A kiterjesztett valóság technológiák fejlesztésére és a munka összehangolására egyetemek, cégek, nagyvállalatok részvételével megalakult az XR Koalíció - jelentette be Kovács Gergely, a Védelmi...
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér Egyesület). Az összefogást az információs társadalom fejlődésének támogatásával,...
A kriptovalutákat fialó blokklánc-technológia bevezetése ugyan még várat magára, de a pénzügyek digitalizálása már így is az üzleti modell teljes újragondolására késztette a bankszektor...
A fejlődés kulcsa a verseny- és beruházási kedvet felkeltő, kedvező adózási feltételeket biztosító gazdasági környezet – emelte ki az Infotér 2018 konferencián elhangzott beszédében...
Jövőre Magyarországon is átlépheti az egymillió dollárt az e-sportból származó bevétel, azonban ahhoz, hogy hazánk is komolyan bekapcsolódhasson a nemzetközi e-sport vérkeringésébe, a fiatalok...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...