Mindhárom fő korosztálynál az X-Faktor volt a múlt hét legnézettebb műsora. Az RTL és a TV2 között viszont a korábbinál szorosabbá vált a verseny.
Egy...
Nagyjából ugyanannyi termékmegjelenítést sugároztak 2023-ban a Duna TV-n, mint a két legnagyobb hazai kereskedelmi csatornán – derül ki az NMHH médiaszolgáltatások termékmegjelenítési gyakorlatát vizsgáló...
Drámai és komikus helyzetek között egyensúlyoz a Majdnem menyasszony című tévéfilm, amely Herczeg Ferenc A fehér páva című regényéből készült, és látható lesz a...
Egy hét után a TV2 főműsoridőben és a kereskedelmi célcsoportnál visszavette a vezetést. Kiugróan jól teljesített a Szerencsekerék, az RTL-nek pedig a hétvégi esti...
Bemutatták a Virtuózok V4+ komolyzenei tehetségkutató nemzetközi zsűrijének tagjait. A produkciót Magyarországon a Duna Televízió sugározza november 19. és december 17. között.
Nemzetközi összefogás eredményeként...
Tavaly a második félévben több mint 84 ezer szponzorüzenet jelent meg az NMHH által vizsgált csatornákon. A legaktívabban az építőipari cégek alkalmazták ezt a...
A Duna Televízió és a Hagyományok Háza meghosszabbította a Fölszállott a páva következő évadának jelentkezési határidejét. Egy héttel tovább, június 30. éjfélig lehet beküldeni...
A Mérték Médiaelemző Műhely az RTL Magyarország felkérésére a kampányidőszak kezdetétől elemezte az RTL Híradó adásait, emellett – összehasonlításképpen – két másik országos csatorna:...
Dr. Béres József élettörténetét bemutató sorozatot tűz műsorára március 23-tól szombat esténként 20.30-tól a Duna Televízió Cseppben az élet címmel. A négyrészes filmsorozat mintegy...
Az MTVA és a Megafilm Service közös produkciója a Csak színház és más semmi című nyolc epizódból álló sorozat negyedik, egyben utolsó, záró szériája...
Gasztroműsor, divat, dizájn, régizene, családi történetek és zenei praktikák egyaránt megtalálhatók a közmédia új, januárban induló rádiós és televíziós műsoraiban.
Divat és dizájn logoA Duna...
Érkezik a Duna tévé Egynyári kaland című, a fiatalok nyári élményeiről szóló sorozatának újabb, immár nyolcrészes évada.
A széria hatrészes első évada nagy siker volt,...
Az egyik legnagyobb francia produkciós cég vásárolta meg a Duna Televízió műsorán futó, magyar fejlesztésű online területhódító kvízjáték televíziós változatának jogait.
A Honfoglaló, a Duna...
A közmédia Oscar-díjas filmekkel és külön műsorral készül a 90. Oscar-díjátadó gálára.
A díjátadót megelőző hetekben Oscar-díjas filmekkel készül a Duna Televízió, hangolódva a filmvilág...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...