Újabb magyar filmes sikerek

A zsűri elismerésében részesült Hevér Dániel Valami madarak című első mozifilmje a hétvégén az 53. Lagów Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Chilton Flóra Széllel szemben című rövidfilmjét is díjazták. Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjét a kassai Art Film Fesztivál zsűrije méltatta elismerő oklevéllel, míg Moldovai Katalin Elfogy a levegő című alkotása elnyerte a közönségdíjat.

(kiemelt fotón: részlet az Elfogy a levegő című filmből)

Külön elismerésben részesült a Valami madarak című alkotás a Lagów Nemzetközi Filmfesztiválon a hétvégén Lengyelországban. A zsűri szerint Hevér Dániel alkotása a generációk közötti kötődés, valamint a párhuzamos sorsok bemutatásával az idősebbek és fiatalabbak közötti kapcsolat fontosságára hívja fel a figyelmet – olvasható az NFI honlapján.

A Valami madarak a Filmintézet Inkubátor Programjának támogatásával készült, decemberben mutatták be a hazai mozik, és lelkes kritikai fogadtatásban részesült. A film bájjal és humorral foglalkozik az idősgondozás korábban magyar filmekben mellőzött témájával. A generációkon átívelő különleges barátságról elmesélt történet Szacsvay László és Kizlinger Lilla főszereplésével készült, a film forgatókönyvírója Kertész Zsanett, operatőre Nagy Marcell, vágója Csabai Attila, zeneszerzője Kalotás Csaba, producere Dreissiger László.

A lagówi fesztivál rövidfilmes versenyprogramjában a Széllel szemben című alkotást díjazták „a friss színészi játékért” és a „road movie elemek eredeti használatáért egy nehéz témáról mesélve”. A Széllel szemben egy gyermekotthonból megszökő ikerpárról szól, Chilton Flóra írta és rendezte, producere Tóth Bálint, operatőre Hejüsz Betti.

Csáki László Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmje az Art Film fesztiválon részesült a zsűri elismerésében Kassán. A hazai mozikban április elején bemutatott alkotás a ’90-es évek vonatjegy hamisítási botrányának történetét mutatja be a valós szereplők megszólaltatásával, sajátos módon animációs formában.

A kassai fesztivál közönségdíját hozta el Moldovai Katalin Elfogy a levegő című első mozifilm rendezése. Az Inkubátor Program támogatásával, Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde, Sándor Soma főszereplésével készült alkotás forgatókönyvét a rendező Palóczi Zitával közösen írta, operatőre Táborosi András, vágója Soltész Orsolya volt, zenéjét Cári Tibor szerezte, executive producere Kovács Attila Béla, producere Muhi András és Moldovai Katalin. Az Elfogy a levegő a torontói fesztiválon tartott tavalyi világpremier óta nagy sikerrel szerepel a seregszemléken, Varsóban, a franciaországi Arras-ban, Thesszalonikiben, Mannheimben is rangos díjakkal ismerték el, legutóbb a belgrádi fesztiválon nyerte el a legjobb elsőfilm díját.