- Hirdetés -

Több mint egymillió magyar gyerek tiktokozik

|

- Hirdetés -

Hatalmas érdeklődés övezi a fiatalok körében az UNICEF Magyarország cyberbullying elleni új kampányát. A szervezet június 18-án, az online bántalmazás elleni világnapon indította el kezdeményezését a TikTokon. Az azóta eltelt napokban a #sértőhangok megjelöléssel ellátott videós tartalmak több, mint 1,5 millió megtekintést eredményeztek, 400 felé közelít a hangsáv használatával született videók száma és több, mint 5,700 TikTok felhasználó kezdte már el követni a világnapra létrehozott @unicefhungary profilt.

Az UNICEF Magyarország évek óta kiemelt feladatának tekinti a cyberbullying elleni harcot, amelynek szomorú aktualitást ad, hogy a járvány hatására világszerte akár 70 százalékkal is emelkedhetett az online bántalmazási esetek száma. Az Együtt a sértő hangok ellen című kampány célja, hogy az online térben találja meg és vonja be az érintetteket, a legfiatalabb internetezőket. Így esett a választás a TikTokra. Az innovatív kampányban az alkotó feat. kreatív ügynökség és az UNICEF aktívan épített a platform adottságaira, dinamikus változásaira, valamint a hazai TikTok közönséggel kapcsolatos megfigyelésekre is.

TikTok: Magyarországon 1,6 millióan használják, többségük gyerek

A TikTok jelenleg az egyik legnépszerűbb applikáció, ahová a legfiatalabb médiafelhasználók „el tudnak bújni”. A Facebookon, Instagramon megjelenő más korosztályok, leginkább a szülők jelenléte miatt a Z Generáció tagjai aktívan keresik azokat az online tereket, amelyeken nem kell osztozniuk az idősebbekkel.

A videós tartalmak készítésére, megosztására használt platformot becslések szerint Magyarországon több, mint 1.6 millióan használják és elsősorban a 11-18 éves korosztály körében kiemelkedően népszerű. A felhasználók kétharmada 18 év alatti, 23 százalékuk a 14 éves kort sem éri el. Kiemelkedően magas a platformon eltöltött idő, a megkérdezettek több, mint 60%-a napi 30 percnél több időt tölt a TikTokon.

B. Nagy Réka dala nyomja el a sértő hangokat

A kampányban bárki egyszerűen részt vehet az Együtt a SÉRTŐ HANGOK ellen elnevezésű hangsáv használatával, melyet zenei alapként használva elkészítheti saját TikTok videóját. A kész tartalomban a speciális hangeffektusokra építő, sértő bekiabálásokat nyomja el, “győzi le” B. Nagy Réka énekesnő Valahol című száma, amely kifejezetten az iskolai és internetes zaklatás témáját dolgozza fel.

„Rengeteg üzenetet kaptam követőktől, mind arról számoltak be, hogy a kampány megmutatta nekik, nincsenek egyedül a problémával. Örültek, hogy hangot adtunk ennek a fontos témának” – mondta B. Nagy Réka, aki pontosan tudja, hogy a cyberbullying milyen károkat okoz egy gyermek életében. „Jártam ebben a cipőben, az online zaklatás elkísért az iskoláséveim alatt, szerencsémre meg tudtam beszélni a kérdést a szüleimmel. Az ebben a helyzetben lévő gyerekeknek is erőt adhat, ha tudják: együtt képesek lehetünk elnyomni a sértő hangokat” – mondta B. Nagy Réka.

„Ott, ahol ilyen nagy számban vannak jelen a fiatal felhasználók, mint a TikTokon, folyamatos potenciális veszélyként van jelen az online bántalmazás. Idei kampányában az UNICEF Magyarország a legfiatalabbak nyelvén szólva egy olyan eszköz segítségével bátorít cselekvésre, amelyet mindenki könnyen, a saját kreativitását felhasználva alkalmazhat és oszthat meg követőivel, az esetleges bántalmazókkal és bántalmazottakkal” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

A kampányt népszerű, TikTokon több százezres követő bázissal rendelkező tartalomgyártók bevonásával indította az UNICEF, hiszen ők tudják leghitelesebben megszólítani az érintetteket. Amellett, hogy a TikTokerek elkészítették saját posztjaikat, az @unicefhungary TikTok profilján rövid videókban is mesélnek személyes érintettségükről és arra kérik követőiket, hogy ők is lépjenek fel a netes bántalmazás ellen, valamint használják a megújult UNICEF HelpApp ingyenes eszközt, amelynek segítségével a fiatalok válaszokat kaphatnak az online és offline bántalmazással kapcsolatos kérdéseikre, azonnali segítséget kérhetnek, és megtanulhatják a konfliktushelyzetek kezelésének erőszakmentes módját is.

A kampányvideót egy budapesti gimnázium tornacsarnokában forgatta a feat. kreatív ügynökség, ahol a résztvevő TikTokerek – Whisperton, B. Nagy Réka, Nagy Bogi, Verebélyi Vivien, Nagy Norbi, Molnár Marcell és Szabó Fanni – segítségével foglalták össze a kampányüzenetet.

A kampány indulása óta további ismert hazai TikTokerek is csatlakoztak a kezdeményezéshez, többek közt Hollósi Jázmin, Fónagy Kitti, Sipos Máté, Fejes Dani és Baranyai Vivien is elkészítették saját videóikat. A kampány támogatója a Magyar Suzuki Zrt.

“Sajnos egyre többet hallunk és olvasunk olyan esetekről, amikor a fiatalok nem képesek feldolgozni az online zaklatást. A járványidőszak csak súlyosbította a helyzetet. Éppen ezért különösen fontos, hogy nagyobb figyelmet kapjon ez a probléma. Autógyártóként a biztonság az első számunkra a gyártásban és a kész autók esetében is. A közlekedésben is fontosnak tartjuk, hogy a volánnál ülők türelmes, támogató viselkedéssel segítsék egymást. Ez a hozzáállás az online közegben aktív, különösen érzékeny fiatalok esetében szintén kulcsfontosságú. Ezért is álltunk az UNICEF mellé és támogatjuk, hogy minél többen tisztában legyenek az online bántalmazással, valamint csatlakozzanak az ellene való fellépéshez. Nagyon örülünk, hogy az UNICEF kampánya ilyen sok mindenkihez elért, és reméljük, hogy pozitív változásokat fog elindítani” – mondta Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki vállalati kommunikációs vezetője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kevesebb innovációt terveznek a hazai vállalkozások

Csökkent az új terméket vagy szolgáltatást tervező magyar cégek aránya, mindössze 27 százalék rukkolna elő ezzel a következő egy évben. A tervezett innovációk közül viszont több az új vagy jelentős mértékben továbbfejlesztett háttérfolyamatban gondolkozó...

Egyre több tölcséres és pálcikás jégkrémet vesznek a budapestiek

Az online élelmiszer vásárlás népszerűségének növekedése a szezonális termékeket sem kerüli el. Különösen igaz ez a kánikulai időszakban, amikor a hőségben már a fagyizóig is megterhelő lenne elmenni, vagy esetleg amikor a munka nem...

Kemény döntést hozott az HBO Max tulajdonosa

Beszünteti a helyi tartalmak készítését Európa jelentős részén az HBO Max. A streaming szolgáltató tulajdonosa, a Warner Bros. Discovery (WBD) egy nagyobb átszervezés részeként döntött így, és ennek az intézkedéscsomagnak tudható be az is,...

Bizonytalannak látják a következő évet a kereskedelmi cégek

Tovább mérséklődött a kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozása a K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján. A mutató jelenleg 3 ponton áll, mivel újabb 2 pontot süllyedt az előző negyedévben látott...

Új PR menedzser a Porsche Hungariánál

PR szakembert igazolt a Porsche Hungaria kommunikációs igazgatósága: június közepétől Uzoni Eszter csatlakozott az importőr PR kommunikációs csapatához. Eszter a Volkswagen, AUDI, SEAT, CUPRA, Skoda, Volkswagen Haszonjárművek, Das WeltAuto, MOON márkák, valamint a Porsche...

Zenés műsorral érkezik Budapestre a hollywoodi sztár

A kétszeres Oscar-díjra jelölt amerikai színművész október 2-án A zenekritikus című zenés stand-up nagyzenekari változatával áll az Erkel Színház színpadára. A formabontó előadás során a klasszikus zene legikonikusabb darabjait szedi ízekre a Malkovich által...

Nem befolyásolta az euró árfolyama a használtautó importot

A 400 forint körüli euró árfolyam ellenére továbbra is népszerűek az import használt autók, 2022 első félévében közel 70 ezer személyautó érkezett hazánkba. De keresettek voltak a kishaszonjárművek is, összesen 6.196 jármű jött ebben...

Szülinapi partival ünnepelt a Paprika Studios

15 éves a Paprika Studios. Kelet-Közép-Európa legnagyobb televíziós műsorgyártója június 28-án születésnapi partin ünnepelte az alapítás óta eltelt időszak sikereit.  Az ünnepi eseményen a hazai, valamint a nemzetközi média- és televíziós szakma képviseltette magát....

Annyit költünk nyaralásra, mint a járvány előtt

Az egy évvel korábbinál jóval többen mennének nyaralni belföldre vagy külföldre 2022-ben. Az idén közel 250 ezer forintot költenének a vakációra átlagosan a nyaralást tervezők - derül ki a K&H biztos jövő felméréséből. Ez...

Változás az E.ON Hungáriánál

Július 1-től Guntram Würzberg váltja Kiss Attilát az E.ON Hungária Csoport élén. A szakember több mint 25 éve dolgozik a nemzetközi E.ON csoportnál, számos vezető pozíciót töltött be, legutóbb a cégcsoport legfelsőbb szintű jogi...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Hosszabbít a Hypewriter, még várják a sorozatötleteket

Július 20-ig meghosszabbítja a jelentkezési időszakot a Hypewriter – nemzetközi sorozatötlet pályázat. Az immár negyedik alkalommal megvalósuló verseny célja, hogy felkutassa a legeredetibb, vadonatúj tévésorozat-ötleteket és tehetséges alkotóikat. A nyertes díjazása 10000 euró, valamint...

Kevesebb innovációt terveznek a hazai vállalkozások

Csökkent az új terméket vagy szolgáltatást tervező magyar cégek aránya, mindössze 27 százalék rukkolna elő ezzel a következő egy évben. A tervezett innovációk közül viszont több az új vagy jelentős mértékben továbbfejlesztett háttérfolyamatban gondolkozó...

Egyre több tölcséres és pálcikás jégkrémet vesznek a budapestiek

Az online élelmiszer vásárlás népszerűségének növekedése a szezonális termékeket sem kerüli el. Különösen igaz ez a kánikulai időszakban, amikor a hőségben már a fagyizóig is megterhelő lenne elmenni, vagy esetleg amikor a munka nem...

Kemény döntést hozott az HBO Max tulajdonosa

Beszünteti a helyi tartalmak készítését Európa jelentős részén az HBO Max. A streaming szolgáltató tulajdonosa, a Warner Bros. Discovery (WBD) egy nagyobb átszervezés részeként döntött így, és ennek az intézkedéscsomagnak tudható be az is,...

Bizonytalannak látják a következő évet a kereskedelmi cégek

Tovább mérséklődött a kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozása a K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján. A mutató jelenleg 3 ponton áll, mivel újabb 2 pontot süllyedt az előző negyedévben látott...
- Hirdetés -

Don't Miss

Van keresnivalónk a nemzetközi porondon is

A nemzetközi terjeszkedés támogatására fordítja a DayOne Capital kockázati tőkealaptól, valamint több, szakmai magánbefektetőtől kapott 3 millió eurós befektetést a Webshippy – mondta el az mmonline.hu-nak Perényi András. A kiszervezett logisztikai szolgáltatásokat nyújtó cég...

Kisfiam, hozzál valami másik lapot!

25 éves voltam. Félve sétáltam be a Világgazdaság szerkesztőségébe. A főszerkesztő, Bánki András fogadott. Újságíró-gyakornoknak jelentkeztem. András keresett valakit, aki a 2000-es sydney-i olimpia kapcsán sportbizniszcikkeket ír majd a VG-nek. Meglátott bennem valamit. Azt nem, hogy...

Nemzetközi piacon elért magyar sikertörténet

„A Paprika Studios története nemzetközi piacon elért magyar sikertörténet. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy részese és alakítója lehetek ennek. A vállalat nevében köszönettel tartozom az alapítónak, Marschall Péternek, akinek a hite és a víziója...

A vendéglátás is a szórakoztatóipar része

Kereszty Gábor 2002 és 2007 között a hazai médiapiac egyik meghatározó szereplője volt a TV2 vezérigazgatójaként. Azonban az első TOP50 megjelenésekor már távozott a csatornától, így egyetlen összeállításunkban szerepelt, még 2011-ben. Egy évvel azelőtt...

A kereskedés dinamikája és intenzitása is más

Lengyel András hosszú éveken át az Axel Springer, majd a Ringier Axel Springer hirdetési és marketingigazgatójaként dolgozott. A kiadótól – 14 év után – 2016-ban távozott. Ezt követően az Atmedia kereskedelmi és portfólióigazgatója volt,...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Egyre több vállalat keres fenntarthatósági szakértőt

Egyre nagyobb hangsúlyt kap a fenntarthatóság vállalati szinten is, ami már a munkaerőpiacon is mutatkozik. Itthon is keresnek fenntarthatósági szakértőket és tanácsadókat, a jövőben pedig még több ilyen állás várható. Ez két kihívást is...

Igazán zöld lesz az idei EFOTT

A környezettudatosság napjaink egyik kiemelt közéleti témája – kifejezetten az EFOTT célközönségét jelentő fiatalok életében –, így a fesztivál szervezői arra vállalkoztak, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) segítségével egy igazán zöld...

Együttműködik a Diageo és a PET Kupa

Évente kb. 10.000 tonna hulladék érkezik Ukrajnából és Romániából a Tiszán, amelynek fő oka a megfelelő hulladékkezelési rendszerek hiánya a felvízi országokban. A hulladékmentesítésben élen járó Tiszai PET Kupa és a Diageo, a világ...

DATA

Labdarúgó Eb M4 Sport nézettség

Virágzik a sportturizmus, nagyot nőhet a szurkolók száma

Az Európa-szerte eltérő Covid-19 korlátozások ellenére is 60 százalékkal nőhet idén az új és visszatérő szurkolók száma a sporteseményeken az előző évhez képest. A Mastercard Sportgazdasági Indexe szerint egyre többen költenek olyan sportokra, melyeket...

Kisebbségben vannak a környezettudatos cégek

Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H Bank felméréséből. A múlt év utolsó negyedében megkérdezett cégek majdnem...

Rekordmennyiségű reklám jelent meg tavaly a tévécsatornákon

2021-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 54 percet töltött a tévékészülékek előtt, amely mindössze 1 perccel volt kevesebb, mint az egy évvel korábbi tévénézési idő – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból....