- Hirdetés -

Rekordot döntött a Klasszikus Film Maraton

|

- Hirdetés -

Rekordszámú teltházas vetítéssel, közönségtalálkozókkal és nemzetközi szakmai programokkal, köztük az első archív filmvásárral zajlott a Budapesti Klasszikus Film Maraton. A Nemzeti Filmintézet (NFI) restaurált mozgóképeket ünneplő rendezvényén 110 vetítésen több mint 20 ezer néző vett részt, megdöntve a korábbi évek látogatószámát.

A Szent István-bazilika előtti, szabadtéri vetítéseken mind a négy este megtelt a Szent István tér, ahol többek közt John Travoltát, Garas Dezsőt, Johnny Deppet és Lugosi Bélát is láthatták a nézők frissen restaurált filmklasszikusokban a 130 négyzetméteres óriásvásznon – írja az MTI a Filmintézet közlése alapján. A vasárnap zárult Klasszikus Film Maraton meghívására Magyarországra érkeztek a világhírű, miskolci származású filmes, Emerich Pressburger (Pressburger Imre) unokái, az Oscar-díjas Kevin Macdonald és a BAFTA-díjas Andrew Macdonald, a Trainspotting nemzedéki kultfilm producere, akiknek régi álmuk vált valóra azzal, hogy felvették a magyar állampolgárságot, amelyet erdélyi magyar nagyapjuktól Trianon idején vettek el.

Kevin Macdonald és Andrew Macdonald mellett a közönség olyan alkotókkal találkozhatott, mint Koltai Lajos, Sándor Pál, Gazdag Gyula, Gárdos Péter, Kern András, Thierno Souleymane Diallo és Pierre Földes.

Mintegy 50, a Nemzeti Filmintézet Filmarchívum és Filmlabor által frissen restaurált magyar alkotást a maratonon láthatott először a közönség, köztük legendás Latabár-filmeket, Gazdag Gyula rendezéseit, az 1930-as évek ifjú tehetsége, Tóth Endre alkotásait, aki André de Toth néven lett korszakalkotó filmes Hollywoodban. A Sir Alexander Kordaként, a brit filmipar megalapítójaként világhírűvé vált Korda Sándor látványos szuperprodukciói is műsoron voltak a fesztiválon.

Rekordszámú teltházas vetítést tartottak a maratonon az Urániában és a Toldi moziban is. A Fogjunk tolvajt! című Hitchcock-film, Jean Renoir romantikus vígjátéka, a Mezei kirándulás, Francis Ford Coppola klasszikusa, A keresztapa, az első magyar életrajzi film, Tóth Endre 1939-es Semmelweis című alkotása, a Robert de Nirót világsztárrá emelő Dühöngő bika és a generációs kultfilm, a Trainspotting felújított változata is telt házzal ment.

A maraton keretében Matthijs Wouter Knol, az Európai Filmakadémia igazgatója, Claire Legras, Franciaország magyarországi nagykövete és Káel Csaba filmipari kormánybiztos felavatta az Európai Filmkultúra Kincse emléktáblát a Nyugati pályaudvar épületén, amely csodás filmek helyszíneként jelentős szerepet játszott az európai filmtörténetben.

A filmeseknek, a diákoknak és a tanároknak a szervezők ingyenes akkreditációt biztosítottak, amelyet több mint ezren vettek igénybe, a diákvetítéseken és oktatási programokon pedig közel 3500-an vettek részt.

Új helyszínként csatlakozott a maratonhoz a Budapest Music Center, ahol filmkoncerteket élvezhetett a közönség a magyar kortárs jazz olyan kimagasló képviselőivel, mint Harcsa Veronika, Lukács Miklós, Dés András és Gőz László.

A maraton szakmai programjaira 19 országból 85 külföldi résztvevő érkezett, hogy bemutassa újonnan restaurált filmjeit és a Budapest Classics Lab konferenciasorozaton megossza tapasztalatait a filmek restaurálásáról, terjesztéséről és azok oktatási célú felhasználásáról. Először rendezték meg a nemzetközi archív filmvásárt, ahol a magyar mellett külföldi archívumok és televíziócsatornák is megjelentek kiállítóként és előadóként.

A Filmintézet szervezésében megvalósult Budapesti Klasszikus Film Maraton partnere volt Martin Scorsese filmmegőrzést és filmrestaurálást támogató alapítványa (The Film Foundation), a Brit Filmintézet (BFI), a Cinématheque française, a Paramount Archívum, kiemelt támogatója pedig a MOL.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...

Fontos ügyért futhatunk a hétvégén

Idén harmadik alkalommal rendezi meg az iRUNmore Futóegyesület és az AVON a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futását, amely célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon...

Magához tért a használtautó-piac

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az...

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Kevesebbet költünk, de azért még reménykedünk

Az elmúlt évben tapasztalható kedvezőtlen gazdasági fejlemények egyre több háztartás mindennapjaira és terveire vannak hatással: 10-ből 9 magyar jelentősen visszavett a költekezéseiből és ugyanennyien gondolják úgy, hogy a gazdaság egyhamar nem áll helyre. A...

Hatalmas felmondási hullám jöhet

A válaszadók 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben, legtöbben magasabb fizetésért váltanának – derül ki a Work Force HR szolgáltató legfrissebb felméréséből. A cég nem csupán munkavállalói oldalról, de üzleti partnerei között is...

Összefogtak az amerikai streaming szolgáltatók

Streaming Innovation Alliance néven új szervezetet hoztak létre a vezető amerikai streaming szolgáltatók, köztük a Netflix, a Disney, a Comcast, a Warner Bros. Discovery és a Paramount. Az összefogás célja, hogy eredményesebben lobbizzanak a...

Nincs felső határ egy konferencia esetén – interjú Csermely Ákossal

Kell-e félnünk a mesterséges intelligenciától, átveheti-e az MI a konferenciaszervezést, mennyi látogatót várnak idén az Internet Hungary-re – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Csermely Ákos. Az esemény főszervezője elárulta azt...

Újabb műsorvezetők csatlakoztak a társkereső show-hoz

Hétfőn 20 órakor indul a taktikai társkereső reality, amit egy élő kibeszélőshow, később pedig egy filter nélküli különkiadás követ.Október 2-án, hétfőn 20 órától indul a VIASAT3 taktikai párkereső műsora, a Szingli vagy svindli. A...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Közösségi közlekedésre buzdít a Westend

Új eszközökkel bővítette mobilitási parkját a város szívében található Westend. A bevásárlóközpont ezzel szeretne még több alternatív lehetőséget biztosítani közönségének. Továbbra is arra bátorítják látogatóikat, érkezzenek a közösségi közlekedés valamelyik kényelmes és fenntartható eszközével,...

Mesterséges intelligencia a hazai magánegészségügyben

Technológiai innovációt vezet be a Doktor24 a betegellátás területén. A magyar-osztrák egészségdigitalizációs startuppal, a XUND-dal közösen fejlesztett egészségügyi asszisztens egy platformon képes tüneteket elemezni és konkrét megbetegedések gyanúját ellenőrizni. Ezzel a megoldással a páciensek...

A magyar vállalkozások háromnegyede megbukna

Az informatika az életünk alapvető eszköze, amely a mindennapjainkban és az üzleti világban is meghatározó szerepet játszik. Ennek tudatában azt gondolhatnánk, hogy az IT menedzsment jelenleg minden vállalkozás életében az egyik legfontosabb prioritás. Ennek...

Fontos ügyért futhatunk a hétvégén

Idén harmadik alkalommal rendezi meg az iRUNmore Futóegyesület és az AVON a Fuss MELLettünk! elnevezésű közösségi futását, amely célja, hogy minél több nő figyelmét felhívja a mellrákszűrések és az önvizsgálat fontosságára. Az ingyenes programon...

Magához tért a használtautó-piac

A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 72 500 személygépkocsi cserélt gazdát augusztusban, ami 2,9 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet. Míg 2023 első félévében az adásvételek száma gyakorlatilag végig elmaradt az...
- Hirdetés -

Podcast

Az oktatás akkor jó, ha felkészít az életre

Milyen kihívások, trendek jellemzik ma az oktatástechnológiát, hogy befolyásolja a diákokat a digitalizáció, lemarad-e a gyerek, ha nincs okostelefonja? Ezeket a témákat is megvitatták a Business Lounge szeptember 13-ai adásában, melynek egyik vendége az...

A hitelesség alapvető faktor

Hogy fest 2023-ban egy kereskedelmi televízió talent managementje, hogyan járulnak hozzá a TV2-nél megforduló arcok a brand erősítéséhez, és fordítva: miért „éri meg” nekik, ha a csatorna menedzseli őket, mint influenszereket? Ezeket a kérdéseket...

Beépült a mindennapokba az élőzenei élmény

Ha nyár, akkor fesztiválok – de vajon magukhoz tértek már az itthoni rendezvények a Covid okozta sokkból? Szervezésről, jegyértékesítésről, kis és nagy rendezvényekről volt szó többek között a Business Lounge augusztus másodikai adásában, melynek...

Don't Miss

Formabontó ötletek

Az MI és a digitalizáció átszövi a mindennapjainkat, ami lehetőséget ad arra, hogy a meglévő erőforrásainkat a leghatékonyabban tudjuk használni – mondta el Pantl Péter a legsikeresebb hazai PR-szakembereket felvonultató Top50-es rangsor első helyezettje....

Magas szinten gondolkodni

Rendszeres reklámkocsmák, éjszakai városfutások, a szakmai kezdetek, a legnagyobb kihívások, miért lehet imádni a marketingszakmát – többek között ezekről beszélt az idei TOP50 marketinges rangsor élén végző Szabó Béla a Marketing&Media magazinnak adott interjúban....

Önazonos kreátorokon, márkakollaborációkon és az AI-on lesz a hangsúly 2024-ben is

Hat éve erősíti a Coca-Cola csapatát Mérő Ádám, lelkesedése pedig azóta is töretlen a világ legértékesebb, legvonzóbb, állítása szerint legjobb marketinggel rendelkező márkája iránt. A tizenöt évnyi ügynökségi oldalt cserélte a brand oldali ügyfélszékre,...

Újra kell gondolni a hierarchiát a szervezetben

Művészettörténészként diplomázott, kulturális és kreatív elköteleződését pedig a Magyar Telekomnál kamatoztatja Kovács András Péter, aki jelenleg a családi szegmenskommunikációért felel és a Warm Up Talks legújabb adásában elárulja: mit jelent az agilis transzformáció, miért...

A felelős márka szerepe soha nem volt olyan fontos, mint ma

Ha a saját tevékenységünkre gondolunk, kulcsfontosságú lett, hogy felhívjuk a figyelmet a tudatosságra és a digitális és kiberbiztonságra ezeknek a technológiáknak a használata kapcsán, amiben a teljes piacnak óriási felelőssége van – mondta el...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Ezek a legfenntarthatóbb úticélok Magyarországon

Az emberiség megnyitotta a pokol kapuit - jelentette ki néhány nappal ezelőtt az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres, hangsúlyozva, hogy jelenleg egy 2,8 fokos hőmérséklet emelkedés felé tartunk. De vajon hogyan ítélik meg az emberek...

Erre költött közel 3 milliárd forintot az AutoWallis

Elkészítette éves Zöld allokációs és hatás jelentését az AutoWallis Zöld Bizottsága, mely a társaság által két évvel ezelőtt kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználásáról és azok környezeti hatásairól szól. A...

Sokkal zöldebbek lehetnének az irodaépületek

Digitális épület- és energiagazdálkodási megoldások alkalmazásával, valamint elektrifikációval, illetve megújuló energiaforrások használatával és mikrohálózatok telepítésével akár 70 százalékkal is csökkenteni lehetne az irodaépületek szén-dioxid-kibocsátását a Schneider Electric kutatása szerint. Az alacsony CO2-kibocsátású épületekre történő...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....