- Hirdetés -

Sokat hozhat a lakásbérlet

|

- Hirdetés -

Meghaladta a bruttó 7 százalékos hozamszintet lakásbérleti hozam a fővárosban és több egyetemi városunkban is 2016-ban, ami európai összehasonlításban is kiemelkedő. Ezzel szemben a szlovénok után nálunk a legalacsonyabb a bérelt ingatlanban élők aránya (3,9%). Ahhoz, hogy itthon hozzá lehessen jutni egy 70 m²-es saját lakáshoz, a magyaroknak 8 évnyi teljes átlagfizetésüket kell félretenniük – derül ki a Deloitte Európai Ingatlan Index tanulmányából.

 

A felmérés idén először foglalkozik a lakásbérlet témakörével. Németországban a legmagasabb a bérelt ingatlanokban élők aránya (54,3%), míg hazánknál egyedül a szomszédos Szlovéniában élnek kevesebben idegen tulajdonú lakásban (2,4%). Magyarország nagyvárosaiban a lakásbérleti hozamok közép-európai összehasonlításban is magasnak számítanak. A legalacsonyabb hozamra a Londonban bérbe adott lakások esetén számíthatunk (2,0%), míg a legmagasabb hozamok közvetlenül hazánk előtt Dániában (8,9%) voltak elérhetőek.

 

„Csakúgy, mint a kereskedelmi ingatlanok bérbeadása esetében, a bérbeadás jövedelmezősége a lakásoknál is nagymértékben függ a település jellegétől és az ingatlan egyéb adottságaitól. A jól működő és érett ingatlanpiacra jellemző, hogy minél kockázatmentesebb egy adott helyszín és ingatlan – az ingatlan viszonylagos magas piaci árából adódóan – az ingatlant annál alacsonyabb hozam mellett lehet csak bérbe adni. Így az alacsonyabb elérhető hozamszint általában az érettebb és a vonzóbb befektetési környezetre utal” – emelte ki Kohári Gábor, a Deloitte budapesti irodájának ingatlan-tanácsadási vezetője

 

A tanulmány a fajlagos átlag lakásárakat is vizsgálta a választott országok körében. Éves összehasonlításban rekordnagyságú növekedést mutattak a szlovén árak (26,5%), ezt követi a spanyol (+15,2%) és a dán (+10,8%) árnövekedés. Az Egyesült Királyságban ugyanakkor az árak 9%-kal csökkentek, elsősorban a Brexit közvetlen és olyan közvetett hatásainak következtében, mint a brit font euróval szembeni gyengülése.

 

Az új lakások értékesítési átlagára Magyarországon 1.140 euró/m² volt 2016-ban, ami éves szinten 9,7% növekedést mutatott. 2017-ben is folytatódott idehaza a drágulás, de az árak növekedésének üteme az év első felében mérséklődött. A budapesti új lakás átlagárnál (1.480 euró/m²) egyébként továbbra is jóval magasabbak az új lakás árak Prágában (2.368 euró/m²) és Varsóban (1.729 euró/m²). London (16.538 euró/m²) és Párizs (12.374 euró/m²) vezeti ezt a listát; Európában tradicionálisan e két nagyvárosban a legdrágábbak a lakóingatlanok.

 

“Az értékesítési átlagárak több európai nagyvárosban is két számjegyű növekedést mutattak 2016-ban. Párizs belső kerületében 16%, míg Budapesten 15% körüli drágulást mértek” – értékelte Kohári Gábor.

 

A közel egy évtizedes lemaradás után 2016-ban Magyarországon végre beindultak a lakásfejlesztések, így ebben a tekintetben az európai középmezőnybe zárkózott fel az ország. A régióban elfoglalt pozícióink is hasonlóak, míg Lengyelországban az ezer főre jutó lakásépítési engedélyek száma magasabb volt, mint a 3,2-es mutatójú Magyarországon, addig Csehországban ettől elmaradt ez a mutató. Azt gondoljuk, hogy 2017 végére tovább javít majd a pozícióján Magyarország.

 

A jelzáloghitelek kamatlába az összehasonlított országok közül Csehországban volt a legalacsonyabb, 1,77%. A csehek egy másik összehasonlításban is az élen végeztek, ugyanis a felmérés szerint közel 11 évnyi átlagfizetést kell teljes mértékben megtakarítaniuk, ha egy átlagos 70 m² nagyságú ingatlant szeretnének vásárolni, míg a magyarok esetében ez az érték alacsonyabb volt, 8 év. Az ingatlanárak több éven keresztül tartó ütemes növekedése révén Magyarországon némileg romlott a lakosok saját lakáshoz jutásának lehetősége, és az európai középmezőnyben is az első harmadba került az ország e mutató tekintetében. A kiszélesedő állami támogatások és az időközben beindult banki hitelezés ugyanakkor egyes lakossági csoportok, mint például a vidéki többgyermekes családok saját lakáshoz való hozzáférésének esélyét érdemben javították.

 

“A magyar lakáspiac rendkívül érdekes folyamaton megy jelenleg keresztül. Az átlagjövedelem ütemes növekedése mellett a gyorsan növekvő kereslet kielégítése céljából 2016-ban sok lakóingatlan beruházást indítottak el. Ez a trendforduló ráadásul egybeesett a jelentős volumenű állami beruházások bővülésével és az üzleti ingatlanok fejlesztésének fellendülésével, így összességében az elmúlt közel 10 évben nem tapasztalt módon a beinduló ingatlanfejlesztések az építőipari kapacitásokat szinte teljesen lekötötték. A kapacitáskihasználtság növekedésével párhuzamosan növekedett a jó elhelyezkedésű fejlesztési területek és telkek ára is, valamint drágult a kivitelezés is, ami szintén hozzájárulhatott az új lakások árának emelkedéséhez. A piac jól érezhetően keresi az új egyensúlyi szintet” – tette hozzá Kohári Gábor.

 

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezeken bukhatnak el a kezdő vállalkozások

A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak...

Digitális oktatási tartalmakat fejleszt a Telekom

Diákok és szaktanár közreműködésével, valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom annak érdekében, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen. A program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt,...

Átalakította a fogyasztói szokásokat a járvány

Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 ezer résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából....

Így adózunk az idén

SZJA-mentesség 25 év alatt, megnövelt minimálbér és garantált bérminimum, családi adóvisszatérítések – 2022 januárja számos meghatározó változást hozott adózási szempontból. Csökken a szociális hozzájárulási adó, a kisvállalati adó, megszűnik a szakképzési hozzájárulás, és számos...

Erősíteni kell a vásárlói tudatosságot

Az elmúlt évtizedben dinamikusan bővült az e-kereskedelem részaránya Magyarországon. Az e-kereskedelmet és az azt támogató pénzforgalmat érintő számos technológiai fejlesztés történt, ugyanakkor a szabályozások nem követték minden tekintetben a fejlődés dinamikáját. Ezért az Állami...

A járvány előtti harmada volt a forgalom a Liszt Ferenc Reptéren

Tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 4,6 millió utas és 183 ezer tonna légiáru fordult meg.2021-ben a Budapest Airport a második olyan évét zárta, amelyre a koronavírus-járvány jelentős hatással volt. A pandémiás környezetben az...

Így készül a választási kampányra a Central

A Central Médiacsoport fő célja a különböző politikai álláspontok hiteles bemutatása az idei parlamenti választások előtt, a médiacég közlése szerint a kampányidőszakban felértékelődik a független, tényeken alapuló újságírás. A Central Médiacsoport a 2022-es parlamenti választások...

Jóval több időt töltünk a képernyő előtt

A magyarok többsége jóval több időt tölt a számítógép képernyője előtt, mint a járványt megelőzően – ez derült ki az Ipsos négy országban végzett kutatásából. A Huawei megbízásából készített felmérés szerint a magyar válaszadók...

Kiderült, mikor rajtol a Sztárban Sztár

Február 6-án indul a Sztárban Sztár 8. évada a TV2-n, nemrég azt is elárulták, hogy két új zsűritag érkezik a műsorban, Lékai-Kiss Ramóna és Makranczi Zalán. A TV2 közlése szerint vasárnap esténként lesz majd látható...

Megújul a közmédia tévécsatornája

Megújult napi tartalmakkal, showműsorokkal és új műsorvezetőkkel várja a nézőket a Duna, a közmédia csatornája szombattól.Teljes megújulás küszöbén áll a Duna, amely 21. századi vizuális megjelenéssel és tartalommal készül szombattól a nézőknek – írja...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Jelentősen nőhetne a bankok bevétele

A hagyományos bankok közel 4 százalékkal növelhetnék éves bevételüket üzleti modelljeik újragondolásával, és a kizárólag digitális szolgáltatásokat nyújtó (digital-only) új banki és pénzügyi szolgáltatók innovatív stratégiáinak átvételével – derül ki az Accenture kutatásából. Ez...

Ezeken bukhatnak el a kezdő vállalkozások

A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak...

Digitális oktatási tartalmakat fejleszt a Telekom

Diákok és szaktanár közreműködésével, valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom annak érdekében, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen. A program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt,...

Átalakította a fogyasztói szokásokat a járvány

Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 ezer résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából....

Így adózunk az idén

SZJA-mentesség 25 év alatt, megnövelt minimálbér és garantált bérminimum, családi adóvisszatérítések – 2022 januárja számos meghatározó változást hozott adózási szempontból. Csökken a szociális hozzájárulási adó, a kisvállalati adó, megszűnik a szakképzési hozzájárulás, és számos...
- Hirdetés -

CMO

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...

A vásárlási szokások örökre megváltoztak

Kanyó Roland, dm Kft., marketing és PR menedzser 133 milliárd forintos bevétellel zártátok az elmúlt üzleti évet, majdnem 10 százalékos plusszal. Gondolom ez a körülmények figyelembe vételével, elég jó eredménynek számít? Természetesen elégedettek vagyunk az elért...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Jól halad a Siemens okosváros-kísérlete

Bécsben, éles körülmények között tesztelik azon energiarendszereket, amelyek a fenntartható városfejlesztés alapjait adják a jövőben.Új Európában egyedülálló projekt zajlik Bécsben. Az osztrák főváros Aspern Seestadt városrészében, valós körülmények között tesztelik a jövő energiarendszereit. A...

Zöld vállalást tett a Toyota és a Lexus

2035-re karbonsemleges lesz Európában a Toyota és a Lexus.A Toyota készen áll arra, hogy 2035-re nullára csökkentse az újonnan értékesített Toyota és Lexus járművek széndioxid-kibocsátását Nyugat-Európában, amelynek fontos lépcsőfoka lesz a legalább 50 százalékos,...

Zöld együttműködésben a TotalEnergies

A TotalEnergies és a Daimler Truck AG megállapodást írt alá az Európai Unió közúti árufuvarozásának szén-dioxid mentesítésére irányuló kötelezettségvállalásukról. A partnerek együttműködnek a hidrogénnel üzemeltetett nehéz tehergépjárművek ökoszisztémáinak fejlesztésében, egyrészt azzal a szándékkal, hogy...

DATA