Míg a nagyvárosokban csökkent, addig a kisebb településeken a pandémia gazdasági hatásainak ellenére is nőtt az ingatlanpiaci tranzakciószám. Eközben az átlagárak országszerte emelkedtek, igaz,...
Január közepén újabb 100 milliárd forintra pályázhattak a kis- és középvállalkozások a GINOP Plusz keretében, melynek célja a cégek termelékenységének növelése, szervezeti megújulásának támogatása....
Továbbra is optimizmus uralkodik a budapesti albérletpiacon: a decemberi árakhoz képest minimális mértékben ugyan, de emelkedtek a bérleti díjak. Így januárban átlagosan 159 ezer...
Az előzetes várakozásoknak megfelelő forgalmi élénküléssel és – némi meglepetésre – egyértelmű árnövekedéssel zárhatta a tavalyi évet a lakáspiac, amit a vártnál enyhébb járványhatás,...
A KSH legfrissebb lakáspiaci jelentése1 alapján 17 százalékkal bővült a lakáspiaci forgalom a tavaly január-szeptember közötti időszakban, a pandémia befolyásolta, 2020. évi visszaesés után....
A budapesti agglomeráció könyvelhette el 2021. III. negyedévében a legnagyobb áremelkedést – ezzel megelőzve a Balaton-parti településeket is – áll a KSH legfrissebb lakásárindexében....
Egyre többen fontolgatják meglévő ingatlanuk felújítását, korszerűsítését, az idei első negyedévi felmérés eredménye szerint tovább erősödtek a lakossági tervek – derül ki GKI és...
Valós tranzakciók alapján, a piacon legelsőként a Duna House országos lakásárindexe reprezentálja a lakásárváltozás irányát, mértékét és ütemét. Tavaly év végére sem változott meg...
Tovább nőttek az albérletárak decemberben is a budapesti kiadó lakások piacán, és ez a trend 2022-ben is folytatódik – derül ki a Rentingo.com legfrissebb,...
2021 egyértelműen a kilábalás éve volt a budapesti albérletpiacon – derül ki a Rentingo.com éves összefoglaló elemzéséből. A koronavírus-járvány újabb hullámai ellenére előbb stabilizálódott,...
Éves összehasonlításban 21 százalékos növekedést a magyarországi ingatlanpiac, továbbra is az irodai szegmens a legnépszerűbb, de folyamatosan növekszik az igény az ipari és logisztikai...
Az ingatlanvásárlásnak is van egyfajta lélektana, ez az oka annak, hogy a legtöbben szeretnék még a szilvesztert megelőzően letudni a vásárlást. Gadanecz Zoltán, a...
Az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adatai alapján egy év alatt összességében valamelyest romlott a vevők alkupozíciója, ami az ismét felpörgő piac természetes velejárója. Az...
Meg sem kottyant az erőteljes negyedik hullám a budapesti bérlakáspiacnak, sőt, novemberben a bérleti díj szintje éves csúcsot döntött, és a keresleti oldal fizetőképessége...
A rekord magas euró árfolyam és a szintén csúcsokat döntögető infláció azt eredményezte, hogy a legtöbb eladó halogatja, hogy piacra dobja ingatlanát. Gadanecz Zoltán,...
A KSH legfrissebb statisztikái alapján 2020-ban a használt lakóingatlanok közül a panellakások forgalma csökkent a legkisebb mértékben. Az árakat tekintve, míg a tavalyi első...
A Sony bemutatta a Sony saját fejlesztésű True RGB technológiáját – ez a név áll a forradalmi kijelzőtechnológia mögött, amely a hamarosan megjelenő Sony True RGB televíziókban fog működni, és új mércét állít fel...
A Honor bejelentette legújabb okostelefonja, a Honor 600 Lite magyarországi érkezését. Ez az elegáns, de megfizethető kategóriát újraíró készülék hatalmas lépést jelent a mobilpiacon. Az alumínium unibody készülékház garantálja a tartósságot, míg a dedikált...
A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé...
Az OpenText friss kutatása szerint a vállalatok magabiztosabbak lettek a zsarolóvírus-támadások kezelésében, a valós tapasztalatok azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak. Miközben a szervezetek 95 százaléka bízik abban, hogy egy támadás után képes visszatérni...
A hazai internetezők több mint kétharmada találkozott már adathalászattal és más online veszélyekkel, miközben nagy részük alapvető online biztonsági ismeretekkel sem rendelkezik. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet friss kutatásai nyomán a Nemzeti...