- Hirdetés -

Rengetegen veszítik el az állásukat

|

- Hirdetés -

Gyors és széleskörű kormányzati segítség nélkül akár a 10 százalékot is elérheti a munkanélküliségi ráta a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése szerint. A megkérdezett cégek több mint 90 százaléka már érzékeli a koronavírus-járvány hatásait.

A koronavírus-járvány az elmúlt másfél hónapban a magyar gazdasági élet meghatározó tényezőjévé vált, szinte minden cég érzi a következményeit. A járvány hatását a cégek üzletmenetére a felmérés résztvevőinek 58%-a jelentősnek érzi, s további 36%-uk is érzékelt némi hatást – vélhetően ezek döntő többsége negatívat. A foglalkoztatott létszám és a nemzetgazdasági ágak szerint képzett csoportok esetében mindenütt 90% feletti az érintettség, azaz a járvány teljesen átszőtte a magyar gazdaság szervezeti rendszerét, összes ágazatát.

A turizmus-szektor, illetve a szórakoztatás és szabadidős tevékenység esetében lényegében minden céget jelentősen érintett a járvány. Néhány területen átlag alatti az érintettség: ilyen az iparon belül a vegyipar és az ipari javítás, a kereskedelemben az építőanyagok forgalmazása, illetve a szolgáltató szférában a jogi, számviteli és adminisztratív szolgáltatás, valamint az építészeti, műszaki tevékenység.

A járvány okozta negatív hatások mérséklésére az elmúlt egy hónapban a válaszadók a kényszer-szabadságolást és az elbocsátást is viszonylag széles körben vetették be: az előbbit minden harmadik, az utóbbit minden nyolcadik cég. A kényszer-szabadságolással leginkább az 51 és 250 fő között foglalkoztató középvállalatok éltek, ezek közel fele alkalmazta ezt az eszközt – derül ki a GKI közleményéből.

A mezőgazdaságban a cégek mindössze 5%-a, a kereskedelemben 25%-a, az iparban 40%-a tett ilyet. Elbocsátásokat is leginkább a középvállalatok eszközöltek (20%-uk élt ezzel). Az agrárcégek igyekeztek legnagyobb arányban megőrizni a munkaerőt, míg az építőipariak közül minden hatodik kényszerült leépítésre. Ha a mintabeli arányokat rávetítjük az öt főnél többet foglalkoztató versenyszféra egészére, úgy az elmúlt hónapban legalább 50-60 ezer ember veszthette el az állását.

A közeljövőre vonatkozó kilátások gyászosak: mindössze a cégek 4%-a reménykedik abban, hogy a járvány az üzletmenetükre pozitív hatással lesz és 9%-uk gondolja ezt a hatást semlegesnek. A cégek bő harmada némi, fele jelentős negatív hatástól tart. A már eddig is jelentős hatás érzékelő vállalkozások közül csaknem mindegyik a jövőben negatív hatástól tart, míg az eddigiekben hatást nem érzékelők kétharmada is kisebb-nagyobb romboló hatástól tart a közeljövőben. A közép-magyarországi cégek kissé kevésbé pesszimistán látják a jövőt, mint a vidéki vállalkozások. Az iparon belül különösen borúlátók a könnyűipari, a fém- és gépipari cégek, viszont az élelmiszeripari, valamint a papír- és nyomdaipari válaszadók az ipari átlagnál derűlátóbbak. A kereskedelemben és a szolgáltatások terén általános a csüggedés, bár a napi cikkek forgalmazóik az átlagosnál kevésbé borúlátók.

A következő három hónapban kényszer-szabadságolásra és elbocsátásra készülő cégek aránya 3-4 százalékponttal nagyobb, mint ahányan ezen eszközök használatát az elmúlt egy hónapra jelezték. Más szavakkal: munkaügyi szempontból még egyáltalán nem vagyunk túl a válság nehezén. Kényszerszabadságolásra készül a közeljövőben a cégek 36, elbocsátásokra 14%-uk. Kényszer-szabadságolásra az ipari cégek kicsit több mint fele, az építőipariak csaknem fele készül. A szolgáltatások területén ugyanez az arány 32, a kereskedelemben 28, a mezőgazdaságban 16%.

Elbocsátásra legnagyobb arányban az építőipar cégek készülnek. Körükben ez az arány 30%, míg az iparban 20, a szolgáltatások terén 14, a kereskedelemben 12 és a mezőgazdaságban 6%. Ha a mintabeli arányokat rávetítjük a versenyszféra öt fő feletti cégeinek egészére, úgy a következő időszakban mintegy 90-100 ezer ember vesztheti el az állását. Figyelembe véve, hogy februárban a munkanélküliek száma mintegy 160 ezer volt, továbbá, hogy a mikró vállalkozásoktól elbocsátottak száma is nagyon magas lehet, valamint a külföldről hazatértek és az ellehetetlenült önfoglalkoztatók is emelik a munkanélküliek számát, a munkanélküliségi ráta – valós és gyors kormányzati segítség híján – elérheti a 10%-ot.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Több százmilliós befektetést kapott egy okos vízelemzőt fejlesztő startup

Az automatizáltan működő okos vízelemző műszer fejlesztésével foglalkozó Water MiniLab az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures-től és a Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealaptól kapott finanszírozást, amely lehetővé teszi a csapat számára az értékesítés és a...

Stresszelünk az ajándékvásárlás miatt

Feltorlódott munka a szabadság előtt, iskolai programok sora, ajándékvadászat, végtelen bevásárlólisták: csak néhány ok, ami miatt sokaknak stresszes a karácsonyi készülődés. A Yettel kutatása szerint amellett, hogy a gazdasági helyzet idén rányomja a bélyegét...

Életet menthetnek az okosórák

Az európai kardiológusok legfrissebb irányelvei szerint az egyik leggyakoribb szívritmuszavar, a pitvarfibrilláció azonosítása az EKG-funkcióval rendelkező okosórákkal új távlatokat nyithat az orvoslásban. A kereskedelmi forgalomban is kapható okoseszközök folyamatosan fejlődő algoritmusai és technológiái hozzájárulhatnak...

Durva meccset nézhetünk élőben

Magyarországon is élőben láthatják a bokszrajongók az idei év egyik szenzációját, a Tyson Fury – Derek Chisora összecsapást. A gálát a NET4+ SPORT streamingszolgáltató közvetíti szombat éjszaka egyenesen a Tottenham Hotspur londoni stadionjából. Minden...

Minden, amit a chatbotokról tudni érdemes

A chatbotok technológiája viszonylag új, viszont ahogy a vállalkozások új lehetőségeket keresnek az emberekkel való online kommunikációra, egyre népszerűbb. Az oktatástól a szórakoztatásig rengeteg különböző szerepben láthatjuk ezeket. A létrehozásuk óta a chatbotok forradalmasították...

Film készül az első női képviselőkről

A magyar parlament két első női képviselője, Slachta Margit és Kéthly Anna pályáját bemutató dokumentumfilm, valamint Piroch Gábor, a világhírű magyar kaszkadőr gyermekkorát felvillantó rövidfilm gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet. A Televíziós Döntőbizottság novemberi ülésén...

Pénzt ad a félretájékoztatás elleni küzdelemre a Google és a YouTube

A Google internetes óriáscég és videószolgáltatója, a YouTube 13,2 millió dolláros támogatást jelentett be egy új, tényszerűség-ellenőrző alap létrehozására az online félretájékoztatás elleni küzdelem érdekében. A félretájékoztatás elleni küzdelem online csúcstalálkozóján bejelentetett finanszírozást a nemzetközi...

Egyelőre nem szorítja ki a streaming a lineáris tévézést

Bár a nemlineáris tévézés sok előnnyel kecsegtet, egyelőre nem – és a válaszok alapján a közeljövőben sem – fogja kiszorítani a hagyományos tévézést – derült ki abból az új kutatásból, amely a Magyar Elektronikus...

Élőben közvetített díjátadásokkal jön a következő Oscar-gála

A márciusi Oscar-gálán mind a 23 kategória díjának átadását élőben közvetítik - jelentette be az amerikai filmakadémia kedden. Kiderült az is, hogy Jimmy Kimmel lesz az esemény házigazdája, aki korábban már kétszer vezette a...

Lelassult az e-kereskedelem

Új korszakot nyitott az e-kereskedelemben 2022: két járvány sújtotta év és a digitális gazdaságban ezalatt tapasztalt hipernövekedés után az idén törvényszerűen várható volt egy megtorpanás a digitalizációban és az e-kereskedelemben. A jelenlegi gazdasági helyzet...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Újabb 500 millió eurós tőkealapot hozott létre az SE Ventures

Az SE Ventures tőkekezelő második alapja, a Fund II 500 millió euróval fejleszti a klíma- és ipari technológiára összpontosító startupokat. Korábbi támogatásuknak, a Fund I sikerének köszönhetően a cég 1 milliárd euróval a világ...

Több százmilliós befektetést kapott egy okos vízelemzőt fejlesztő startup

Az automatizáltan működő okos vízelemző műszer fejlesztésével foglalkozó Water MiniLab az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures-től és a Kék Bolygó Klímavédelmi Kockázati Tőkealaptól kapott finanszírozást, amely lehetővé teszi a csapat számára az értékesítés és a...

Stresszelünk az ajándékvásárlás miatt

Feltorlódott munka a szabadság előtt, iskolai programok sora, ajándékvadászat, végtelen bevásárlólisták: csak néhány ok, ami miatt sokaknak stresszes a karácsonyi készülődés. A Yettel kutatása szerint amellett, hogy a gazdasági helyzet idén rányomja a bélyegét...

Életet menthetnek az okosórák

Az európai kardiológusok legfrissebb irányelvei szerint az egyik leggyakoribb szívritmuszavar, a pitvarfibrilláció azonosítása az EKG-funkcióval rendelkező okosórákkal új távlatokat nyithat az orvoslásban. A kereskedelmi forgalomban is kapható okoseszközök folyamatosan fejlődő algoritmusai és technológiái hozzájárulhatnak...

Durva meccset nézhetünk élőben

Magyarországon is élőben láthatják a bokszrajongók az idei év egyik szenzációját, a Tyson Fury – Derek Chisora összecsapást. A gálát a NET4+ SPORT streamingszolgáltató közvetíti szombat éjszaka egyenesen a Tottenham Hotspur londoni stadionjából. Minden...
- Hirdetés -

Don't Miss

A technológiai modernizáció elengedhetetlen

Magyarország jövőbeni sikerei nagyon nagy mértékben a digitális gazdaság pályára állításán, a modernizáció felgyorsításán múlnak – hangsúlyozta Vinnai Balázs. Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért elnöke beszélt arról is, hogyan hatott a cégek...

Előre aláírtam volna

Nem csak az újságnak kell felkészülnie mindenre, a Telex üzleti modelljét is a gazdasági helyzethez kell alakítani – mondta el Dull Szabolcs. A lap főszerkesztője beszélt arról is, hogy milyen kihívásokat tartogatott a szerkesztőség...

Visszük tovább, amit eddig építettünk

Minden idők legsikeresebb évét tudhatja maga mögött a Szallas Group, de 2022 valószínűleg mégsem emiatt lesz a legemlékezetesebb a cég számára, hanem a tulajdonosváltás miatt. Szigetvári József, a vállalat vezérigazgatója beszélt arról, hogy mit...

Van tér a fejlődésre – interjú Bíró Pállal

Részben a vezetői kultúra miatt is nagyon kishitűek a hazai cégek, nem mernek exportálni, és ezen a helyzeten a szemléletmód átalakítása segíthetne sokat – állítja Bíró Pál, aki első lett idén a legmeghatározóbb hazai...

A célunk ezzel egy talent lista létrehozása

Sok a munka és a nehézség, amíg az ember eljut a marketing-döntéshozói szintig, ezért szerettünk volna egy olyan platformot életre hívni, amely kimondottan a márkamenedzsereket, a trade marketing menedzsereket ismeri el – nyilatkozta Vaszary...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Fenntarthatósági ötleteket díjazott a Vodafone

November 26-án, a Vodafone új székházában rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Skool szakmai közreműködésével a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! ötletpályázat döntőjét, ahol a 10 legjobb ötlettel pályázó csapat szakmai mentorok...

Nagyon sok e-autót ad el a Toyota

A Toyota európai eladásainak már most több, mint 70 százalékát teszik ki a részben vagy teljesen elektromos autók, míg a vállalat prémium márkája, a Lexus 99 százalékban értékesít elektrifikált modelleket a kontinensen. A két...

Ezért veszünk e-autót

Nem a környezettudatosság, hanem az állami támogatások ösztönzik leginkább a villanyautózást – derült ki az Allianz Hungária elektromosautó-vásárlási szokásokkal kapcsolatos online, nem reprezentatív kutatásából. Átlagosan csupán 27 százalékunk tájékozódik alaposan az e-autókról a vásárlást...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....