Kevesebb mint három héttel forgalmazásának megkezdése után Az oroszlánkirály című amerikai családi kalandfilm elérte az egymilliárd dolláros jegybevételt globálisan.
Az 1994-es Disney-animáció újragyártott verziója ezzel...
Akár 9 milliárd eurót is hozzáadhat a magyar gazdaság teljesítményéhez 2025-ig a digitalizáció – derül ki a McKinsey & Company friss kutatásából. Miközben a...
A következő évben 8 milliárd dollárt költ a streaming szolgáltatásában elérhető tartalmakra a Netflix. A társaság befektetői forrásokból és bankhitelekből finanszírozza a folyamatos fejlesztést,...
Pénteken indul a Kisfaludy turisztikai fejlesztési program, amelyben vidéki szálláshelyek fejlesztésére lehet pályázni 2030-ig, a rendelkezésre álló keretösszeg mintegy 300 milliárd forint. A tervek...
Bill Gates 4,6 milliárd dollárt adományozott jótékony célra, ez a legnagyobb egyszeri összeg, amelyet a Microsoft alapítója 2000 óta jótékonyságra fordított.
A 64 millió darab...
Több mint 3 milliárd euróval javította a turizmus a fizetési mérleget 2016-ban, a külföldi látogatások száma 6,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest. A...
Egy nő elvált a férjétől, hogy a mesterséges intelligenciával kezdjen szerelmi viszonyba. Egy japán nő házasságot kötött egy általa létrehozott AI-személyiséggel. Egy házas férfi teljes érzelmi kötődést épített ki a ChatGPT-vel, sőt meg is...
A Hisense bejelentette együttműködését az S-GAME-mel, a Phantom Blade Zero fejlesztőjével, amelynek keretében a hamarosan megjelenő játék hivatalos globális partnere lett televízió és monitor kategóriában. A partnerség célja, hogy a legmodernebb kijelzőtechnológia révén még...
Az online láthatóság szabályai gyökeresen átalakulnak, sok cég azonban ezt még mindig nem vette észre. Miközben a klasszikus keresőoptimalizálás évtizedeken át a kattintásokért folyt, az új korszakban már nem az számít, hogy rákattintanak-e az...
A kiberbűnözők egyre inkább az emberi figyelmetlenségekre és kognitív automatizmusokra építik az adathalász támadásaikat. A támadások célja a felhasználói adatok megszerzése, ami szükségtelenné teszi a komplex védelmi rendszerek feltörését. A Microsoft a bűnözői tevékenység...
Hogyan születnek az üzleti döntések a jövőben, ha a vezetők a mesterséges intelligenciához (AI) fordulnak tanácsért és ugyanazokat a válaszokat kapják majd? Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezetője szerint az AI világában az átlagos és...