Telt házas napot is hozott a Művészetek Völgye

Tíz nap alatt 120 ezer látogatója volt idén a Művészetek Völgyének, amelynek történetében először kitehették a „megtelt” táblát is, a csütörtöki napon ugyanis 15 ezer látogatót vonzottak a programok.

Idén a tavalyinál 20 ezerrel többen vettek részt a fesztiválon, amelyen kétezernél is több program között válogathattak 40 helyszínen és 3 településen, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden a látogatók – írja az MTI a szervezők közlése alapján.

A 31. Művészetek Völgyében a koncertek és népszerű fellépők mellett az udvarokban reggeltől kezdve gyerekprogramok, kézműves foglalkozások és beszélgetések várták az érdeklődőket. A fesztiválon népszerűek voltak a nappali programok is, így többek között a MANK Artporta programjai, valamint a Művészetek Zöldje környezettudatos programjai és sétái is.

A Poket Zsebkönyvek Udvara irodalmi beszélgetések és koncertek otthona volt. Különféle foglalkozásokkal és beszélgetésekkel várta az érdeklődőket többek között a Diabelli, a Tarisznya Evangélikus Udvar, valamint a Hobo Udvar.

A komoly- és klasszikuszene kedvelői a Völgykomolyzene és a Papageno Klasszik helyszínein, a Muflon Jazz Udvar pedig a jazz iránt érdeklődőket várta. A Balaton-felvidéki tájat biciklis- és gyalogtúrákon fedezhették fel az érdeklődők az Aktív Magyarország jóvoltából, de terepfutóversenyen is megmérettethették magukat félmaratoni és 5 kilométeres távon.

Gyakran telt ház előtt zajlottak egyebek mellett a Színház Színpad, a Cirque du Tókert, a Világzenei Udvar, valamint a Kaláka Versudvar programjai is. Szintén sokakat vonzott a Deva, vagy éppen a Freakin' Disco koncertje, és szintén teltházas volt többek közt az Ivan and The Parazol, Palya Bea és a Besh o droM fellépése is.

A fesztiválon megünnepelték a táncházmozgalom 50. évfordulóját is, a jubileum alkalmából a Panoráma Színpadon az Aurevoir. és a Fonó Zenekar adott koncertet. A Panoráma Színpadon fellépett többek között a 30Y, a Blahalouisiana, a Vad Fruttik, valamint a Parno Graszt is. A fesztivál történetének első teltházas napját hozta el a Carson Coma, a záróbuliról pedig a Bagossy Brothers Company gondoskodott.

 

Három estén át "megszólaltak" a némafilmek is Kapolcson: a Nemzeti Filmintézet és a fesztivál közös pályázatának döntősei közönség előtt adhatták elő zeneművüket a szabadtéri vetítés alatt. A pályázat győztesei Kendik Dániel és Rick Róbert lettek, aki felléphetnek a Magyar Zene Házában is.

A fesztivál nyitónapján ezúttal is a Művészetek Völgye saját színdarabját állították színpadra. A Mr. és Mrs-t az Art-színtérben láthatja majd ősztől a közönség.

A Művészetek Völgyében népszerű volt a véradás is, több mint ezer ember döntött az adakozás mellett, így 470 liter vért adtak a fesztiválozók, amellyel több mint 3 ezer ember életét menthetik meg.

A fesztiválon egy monumentális kapura festett street art alkotásra is lehetett licitálni, a befolyt összegből az Országút Magazin és a fesztivál a veszprémi Csolnoky Ferenc kórház gyermekrészlegét támogatta.

Jövőre 2023. július 21-30. között szervezik meg ismét a fesztivált.