- Hirdetés -

Reménykedhetnek a lakásfelújítók

|

- Hirdetés -

A júniusra bejelentett otthonfelújítási program csúszása sokaknak adhatja vissza az esélyt, hogy megragadják e lehetőséget, hiszen a becslések szerint több, mint egymillió olyan régi családi ház akad az országban, aminek az energetikai korszerűsítésére felhasználható az európai uniós forrású támogatás. Az új lehetőség sok szempontból eltér az előző hasonló programtól, ezért is érdemes még az indulása előtt felkészülni, tájékozódni és beszerezni a szükséges információkat.

Eredetileg június 3-i indulással tervezték, ám egyelőre késik – talán néhány hetet – az a régóta remélt felújítási program, amely egy kis lendületet adhat a korosodó és energetikai szempontból egyre inkább elavult hazai lakásállomány korszerűsítésének.

A legutóbbi hasonló program 2022 végén zárult, abban azonban szinte bármilyen lakóingatlanban, bármilyen fejlesztésre-felújításra fel lehetett használni az állami támogatást. Ugyanakkor követelmény volt, hogy az igénylő legalább egy gyereket neveljen az érintett ingatlanban. Ezzel szemben (a jelenleg ismert információk alapján) az idén nyáron induló program ilyen feltételt nem tartalmaz, viszont más tekintetben sokkal célzottabb. Rögzítették a felújítandó otthonok korát és típusát is: csak az 1991 előtt épült és életvitelszerűen lakott családi (iker-, illetve sor-) házak energetikai korszerűsítésére lehet pályázni. Új elem, hogy a lehetőséghez ezúttal eredmény-követelmény is társul, azaz a beavatkozásokkal legalább 30 százalékos igazolt energiamegtakarítást kell elérni. Ebből következik, hogy a támogatott munkálatok közé tartozik az épületek külső hőszigetelése, a külső nyílászárócsere, a melegvíz- és a fűtésrendszer korszerűsítése, valamint a jobb hatásfokú gázkazánra váltás is a vele járó kéménykorszerűsítéssel.

A programban maximum 7 millió forint összköltségvetésű beruházásokra igényelhető támogatás úgy, hogy azokban legalább 14,3 százalékos önrészt kell vállalnia a tulajdonosnak. Így a támogatásból finanszírozott rész 85,7 százalék, maximum 6 millió forint lehet, ami részben kamatmentes kölcsön, részben pedig vissza nem térítendő támogatás. E kettő aránya az érintett járás jellemző jövedelemszintjétől és az igénylő jövedelmétől is függ.

Újdonság az is, hogy ezt a támogatást, ami az MFB Pont Plusz hálózatában lesz igényelhető, várhatóan egy 108 milliárd forintos kerettel hirdetik meg, ami a potenciálisan érintett lakóépületek számához képest nem túl bőséges. A feltételeknek megfelelő családi házak számát 1 milliónál is többre becsülik, s ezek alig 2 százalékának, mintegy 20 ezer otthonnak az energetikai felfrissítéséhez lehet elegendő a jelzett összeg.

Bár az otthonfelújítási program indulása egyelőre várat magára és a konstrukció végleges részletei sem ismertek, azoknak, akik igénybe kívánják venni ezt a lehetőséget, érdemes néhány előkészítő munkát elvégezniük és döntést előre meghozniuk. Érdemes már most megbizonyosodni arról, hogy a tulajdoni lapok rendezettek-e, ha szükséges, pótolni a hiányosságokat a földhivatallal, felméretni a lakás jelen állapotát egy szakemberrel, előzetesen felmérni az építőanyag beszerzési forrásokat. Szintén hasznos végig gondolni, hogy lesz-e önerejük, vagy hitelből finanszírozzák majd az önrészt és azt, hogy mekkora beruházást szeretnének megvalósítani.

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint az előrelátás azért is kifizetődő lehet, mert most, hogy az építőipar nincs annyira terhelve munkával, mint 2021-22-ben vagy a korábbi években, még jó eséllyel találni kivitelezőt, illetve olyan szakembereket, akik belátható időn belül hozzá is tudnak látni a felújításához.

A program majdani beindulása éreztetheti hatását a lakáspiacon is. Leginkább a kisvárosokban és a falvakban – különösen ott, ahol e mellett még a Falusi CSOK is elérhető – hozhat minőségi javulást a választékban. Olyan területek felzárkózását segítheti, melyeket árban és forgalomban is erőteljesebben sújtott a piac tavalyi nagy befékezése. Az Eurostat adatai szerint Magyarország a családi házak lakásállományon belüli magas arányát (72%) tekintve az unió első negyedébe tartozik. Ám ez az adat komoly eltéréseket fed: a nagyvárosainkban ugyan csupán 39 százalék ez az arány, de a kisebb városokban 83 százalék, a községekben pedig a 98 százalékot is eléri.

Noha a lakáspiac egészét tekintve a csupán mintegy százmilliárd forintos kerettől túl nagy hozzáadott lendület nem várható, Valkó Dávid bízik abban, hogy ez talán csak a kezdete valaminek, s esetleg lesz majd folyamatos támogatás is a lakásállomány megújításához. Az irány már megvan hozzá ezzel a programmal. Mint felidézi, a Covid előtt kis túlzással még leginkább csak úri huncutságnak tűnt a lakáspiacon környezettudatos és energiahatékony otthonokat keresni. A rezsiválság azonban már kényszerként hozta elő ezt az igényt. A támogatási program pedig immár ösztönzéssel is segíti e szemlélet terjedését és megerősödését.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Jön a 3. Beauty Expo

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a ROSSMANN és a Krémmánia közös Beauty Expóját, amely szeptember 6-án a Millenáris Nagycsarnokában várja majd az érdeklődőket. A látogatók több mint 70 márka standjait fedezhetik fel, és rengeteg...

Így kaphatunk kártérítést a repülőjáratok késése miatt

Annyira gyakorivá váltak a repülőjáratok sok órás késései, hogy már a biztosítók is tapasztalják az ilyen kárbejelentések megugrását. A külföldre készülőknek érdemes eleve erre való utasbiztosítást kötni, mert ez fedezheti például a sürgősségi kiadásokat....

Izgalmas dolgok derültek ki a gamerekről

A gamerek száma évről évre emelkedik Magyarországon, ami marketing szempontból jelentős lehetőségeket kínál a nem gaming szektorok számára is a fiatalok megszólításában. A YouTube, a TikTok, az Instagram és a Twitch népszerűsége növekszik, miközben...

Újabb részletek az RTL-es BL-közvetítésekről

192 meccs magyar kommentárral, melyek mindegyike visszanézhető, hazánkban eddig nem látott képminőség - az RTL Magyarország nagyszabású sajtótájékoztató keretében jelentette be az UEFA Bajnokok Ligája-közvetítések minden fontos elemét, mely az RTL+ platformon előfizetés után...

A csapatmunka és az emberi kreativitás nem lecserélhető – interjú Juhász Péterrel

Ha mindenáron le akarunk nyomni valamit a nézők torkán, akkor azt nem fogják befogadni és elkapcsolnak – állítja Juhász Péter. A 235 Porductions egyik tulajdonosa, a Tippmix reklámfilmek rendezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt...

A Best Ever lett a Kékszalag kommunikációs partnere

A Best Ever ügynökséget választotta a Magyar Vitorlás Szövetség az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj kommunikációs feladatainak ellátására. Július 18-án indul Magyarország legnagyobb presztízsű, legnagyobb múlttal rendelkező, egyben Európa leghosszabb tókerülő vitorlás eseménye, az 56....

Szolid kreatív növekedés

A legnagyobb hazai full service és kreatívügyökségek együttes árbevétele ugyan nőtt 2023-ban, de nem érte el az infláció szintjét. Az összesített számokat jelentősen befolyásolták a három legnagyobb szereplőnél látható változások. Utóbbiak az árbevétel terén...

Dübörög a nyár a horvát tengerparton

A horvát turizmus pozitív trendekkel és a turistaforgalom eredményeivel lép be az idei év turisztikai főszezonba. Ezt mutatják az eVisitor rendszer adatai, amelyek szerint januártól június végéig több mint 7,2 millió érkezés és 28,1...

Egyre többen kötnek mobilon utasbiztosítást

Jelentős, két számjegyű növekedés látható az utasbiztosításoknál az idén - közölte a K&H. A pénzintézet az egy évvel korábbinál 11 százalékkal több szerződést kötött január és június közepe között. Egyre többen a mobilbankon keresztül...

Marketingfronton újított a Tesco

Az áruházlánc 44 üzletében 132 darab innovatív digitális kijelzőt helyez üzembe az eladáshelyi reklámok hatékonysága és a vásárlói élmény növelése érdekében. A Tesco június 21-én, a kiskereskedelmi ügyféladatokat elemző dunnhumby-val közösen tartott első Tesco...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A nagyobb vállalkozások pozitívan látják a jövőt, a kisebbek még óvatosak

A K&H kkv bizalmi index kutatás második negyedéves eredményei alapján a hazai vállalkozások hangulata -11 ponttal maradt a negatív tartományban. A visszafogott várakozások azonban csak a 300 millió forint árbevétel alatti cégekre jellemzők, az...

Jön a 3. Beauty Expo

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a ROSSMANN és a Krémmánia közös Beauty Expóját, amely szeptember 6-án a Millenáris Nagycsarnokában várja majd az érdeklődőket. A látogatók több mint 70 márka standjait fedezhetik fel, és rengeteg...

Így kaphatunk kártérítést a repülőjáratok késése miatt

Annyira gyakorivá váltak a repülőjáratok sok órás késései, hogy már a biztosítók is tapasztalják az ilyen kárbejelentések megugrását. A külföldre készülőknek érdemes eleve erre való utasbiztosítást kötni, mert ez fedezheti például a sürgősségi kiadásokat....

Izgalmas dolgok derültek ki a gamerekről

A gamerek száma évről évre emelkedik Magyarországon, ami marketing szempontból jelentős lehetőségeket kínál a nem gaming szektorok számára is a fiatalok megszólításában. A YouTube, a TikTok, az Instagram és a Twitch népszerűsége növekszik, miközben...

Újabb részletek az RTL-es BL-közvetítésekről

192 meccs magyar kommentárral, melyek mindegyike visszanézhető, hazánkban eddig nem látott képminőség - az RTL Magyarország nagyszabású sajtótájékoztató keretében jelentette be az UEFA Bajnokok Ligája-közvetítések minden fontos elemét, mely az RTL+ platformon előfizetés után...

Don't Miss

A csapatmunka és az emberi kreativitás nem lecserélhető – interjú Juhász Péterrel

Ha mindenáron le akarunk nyomni valamit a nézők torkán, akkor azt nem fogják befogadni és elkapcsolnak – állítja Juhász Péter. A 235 Porductions egyik tulajdonosa, a Tippmix reklámfilmek rendezője az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt...

Marketingfronton újított a Tesco

Az áruházlánc 44 üzletében 132 darab innovatív digitális kijelzőt helyez üzembe az eladáshelyi reklámok hatékonysága és a vásárlói élmény növelése érdekében. A Tesco június 21-én, a kiskereskedelmi ügyféladatokat elemző dunnhumby-val közösen tartott első Tesco...

Kaliszky András váltja Foltányi Tamást az Ersténél

Kaliszky András lesz 2025 januártól az Erste Bank Hungary Zrt. informatikai és operációs területért felelős igazgatósági tagja – jelentette be a pénzintézet. A pozíciót Foltányi Tamás 2024 végéig tölti be, az idén 65 éves...

Új vezetővel erősít a PwC Magyarország

A PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának új vezetője 2024. július 1-jétől Farkas Gábor. A pozíciót Deák Lászlótól veszi át, aki a továbbiakban a közvetett adókért felelős területet vezeti és mellette az ESG...

Új ügyfelek a Próbakőnél

Hazai és nemzetközi ügyfelekkel bővült a nemrég 4 PREXA díjat nyert Próbakő Kommunikáció portfóliója. Az ügynökség megbízást kapott a gyógyszeripar, a technológia és a kiberbiztonság területéről, valamint egy e-kereskedelmi projekt kommunikációs feladatait is rábízták. Az...