- Hirdetés -

Rákapcsoltak a kiberbűnözők

|

- Hirdetés -

Erősen indították a 2020-as évet a kiberbűnözők: a NAV, az E.ON és a PayPal nevében is próbálnak adatokat ellopni az ügyfelektől. A PayPal nevében folyó adathalászat a legveszélyesebb: a csalók itt nem csak bankkártya-adatokat, hanem saját fotót is kérnek személyi okmánnyal együtt.

Még csak pár hét telt el az évből, de már szinte minden olyan jelentősebb szervezet nevében megérkeztek Magyarországra azok a levelek, amelyek tavaly is komoly problémákat okoztak mind az ügyfeleknek, mind a szolgáltatóknak.

Egy fotóval is vissza tudnak élni

„A biztonságod számunkra a legfontosabb”- olvasható egy, a PayPal online fizetési rendszer ügyfeleinek adatait halászó hamis weboldal képernyőjén. Napokon belül, egymást követve érkezett adathalász email az E.ON, a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV), valamint a PayPal nevében. Míg az E.ON esetében egy nem létező, pár ezer forintos számla befizetése kapcsán akarták ellopni mind az összeget, mind a felhasználó kártyaadatait, addig a NAV hamis oldalán már egy 73 ezer forintos adóvisszatérítésre hivatkozva próbálják meg az állampolgárok adatait megszerezni.

A PayPal nevében folyó adathalászat a legveszélyesebb: itt nemcsak a bankkártya-adatokra pályáznak a bűnözők, hanem kérik a felhasználók személyazonosító okmányának képét, valamint arra is megpróbálják rávenni a gyanútlan ügyfeleket, hogy készítsenek fotót magukról személyazonosító okmányukkal együtt, jól beazonosítható módon.

„Ez azért különösen veszélyes, mert a deepfake technológia mára olyan magas szintet ért el, hogy a közösségi oldalakról begyűjtött fotók alapján a bűnözők tudnak olyan videókat készíteni, ahol nem, vagy csak nagyon nehezen lehet megkülönböztetni, hogy valójában az áldozat beszél, vagy egy program – mesterséges intelligenciával feldolgozva az adatokat – beszélteti az áldozatot. Ehhez kapcsolódóan pedig egy online hiteleigénylésnél meg tudják támogatni a csalást az adathalászat során begyűjtött személyazonosító okmánykép és fotó kombinációjával, amitől sokkal hihetőbb lesz az átverés. Érdemes rákeresni az interneten az „Obama deep fake” kulcsszavakra, és a saját szemünkkel fogjuk látni, hogy a videón olyan mondatokat adnak a volt amerikai elnök szájába, amelyeket ő valójában sosem mondott” – hangsúlyozza Solymos Ákos, a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője.

Akár hitelt is vehetnek fel a nevünkben

Az adathalászatból származó személyes adatokat és kártyaadatokat a bűnözők értékesítik az online feketepiacokon, sőt, felhasználhatják akár online azonosítást biztosító szolgáltatások igénybevételére – például a hazánkban is egyre népszerűbb online, videós hiteligénylésekre, ami komoly károkat tud okozni ártatlan embereknek.

„A tavalyi évben volt az első olyan ismert deepfake technológiára alapozó csalás, ahol egy cég pénzügyi vezetőjét átverve, a főnöke hangján elutaltattak vele több mint 220 ezer eurót (kb. 75 millió forint). Itt az említett cégvezető hangján – beleértve a német akcentust – győzték meg a pénzügyi vezetőt az utalás végrehajtásáról. Ha belegondolunk, hogy az elmúlt tíz évben mennyi képet, videót, a videókkal együtt hanganyagot és egyéb adatot osztottunk meg a világgal, akkor könnyen beláthatjuk, hogy komoly veszélyben van a társadalmunk. Nagyon nehéz bebizonyítani valamit, amit nem követtünk el – például nem igényeltünk hitelt online. Ez pedig nagyon kínos és zsebbevágó problémákat fog okozni, már a 2020-as évben is” – teszi hozzá a QUADRON szakértője.

Szintén problémás, hogy a NAV és a PayPal hamis adathalász oldala több hétig aktív volt és gyűjtötte az adatokat. Amit felhasználóként tehetünk, hogy minél kevesebb adatot, fotót, videót osztunk meg nyilvánosan, és ha találkozunk hasonló internetes csalással, akkor azt bejelentjük – akár névtelenül – a Nemzeti Kibervédelmi Intézet honlapján.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Magyar szakemberek forradalmasítják a bankolást

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott neobank, a BENKER új világrendet hoz a pénzügyek világában:...

Consumer spending in TikTok grew 77% last year

https://www.warc.com/content/feed/consumer-spending-in-tiktok-grew-77-last-year/en-GB/5173

Disney is putting a Disney Plus exec in charge of Hulu

https://www.theverge.com/2022/1/19/22892271/disney-plus-hulu-reorganization-joe-earley-michael-paull-rebecca-campbell

Bank of America profit beats estimates on loan growth, M&A boost

https://www.reuters.com/markets/europe/bank-america-profit-beats-estimates-loan-growth-ma-boost-2022-01-19/

Tovább növelte eladásait a SEAT

Összesen 470 500 eladott járművel zárta a 2021-es évet a SEAT S.A., ami 10,3 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest (426 600 darab). A félvezetőhiány jelentős hatásaival 2021 a teljes iparág számára kihívásokkal teli évnek...

Jelentősen nőhetne a bankok bevétele

A hagyományos bankok közel 4 százalékkal növelhetnék éves bevételüket üzleti modelljeik újragondolásával, és a kizárólag digitális szolgáltatásokat nyújtó (digital-only) új banki és pénzügyi szolgáltatók innovatív stratégiáinak átvételével – derül ki az Accenture kutatásából. Ez...

Ezeken bukhatnak el a kezdő vállalkozások

A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak...

Digitális oktatási tartalmakat fejleszt a Telekom

Diákok és szaktanár közreműködésével, valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom annak érdekében, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen. A program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt,...

Átalakította a fogyasztói szokásokat a járvány

Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 ezer résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából....

Így adózunk az idén

SZJA-mentesség 25 év alatt, megnövelt minimálbér és garantált bérminimum, családi adóvisszatérítések – 2022 januárja számos meghatározó változást hozott adózási szempontból. Csökken a szociális hozzájárulási adó, a kisvállalati adó, megszűnik a szakképzési hozzájárulás, és számos...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

Magyar szakemberek forradalmasítják a bankolást

Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott neobank, a BENKER új világrendet hoz a pénzügyek világában:...

Consumer spending in TikTok grew 77% last year

https://www.warc.com/content/feed/consumer-spending-in-tiktok-grew-77-last-year/en-GB/5173

Disney is putting a Disney Plus exec in charge of Hulu

https://www.theverge.com/2022/1/19/22892271/disney-plus-hulu-reorganization-joe-earley-michael-paull-rebecca-campbell

Bank of America profit beats estimates on loan growth, M&A boost

https://www.reuters.com/markets/europe/bank-america-profit-beats-estimates-loan-growth-ma-boost-2022-01-19/
- Hirdetés -

CMO

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...

A vásárlási szokások örökre megváltoztak

Kanyó Roland, dm Kft., marketing és PR menedzser 133 milliárd forintos bevétellel zártátok az elmúlt üzleti évet, majdnem 10 százalékos plusszal. Gondolom ez a körülmények figyelembe vételével, elég jó eredménynek számít? Természetesen elégedettek vagyunk az elért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

Jól halad a Siemens okosváros-kísérlete

Bécsben, éles körülmények között tesztelik azon energiarendszereket, amelyek a fenntartható városfejlesztés alapjait adják a jövőben.Új Európában egyedülálló projekt zajlik Bécsben. Az osztrák főváros Aspern Seestadt városrészében, valós körülmények között tesztelik a jövő energiarendszereit. A...

Zöld vállalást tett a Toyota és a Lexus

2035-re karbonsemleges lesz Európában a Toyota és a Lexus.A Toyota készen áll arra, hogy 2035-re nullára csökkentse az újonnan értékesített Toyota és Lexus járművek széndioxid-kibocsátását Nyugat-Európában, amelynek fontos lépcsőfoka lesz a legalább 50 százalékos,...

DATA