- Hirdetés -

Több mint 400 milliós támogatást kap egy kosztümös tévéfilm

|

- Hirdetés -

A Nemzeti Filmintézet (NFI) újabb televíziós alkotások gyártására szavazott meg támogatásokat, köztük Herczeg Ferenc A fehér páva című művéből kiinduló tévéfilmre. Folytatódik a ’48-49-es hősöket bemutató ismeretterjesztő sorozat, dokumentumfilm készül a székely festészetről, a pannonhalmi szerzetesekről és egy vajdasági tanyaszínházról, egy kisfiú kalandjait pedig a világlátott Nyuszi és Őz alkotójának új animációja dolgozza fel.

Nyár közepén kezdődik a forgatása a Herczeg Ferenc A fehér páva című regénye alapján készülő Majdnem menyasszony munkacímű kosztümös tévéfilmnek. A jól menő helyi textilboltot, a Fehér pávát vezető családnak és lányuknak az élete gyökeresen megváltozik, amikor a kisvárosba megérkezik a vasút, és ezzel a modern világ ígérete. A vasúttal együtt két férfi is érkezik a hősnő életébe. Csattanó csókok, pletykás asszonyok, esküvő, színes kelmék, képeslapok és szövevényes dramaturgiai csavarok várják a nézőket, ám a „boldogan élnek, amíg meg nem halnak”-ra egyelőre még várni kell. Pacskovszky József a Kék róka sikere után ismét a múlt század elejére kalauzolja a nézőket látványosnak és kalandosnak ígérkező tévéfilmjében, a szereplőválogatás már javában zajlik, a producer Helmeczy Dorottya és Kálomista Gábor. A produkció elkészítését 436 millió forinttal támogatja az NFI.

A pannonhalmi szerzetesek történetét, az Államvédelmi Hatóságnak való kiszolgáltatottságát mutatja be az Oscar-díjra jelölt Kabay Barna (Jób lázadása, 1983) készülő dokumentumfilmje. A Fénytörés a második világháború vége és az ’56-os forradalom közötti éveket vizsgálja és bemutatja a szerzetesek Vatikánnal való titkos kapcsolatát is. A készítők 5,2 millió forintos támogatást kapnak az NFI-től.

A magyar nyelvterületen legrégebb óta működő vándorszínházról, a Vajdasági Tanyaszínházról forgat dokumentumfilmet a Branka című többszörös fesztiváldíjas rövidfilm rendezője, K. Kovács Ákos. Az 1978-ban alapított művészi mozgalom olyan helyekre viszi el a színházat, ahova az csak ritkán vagy soha nem érne el. Évtizedes története alatt a folyton változó társulatot az állambiztonság és a cenzúra is akadályozni próbálta kulturális missziójában, ők azonban továbbra is járják a tanyavilágot különleges előadásaikkal. A Tanyaszínház című dokumentumfilmben 45 év után újra együtt dolgozik a színház két alapítója, az alkotás 23 millió forintos támogatást kap.

A Legendák, hősök és mártírok 1848-1849-ben című sorozat rövid epizódjai a szabadságharc időszakával kapcsolatos „makacs legendákat” ismerteti történészek segítségével. A sorozat most készülő húsz részében újabb ismert és kevésbé ismert történeteket, érdekességeket és legendákat vizsgálnak a korszakkal foglalkozó legnevesebb magyar történészek. A dokumentumfilm sorozatot Hevér Zoltán rendezi, az NFI 25 millió forinttal támogatja az elkészítését.

Zsigmond Attila számos, az erdélyi történelmet és kultúrát bemutató dokumentumfilm rendezője legújabb, Székely Napraforgók című alkotásában a székely festőiskola második és harmadik nemzedékének öt festőjét mutatja be, megismertetve egyéni ábrázolásmódjukat, a székely táj- és lélekábrázolásuk nagyszerűségét. Az alkotók 9,8 millió forintos NFI támogatást kapnak.

A Nyuszi és Őz című világszerte díjazott animáció alkotójának a karantén ideje alatt született meg egy különleges, gyerekkori hangulatokat és benyomásokat felidéző animáció ötlete a fejében. Vácz Péter új, Kutyafül című animációs filmjében egy kisfiú frusztrációját a kutyájával való játékkal és az alkotással próbálja levezetni, miközben egyre jobban teret nyer a fantázia világa. Az alkotást 23 millió forinttal támogatja az NFI.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Elmaradt az áresés a prémium ingatlanoknál

A lakáspiac prémium és luxus szegmensét sem kerülte el a tavalyi megtorpanás, de mint annyi más ezen a szűk piacon, a visszaesés is mutatott sajátosságokat. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az árak jellemzően stabilak...

Magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai,...

Mesterséges intelligenciával javítanának az egészségügyön

A mesterséges intelligencia (MI) és a gépi tanulásos technológia rendelkezik a potenciállal, amivel képes az egészségügyi ágazat minden területét továbbfejleszteni. A startupok már most is használják a mesterséges intelligenciát a sürgető egészségügyi és jóléti...

Új ügyféllel erősít az Influence Media

Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Continental Magyarország vállalati kommunikációs és PR feladatokra kiírt tenderét. A közös munka már áprilisban elindult, az együttműködés keretében az ügynökség a Continental...

Új főszerkesztővel folytatja az ÉVA Magazin

Birta Brigittát nevezték ki az ÉVA Magazin új főszerkesztőjének, a tapasztalt szakember több mint nyolc éve a lapot kiadó Marquard Group Hungary vezető munkatársaként dolgozik, új feladata mellett pedig továbbra is betölti a Runner’s...

Így neteznek a magyarok – Facebookra egy óra jut naponta

Naponta átlagosan egy órán át pörgetik a Facebookot a magyar felhasználók, miközben hírek olvasására negyedóránál is kevesebbet szánnak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatásából. Az elemzés szerint fél perc...

Mobilokon érkezik a bankolás jövője

A következő évtizedben az Y és a Z generáció válnak a bankok legfontosabb célcsoportjaivái, mivel várhatóan közel 70 billió dollárnyi vagyon száll rájuk szüleiktől. Mit jelent ez a bankszektor számára? Először is azt, hogy...

Kétkeréken erősít a Lidl

A Lidl megerősíti a kerékpársport iránti elkötelezettségét és a Lidl Trek UCI WorldTour csapat főszponzorává, valamint stratégiai partnerévé válik. A nemzetközi kerékpársport egyik vezető csapatával kötött hosszú távú partnerség a 2023. június 30-án kezdődő...

Új vezetői struktúrával folytatja a Publicis Groupe

Az ország legnagyobb kreatív-, digitális- és médiaügynöksége eddigi legsikeresebb évét zárta 2022-ben, erősítve a hazai, regionális és nemzetközi piacon betöltött szerepét. A folyamatos létszámbeli növekedés és a bővülő ügyfélportfólió hatására megújult szervezeti struktúrában folytatja...

Szegeden bővít a Lufthansa

A Lufthansa Systems Hungária szegedi csapata a dinamikus növekedésnek köszönhetően irodát vált. Május 30-án kezdik az első munkanapjukat az IT szakemberek az új helyen, a várost azonban nem hagyja el a légiközlekedési informatikai vállalat,...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

A magyarok csaknem harmada lemondott az álmairól

Az emberek nem pusztán hosszú életre vágynak, hanem hogy a megadatott időből a lehető legtöbbet tudják kihozni. Nincs ez másképp a magyaroknál sem, a jó életminőség feltételei – így az egészség, de különösen az...

Elmaradt az áresés a prémium ingatlanoknál

A lakáspiac prémium és luxus szegmensét sem kerülte el a tavalyi megtorpanás, de mint annyi más ezen a szűk piacon, a visszaesés is mutatott sajátosságokat. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint az árak jellemzően stabilak...

Magasabb órabérre számíthatnak a diákmunkások

Május utolsó hetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók mezőgazdasági idénymunkára átlagosan 1400 forintos órabért kínálnak, míg gyártási, logisztikai,...

Mesterséges intelligenciával javítanának az egészségügyön

A mesterséges intelligencia (MI) és a gépi tanulásos technológia rendelkezik a potenciállal, amivel képes az egészségügyi ágazat minden területét továbbfejleszteni. A startupok már most is használják a mesterséges intelligenciát a sürgető egészségügyi és jóléti...

Új ügyféllel erősít az Influence Media

Többfordulós, meghívásos tenderen az Influence Media integrált kommunikációs ügynökség nyerte el a Continental Magyarország vállalati kommunikációs és PR feladatokra kiírt tenderét. A közös munka már áprilisban elindult, az együttműködés keretében az ügynökség a Continental...

Podcast

A televíziós bevételek nem csökkennek

Streaming ide, digital hirdetések oda, még mindig a televízióhoz fordulnak a legnagyobb hirdetők, hiszen „ezer fő elérését tekintve továbbra is ez a legolcsóbb” – mondja Kosaras Klaudia, az Atmedia kereskedelmi igazgatója. A Business Lounge...

A mozi él és élni akar

Konkurencia-e a streaming, mi vonzza az embereket a moziba 2022-ben és miért értékesebb a mozifilmek előtti reklámblokk? Többek között ez is kiderült a Business Lounge podcast április 12-ei adásából, melynek Kiss Zsuzsanna, a Cinema...

Közösen sokkal könnyebb fejleszteni a szakmai tudást

Az INTREN 100 százalékra növelte tulajdonrészét a JabJab Online Marketing ügynökségben, ennek apropóján Gandera Balázs, az INTREN alapító-ügyvezetője és Bobály Mihály, a JabJab CEO-ja voltak a Business Lounge podcast március 22-ei adásának vendégei. Az...

Don't Miss

A használt cikk a jövő

Egyre nagyobb a divatja a másodkézből szerzett használati tárgyaknak, ruháknak, bútoroknak, hiszen az egyediségen túl ezzel a földet is védi a fogyasztó. Hogy mivel tudja magához csalogatni a potenciális vásárlókat Magyarország egyik legnagyobb online...

Megkérdőjelezni az eddigi triviálisnak gondolt dolgokat

Egy rendezvény megítélése szempontjából a fenntarthatóság egyre fontosabb. A leglényegesebb annak a szemléletmódnak az elsajátítása, hogy az eddig triviálisnak gondolt dolgokat megvizsgáljuk, hogy azoknak van-e fenntarthatóbb módjuk – nyilatkozta lapunknak Fazakas F. János, a...

Valódi változásokat csak közösen érhetünk el

Ambiciózus célt tűzött ki maga elé az Auchan, 2030-ra közel felével csökkentenék áruházaik szén-dioxid-kibocsátását – mondta el Varga-Futó Ildikó. A vállalat hazai CSR-igazgatója beszélt az eddigi fenntarthatósági eredményeikről, a vásárlói edukációról és elárulta azt...

Izgalmas évek előtt állunk

Miért váltott munkahelyet, mivel kezdte a munkát az új pozícióban és milyen tervei vannak – többek között erről is beszélt az mmonline.hu-nak adott interjúban Novák Péter. A Httpool by Aleph új country managere elárulta...

Szuper csapatba kerültem

A kommunikációban használt digitális csatornáknak a különböző generációk digitális fogyasztói szokásaihoz kell igazodniuk – hangsúlyozta Varga-Nagy Eszter, A HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt. március elején kinevezett vállalati kapcsolatok és kommunikációs vezetője az mmonline.hu-nak adott interjúban...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Karbonsemleges lett az Erste Magyarországon

Az idén már karbonsemlegesen működik az Erste Magyarországon. A bank az elmúlt hat évben több mint 70 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását. Az Erste minden fiókja, irodája zöldárammal működik, 2030-ra pedig a gépjárműflotta is...

Ezért dobd a szelektívbe az aludobozokat

Szerencsére egyre több élelmiszeripari és kiskereskedelmi vállalat törekszik a fenntarthatóbb működésre, termelésre, környezetbarát gyártásra és csomagolás használatára. Az alumínium, mint nyersanyag és annak újrahasznosítása kulcsfontosságú szerepet játszik a fenntarthatóbb folyamatok működtetésében, és ebben nem...

Ismert emberekhez költöztetett vadon élő állatokat a WWF

Gundel Takács Gáborhoz hiúz, Eke Angélához barnamedve költözött be a hetekben, mások lakásában pedig vidra és vaddisznó is felbukkant. De mit keresnek ezek a vadon élő állatok a négy fal között ahelyett, hogy természetes...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....