát, egyszer használatos éttermi eszközöket forgalmazó vállalkozás regionális szinten bővíti tevékenységét, miközben célul tűzte ki...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....