A jövő év elején kezdődnek a BMW Group jövőbeni debreceni gyárának első épületkivitelezési munkálatai, így a központi irodaépület és a képzési központ építése, egyben...
Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrecenben megnyitott új étterme. A...
Egyedülálló vállalás egy márka részéről: akiknek csak a hely, a közösség vagy az eszköz hiányzott, hogy újító ötleteiket megvalósítsák, azok számára a Telekom Debrecenben...
Folytatódnak a Vodafone 5G fejlesztései: a nemrég bejelentett balatonfüredi bővítés után hazánk harmadik legnagyobb városában, Debrecenben bővíti 5G hálózatát a szolgáltató. A Vodafone előzetes...
Egyre kevesebb a kiadó lakás, ugyanakkor a bérleti díjak növekedésnek indultak a vidéki egyetemi városokban az Ingatlantájoló.hu szakportálon található hirdetések szerint.
A három legnagyobb egyetemi...
Ismét megrendezik a Campus fesztivált a Nagyerdőben, igaz külföldi fellépők nélkül, viszont több száz program várja majd az érdeklődőket.
Az idei is teljes értékű fesztivál...
Az Észak-Olaszországban felbecsülhetetlen tapasztalatokat gyűjtő, majd Encsen Magyarország egyik legkedveltebb éttermét alapító Dudás testvárpár június elején Debrecenben nyitotta meg legújabb vendéglátóegységét, a Pizza, Kávé,...
Magyarországon elsőként Debrecenben mutatkozik be az Erste Bank új generációs fiókjainak továbbfejlesztett változata. Az egységben a tanácsadásé a főszerep, a fiók a digitális technológiára...
Csúcstechnológiát képviselő autóipari elektronikát és sebességváltó érzékelőket gyárt a Vitesco Technologies debreceni üzeme, amely a tervek szerint a jövő év közepéig 450 új munkahelyet...
A debreceni kötődésű Tranzit-csoport lett a DVSC labdarúgócsapatának főszponzora, azt nem közölték, hogy mennyivel támogatja a társaság a klubot.
Három évre szóló megállapodást kötöttek...
Átalakul idén a Campus Fesztivál: augusztus közepétől szeptember közepéig Campus Eleven néven rendezvénysorozatot indítanak, az eddigi négy nap helyett tizenegy alkalommal kapnak a látogatók...
Nyíregyházán és Debrecenben is kezdődhet a versenyfutás a helyi rádiós frekvenciákért a Médiatanács döntését követően, Miskolcon pedig nyilvántartásba vették az egyedüli jelentkezőt.
Elfogadta a...
2020 tavaszán megkezdődik Debrecenben a BMW Group gyárának építése, a terület előkészítő munkálatai a tervek szerint haladnak. A vállalat toborzási kampányt indít.
A BMW Group...
Kevesebb, mint másfél éve jelent meg Budapesten a finn központú gasztrotech cég. A vállalat nemcsak külföldön, de Magyarországon is terjeszkedik: az elmúlt hónapban elindították...
Nemrégiben forgalomba állt a második Tesla márkájú Bolt autó, gyereküléssel is lehet már kocsit rendelni a szolgáltatás okostelefonos alkalmazásán keresztül, hamarosan pedig kisállatot is...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...