- Hirdetés -

Segítséget kapnak a filmesek

|

- Hirdetés -

A támogatási szerződések módosításával, átütemezéssel és gyorsított pályázati eljárással is segíti a filmeseket a Nemzeti Filmintézet (NFI) a koronavírus-járvány idején.

A koronavírus miatt a hazai filmgyártásnak is komoly nehézségekkel kell szembenéznie, amelyek a magyar filmipar minden szereplőjét érintik. Több nemzetközi produkció elhalasztott, illetve lemondott magyarországi forgatásokat, ez kihatással van a műtermi és a közterületi forgatásokra is. Az eddig teljes kapacitással működő filmgyártó vállalatok folyamatos munkát biztosítottak a magyar szakembereknek és szolgáltatóknak, a koronavírus miatt ezen a területen is jelentős lesz a visszaesés.

Az NFI a magyar mozgóképszakma teljes egészéért felelős intézményeként több döntést is hozott annak érdekében, hogy a kialakult és a közeljövőben várható nehézségek miatt a hazai filmipart a lehető legkisebb veszteség érje és folyamatos munkát biztosítson a filmiparban dolgozóknak – írja az MTI a Nemzeti Filmintézet tájékoztatása alapján. A szervezet vezetősége egyeztetést kezdeményezett a magyarországi filmstúdiókkal, hogy felmérje a műtermi kihasználtságok változásait. A gyártási igazgatóság munkatársai folyamatos kapcsolatban vannak a filmgyártó vállalatokkal annak érdekében, hogy naprakész és pontos információk álljanak rendelkezésre a filmipari munkák alakulásáról és a kialakult helyzetről.

A producerek bevonásával az NFI vezetősége megvizsgálta, hogy miként tudja átütemezni azoknak a gyártás-előkészítéseknek, forgatásoknak és szakmai rendezvényeknek a finanszírozását, amelyeknek a Filmszakmai Döntőbizottság a közelmúltban már megítélt támogatást. Mintegy 15 támogatási szerződés módosítására került sor a napokban. Ez lehetővé teszi, hogy a támogatásokat az NFI a kialakult helyzetre tekintettel, a fizetési ütemezés felgyorsításával folyósítsa a produkcióknak. Az átütemezésnek köszönhetően a produkciók rögtön indíthatják vagy folytathatják a gyártást, amint újra adottak lesznek a szükséges feltételek.

A februárban kiírt televíziós pályázati eljárásokat illetően már folyamatban van a gyorsított ütemezés kialakítása, ennek lényege, hogy indokolt esetekben a stabil szakmai háttérrel rendelkező projektek az eredeti kiírásban szereplő ütemezéshez képest jóval korábban támogatási forráshoz juthatnak.

„A gyorsított eljárásnak köszönhetően a gyártók mielőbb belevághatnak a filmkészítésbe, előkészthetik a forgatásokat és munkát biztosíthatnak számos szakembernek, amint a körülmények engedik. Az NFI szándéka, hogy a külföldi produkciók meghiúsulása miatt keletkezett filmes kapacitást a veszélyhelyzet feloldása után azonnal leköthessék a magyar produkciók. Az NFI változatlanul végzi feladatait, a pályázatok befogadása és elbírálása is folyamatos, mindemellett további megoldásokon dolgozunk, hogy a szektort a lehető legkisebb veszteség érje” – jelezte Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -