Visszatérnek a nagyszabású rendezvények a Marquard életébe

A digitális fejlesztések idén is fókuszban lesznek a Marquard Group Hungary-nél és visszatérnek a nagy események is, a 20. jubileumi Prix de Beauté gálát már meg is tartották, az idei JOY napokon pedig egy újdonság is bemutatkozik majd.

A Marquard Group Hungary élére két hónapja kinevezett Fenyővári Szilvia fő feladatának tekinti, hogy folytassa a vállalat teljeskörű digitális transzformációját.

„Évek óta dolgozunk a váltáson, hagyományos print központú kiadóvállalatból innovatív digitális médiacéggé alakulunk. Képesek vagyunk teljeskörű szolgáltatásokat, technológiai megoldásokat biztosítani az ügyfeleinknek, és olyan nagy presztízsű márkák kötődnek hozzánk, mint a nemzetközi JOY, az InStyle és a Runner’s World, valamint a hazai fejlesztésű ÉVA Magazin. Nagy örömünkre szolgál, hogy az Évamagazin.hu több, mint félmillió olvasót vonzott egy hét alatt, ezzel megdöntötte saját látogatottsági rekordját” - mondta el Fenyővári Szilvia. Az ügyvezető igazgató hozzátette: a szintén saját fejlesztésű #vegyélhazait mozgalom mára egy több mint négyszázezeres közösséggé nőtte ki magát.

Visszatérő események

Májusban Magyarország egyik legismertebb vásárlói eseményén, a JOY-napokon mutatkozik be a Live Stream Shopping. „Lencsés Dávid digitális és üzletfejlesztési igazgató a csapatával rengeteg technikai újításon dolgozik, ők álmodták meg ezt az újdonságot, amely azonnali monetizációs lehetőségével és szórakoztató contentjével forradalmasíthatja a vásárlásösztönzés eddig megszokott digitális formáit” - mondta Fenyővári Szilvia.

Azt is kiemelte, hogy nagy sikerrel lezajlott a 20. jubileumi Prix de Beauté gála. A szépségipar legnagyobb presztízsű díjaiért világmárkák mérkőztek meg egymással. Az elismerésekről idén is rangos zsűri és a közönség szavazata döntött, az eseményt élő közvetítésen keresztül mintegy 50.000 ember követte.