- Hirdetés -

Továbbra is nagy bajban vannak a vendéglátóhelyek, rengeteg veszteséget hoz az újranyitás

|

- Hirdetés -

A HoReCa szektor újranyitása ugyanolyan sokkot jelent a tulajdonosoknak, mint annak bezárása, derült ki a METRO Kereskedelmi Kft. online kerekasztal-beszélgetésén. Gerendai Károly azt tapasztalta a novemberben megnyitott éttermében, hogy a jelenlegi napi forgalom nagyjából megegyezik a házhozszállítás alatt tapasztaltakkal.

A HoReCa szektor újranyitása kapcsán tartott online kerekasztal-beszélgetést a METRO Kereskedelmi Kft. május 17-én. Az eseményen részt vett Bősze Ákos, a METRO HoReCa üzletfejlesztési vezetője, Gerendai Károly, a Sziget Kft. alapítója, a Costes Éttermek tulajdonosa és Gendur András Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Éttermi- és rendezvény szekció vezetője.

Gendur András szerint az idei újranyitás teljesen más, mint a tavalyi, mivel az elmúlt egy évben sokan tönkrementek, illetve elhagyták az iparágat. Jelenleg nagy harc folyik a munkaerő visszaszerzéséért, miközben az élelmiszerárak és a munkabérterhek is nagyon megnőttek. Elmondása alapján azok az éttermek szenvedték a legnagyobb csapást a járvány alatt, akik a turistaforgalomra alapoztak.

Gerendai Károly hangsúlyozta: „Az újranyitás nem azt jelenti, hogy végre rendeződött a HoReCa helyzete, hanem azt, hogy megnyíltak olyan lehetőségek, amelyek eddig tudatosan korlátozva voltak. Az a félelmem, hogy az újranyitásnál csak a költségek fognak megnőni, a bevételek nem jönnek hasonló arányban, tulajdonképpen mostanra beigazolódott. A Costes Downtown-ban jelenleg több a veszteség, mint a bezárás időszakában.”

Bősze Ákos, a METRO HoReCa üzletfejlesztési vezetője elmondta, a lezárások alatt jelentősen megnőtt az áruház azon partnereinek a száma, akik a járványhelyzet miatt átálltak az elviteles szolgáltatásra. Tavaly novemberben 11 ezer partner működtetett házhozszállítást, ez a szám viszont januárban visszaesett 9 ezerre, mivel sokan nem tudtak felzárkózni ehhez az üzletághoz. Hozzátette, a házhozszállításnak köszönhetően az éttermek üzemeltethették a konyhájukat, megtarthatták a munkaerőt, ezek pedig a mostani újranyitásnál nagy előnyt jelentenek.

A METRO munkatársa szerint a hazai vendéglátósok nem voltak elég felkészültek ahhoz, hogy jelen legyenek az online térben is. Sok METRO-partnernek nem volt honlapja, rendelési felülete, ezért a nagykereskedés digitális szolgáltatásokkal segítette a vendéglátóhely tulajdonosokat. Az elmúlt néhány hónapban a METRO 6000 HoReCa vevőnek segített abban, hogy gyorsan és egyszerűen elkészíthessék éttermük vagy kávézójuk weboldalát.

Bősze Ákos szerint a vendéglátásban megjelent szakemberhiány miatt most a HoReCa partnerek a kevesebb munkát igénylő, konyhakész és fagyasztott termékeket keresik jobban. Az újranyitással járó jelentős kiadások miatt a menü is leegyszerűsödött, a rövidebb étlapok jellemzőbbek.

A METRO már az év elején készült az újranyitásra. Beszerezték és tárolták a fagyasztott főalapanyagokat, valamint új METRO Chef termékeket vezettek be, amelyeket kifejezetten séfek fejlesztettek ki séfeknek. A METRO emellett kedvezőbbé tette kiszállítási szolgáltatásait is. Az újranyitó egységeket gasztrotanácsadók szaktanácsadással segítik, az utánpótlás miatt a szakácstanulókat ingyenes oktató anyaggal támogatják.

„Biztos alapot, támogatást nyújtottunk partnereinknek a COVID alatt, ez a mostani újranyitáskor sincs másképp. A világszintű lezárást követően a fogyasztók várhatóan még érzékenyebbek lesznek a környezetvédelmi és társadalmi kérdések tekintetében. Ez a tudatosság az étkezési szokásokban is megmutatkozik majd, előtérbe kerül a fenntarthatóság. Mi segítünk, hogy nyereséges vendéglátóegységet tudjanak üzemeltetni azok, akik nyitottak a fenntartható gasztronómiára” – hangsúlyozta Bősze Ákos.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Kiderült, mennyit költünk kütyükre karácsonykor

Átlagosan 51 500 Ft-ot költünk karácsonyi ajándékokra, általában 4-7 főnek vásárolunk – derült ki a Dell Technologies Magyarország friss, nem reprezentatív felméréséből1. Minden negyedik válaszadónál elektronikai cikk is kerül a fa alá, átlagosan 44...

Korábbi kollégáikra vadásznak a cégek

A volt alkalmazottak nagyszerű, ám korábban méltatlanul hanyagolt lehetőséget jelentenek a cégek toborzási erőfeszítései számára – mondja Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója. A vállalat 15 éve működő technológiai és analitikai...

Így védekezhetnek a kkv-k a kibertámadások ellen

Az elmúlt két évben felgyorsult digitális átalakulás miatt fokozódó kockázat miatt ma már szinte minden vezetőnek van legalább egy olyan cég az ismeretségi körében, ahol már történt támadás és ellopták a cég adatait vagy...

Jól fogyott a Samsung luxustévéje

A Samsung idén több mint egymillió darab The Frame televíziót értékesített világszinten, ez az első Lifestyle TV modell, amely milliós eladást ért el egy éven belül. A 2017-es bemutatkozása óta Észak-Amerikában és Európában is...

Különleges kisfilmmel kampányol a Pfizer

Verset szavalni sokaknak egyáltalán nem okoz gondot, kivéve, ha van a dologban egy kis csavar. Adott egy vers, és egy igen nehéz feladat: egyetlen levegővel kell végig mondani a strófákat. A Pfizer egy nem...

Izgalmas hajsza a NatGeo új sorozatában

Az amerikai lépfenetámadások 20. évfordulója alkalmából a National Geographic 2021 decemberében műsorára tűzi a biológiai terrorcselekmény és az azt követő izgalmas nyomozás történetét feldolgozó Halálzóna: Antrax című filmsorozatot. A hatrészes széria a Halálzóna című...

Új megoldásokat keresnek a munkavállalók

A dolgozók megéléseiből táplálkozó „nagy felismerés" jelenség következményeként újabb jelentős mozgás indulhat be világszerte a munkaerőpiacokon – mutat rá a Randstad Workmonitor 2021-es második felmérése. A több mint 27,000 dolgozó megkérdezésével 34 piacon, köztük...

Zenélő növényekkel kampányol az E.ON és az ACG

Az ACG Reklámügynökség és az E.ON zenélő mikrooázisokat hozott létre a vállalat klímaváltozás elleni küzdelem fontosságáról szóló kampányának részeként. A különleges installációknak köszönhetően a budapesti Széna- és Szent Gellért téren várakozó utasok nemcsak a...

Erős negyedévet zárt az Allianz

2021-ben az Allianz Csoport a harmadik negyedévben is erős működési teljesítményt mutatott fel az összes üzletágában. Ez azt bizonyítja, hogy az üzleti modellünk jól működik, segítségével ki tudjuk használni a globális gazdasági környezet és...

Eldőlt, viszi a 4iG a DIGI-t

Végleges megállapodást kötött a 4iG Nyrt. a román RCS & RDS csoporttal a médiakonszern magyarországi érdekeltségeinek megvásárlásáról. A tranzakció lezárásával, illetve az elmúlt egy évben az infokommunikációs szektorban végrehajtott akvizícióival a 4iG a legnagyobb...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Digitális lízinggel újít a Péntech

A digitális faktoring úttörője, a Péntech novembertől új szolgáltatással bővíti portfólióját, amelynek köszönhetően most még könnyebb lehet a vállalkozások növekedésének finanszírozása. A digitális lízing megoldásnak köszönhetően a Péntech weboldalán keresztül a piacon egyedülállóan gyorsan...

Kiderült, mennyit költünk kütyükre karácsonykor

Átlagosan 51 500 Ft-ot költünk karácsonyi ajándékokra, általában 4-7 főnek vásárolunk – derült ki a Dell Technologies Magyarország friss, nem reprezentatív felméréséből1. Minden negyedik válaszadónál elektronikai cikk is kerül a fa alá, átlagosan 44...

Korábbi kollégáikra vadásznak a cégek

A volt alkalmazottak nagyszerű, ám korábban méltatlanul hanyagolt lehetőséget jelentenek a cégek toborzási erőfeszítései számára – mondja Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának HR igazgatója. A vállalat 15 éve működő technológiai és analitikai...

Így védekezhetnek a kkv-k a kibertámadások ellen

Az elmúlt két évben felgyorsult digitális átalakulás miatt fokozódó kockázat miatt ma már szinte minden vezetőnek van legalább egy olyan cég az ismeretségi körében, ahol már történt támadás és ellopták a cég adatait vagy...

Jól fogyott a Samsung luxustévéje

A Samsung idén több mint egymillió darab The Frame televíziót értékesített világszinten, ez az első Lifestyle TV modell, amely milliós eladást ért el egy éven belül. A 2017-es bemutatkozása óta Észak-Amerikában és Európában is...
- Hirdetés -

CMO

Nagy a türelmetlenség a fiatalokban

Szili Tímea Futureal Group & Cordia Group, marketing- és kommunikációs igazgató   - Kicsivel több mint két hónapja nyílt meg a Futureal Group & Cordia Group fejlesztésében megvalósult Etele Plaza, mennyire váltotta be eddig a hozzá fűzött...

A kitaposott út biztonsága illúzió

Takács Borbála Adevinta Hungary, marketingigazgató   - Több évtizedes ügynökségi múlt után most ügyféloldalon folytatod. Miért döntöttél a változtatás mellett? - A váltás gondolata régóta érlelődött bennem. Húsz évet töltöttem ügynökségi oldalon, ez nagyon hosszú idő, ami rengeteg...

Most még tart a „történelmet írunk éppen” katarzisa

Szauter Zsolt eMAG és Extreme Digital, marketingigazgató   - Nagyon pörög itthon az online vásárlás, milyen élmény volt ebben a közegben átvenni a legnagyobb hazai e-kereskedelmi cég marketingjének irányítását? - Természetesen büszke vagyok arra, hogy engem választottak erre...

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Csomagolásaival zöldít a Zewa

A Zewa csökkenti a csomagolásai szén-dioxid-lábnyomát amelyet úgy érnek el, hogy műanyag kiszereléseikben 33 százalékos fogyasztás utáni újrahasznosított (PCR) műanyagtartalmat vezetnek be. A Zewa számára kiemelt jelentőséggel bír a korlátozott erőforrások maximális kihasználása és...

Erdőtelepítési programot támogat az OMV

Az OMV Hungária Kft. az Országos Erdészeti Egyesülettel közös akciót indított: ennek keretében az áprilisi Föld napjától kezdődően olyan vouchereket lehet vásárolni a töltőállomásokon, amelyek 1-1 facsemete magyarországi elültetésének és későbbi ápolásának költségét fedezik....

Jövő héten jön a Planet Budapest

Egy tökéletes világban minden, ami egészséges, egyben fenntartható is – a valóságban ez azonban távolról sincs így. De vajon hogyan élhetünk egészséges életet úgy, hogy a fenntarthatóságról sem feledkezünk meg? Mit tehetünk, ennek érdekében...

DATA