A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közlése szerint 2017. december 31-i dátummal, közös megegyezéssel távozik a szervezettől Bánhegyi Zsófia, aki a marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettesi pozíciót tölti be. A szakember nem szakítja meg teljesen a kapcsolatot az MTÜ-vel, az elkövetkező hónapokban külső támogatóként dolgozik a szervezetnek.
Az MTÜ közlése szerint a vezérigazgató-helyettesi pozíciót nem töltik be, január elsejétől közvetlenül a vezérigazgató irányítja a területet.
Bánhegyi Zsófia vezetésével kezdődött meg 2017-ben az állami turizmusmarketing átalakítása és új alapokra helyezése. Elindult többek között a belföldi turizmus ösztönzésére létrehozott kommunikációs platform, a hagyományteremtés igényével megrendezésre került a hazai turizmus legnagyobb seregszemléje, a Turizmus Summit rendezvény is, valamint a turisztikai márkarendszeren alapuló marketing eszköztár megújítása is megkezdődött.
Bánhegyi Zsófia munkájával előkészítette a turizmusmarketing új stratégiai alapokra helyezését, amely a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégia 2030 egyik kiemelt célja.
A szakember idén tavasszal érkezett az MTÜ-höz, előtte a Magyar Telekom kommunikációs vezetője volt.
Iratkozz fel napi hírlevelünkre és kerülj képbe a média, az ügynökségi és a reklám világ legfontosabb híreivel.