- Hirdetés -

Rózsaszínbe borul a Hard Rock Hotel Budapest

|

- Hirdetés -

A mellrák elleni küzdelem hónapjának tiszteletére a folyton pezsgő Hard Rock Hotel Budapest is rózsaszínbe öltözik, és Pinktober kampányának részeként, négy héten keresztül, különböző aktivitásokkal várja mind szállóvendégeit, mind pedig a Sessions étterembe érkező érdeklődőket.

A Hard Rock Hotel Budapest a lánc első közép-európai szállodájaként március óta várja vendégeit a főváros szívében, hétről hétre megújuló, változatos, zenével kísért programajánlataival. A szálloda ezúttal a mellrák elleni küzdelem hónapjára rukkolt elő méltán kreatív ötletekkel, melyeknek köszönhetően számos lehetőséget biztosít vendégeinek és a nagyközönségnek az adományozásra, ezáltal pedig a mottójukban is visszaköszönő - „Love all - Serve all”, azaz „Szeress mindenkit - Szolgálj mindenkit” és a „Take time to be kind” vagyis „Szakíts időt a kedvességre” - Hard Rock életérzés megélésére. A hónap üzenetei a lobbiban is visszaköszönnek majd, az exkluzív dekorációnak köszönhetően.

Jótékonysági adománygyűjtés

A Hard Rock Hotel Budapest egész hónapban változatos, rózsaszínbe bújtatott lehetőségeket biztosít a vendégeknek és az érdeklődőknek, a mellrák elleni küzdelem támogatására. Az adományokból összegyűlt összeget hónap végén az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Alapítványnak ajánlják fel, akik köszönetképp a kampány teljes ideje alatt közreműködnek majd a szálloda személyzetének és vendégeinek mellrák megelőzés edukációjában. A befolyt adomány segítségével az alapítvány tovább folytathatja fellépését az emlőrák elleni küzdelemben, támogatva a nők egészségfejlesztését, valamint mozgósítva a szűrésre járó nőket, ezáltal is csökkentve az emlőrák miatti halálozást.

„A Hard Rocknál úgy gondoljuk, hogy a Pinktober az év egyik legfontosabb időszaka, egy olyan ügy, melynek súlyát és fontosságát mindenkinek ismernie és terjesztenie kellene. Éppen ezért, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Alapítvánnyal való együttműködésünk mellett, egész hónapban további aktivitásokkal, így például a Pinktoberhez kapcsolódó menüvel, valamint a szálloda életében zajló tevékenységekkel és egy közösségi futással igyekszünk felhívni a figyelmet a megelőzés, valamint az érintettek támogatásának fontosságára” – mondta Jakab Gábor, a Hard Rock Hotel Budapest szállodaigazgatója.

Pinktober aktivitások

Az 5 csillagos szálloda koncepciója, hogy teljes zenei és vizuális élményt nyújtson vendégeinek a budapesti Broadway-en. A szálloda Sound of Your Stay szolgáltatása, amely lehetővé teszi, hogy a látogatók személyre szabott, ingyenesen igényelhető Fender gitárokon léphessenek fel szobájukban, erre a hónapra egyedülálló Pinktober music élménnyé válik a dedikált rózsaszín Fender gitároknak és a rózsaszín bakelit kollekciónak köszönhetően. A következő hetek során a vendégek 5 eurót adományozhatnak ezekre a szolgáltatásokra, melyet a szálloda minden esetben további 5 euróval egészít ki az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Alapítvány támogatására.

A Sessions bisztró is támogatja a Pinktobert

A szálloda étterme, a Sessions vendégei emellett egy igazi Pinktoberre megálmodott desszertkülönlegesség, a Pink Dream Chocolate, a frissítő Fressia koktél, valamint a Pink crush mocktail közül is választhatnak, ha támogatni szeretnék az adománygyűjtést. A Sessionsben és a szálloda halljában található Constant Grind kávézóban egyaránt elérhető dedikált italok árának egy részét az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen alapítványnak ajánlják fel.

Jótékonysági futás Budapest szívében

Az iRUNmore Teammel való együttműködésnek köszönhetően, október 16-án a Hard Rock Hotel Budapest lesz a házigazdája a FUSS MELL-ettünk jótékonysági, közösségi futásnak, amelyre szeretettel várnak minden olyan érdeklődőt, aki sportcipőt húzna egy jóügyért. A résztvevők három különböző – 5 km-es, 10 km-es és 15 km-es – táv közül választhatnak, melyeket profi sportemberek vezetésével teljesíthetnek a főváros utcáiban gyönyörködve. Ezt megelőzően a Roxy Rooftop Lounge-ban egy kerekasztal-beszélgetésre is várják az érdeklődőket, ahol Turóczi Réka, és Sarka Kata válaszolnak majd a B COOL magazin szerkesztőinek mellrákkal, és annak megelőzésével, az önvizsgálat fontosságával kapcsolatos kérdéseire.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -