A Film Farm elnevezésű projekt a kisfilm műfajára szeretné ráirányítani a nézők figyelmét egy kilenc alkotásból álló válogatással, amelyet csütörtöktől országszerte számos moziban láthat...
A galaxis őrzői vol. 2. második hete verhetetlen az észak-amerikai mozik kasszasikerlistáján, a héten debütáló két film, az Arthur király - A kard legendája...
A múlt évben 125,5 milliárd forint volt a magyarországi filmes összköltés a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint, ami 75 százalékos növekedést...
Ma kezdődik az 5. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál a fővárosi Toldi moziban, ahol vasárnapig pitchfórum és egyéb szakmai programok is várják a közönséget.
Az...
Pályázatot hirdet 38 millió forint keretösszeggel az art mozik szakmai tevékenységének támogatására az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.
A jogerősen nyilvántartásba vett és art...
Életkortól függetlenül a vendégvárás után a moziba járás a legkedveltebb szabadidős program Magyarországon – derült ki a Cinema City kutatásából. A huszonévesek valósággal falják...
Az elmúlt tíz év legjobb első hétvégi eredményét produkálta a Kincsem című magyar romantikus kalandfilm, amelyre a premier előtti vetítésekkel együtt több mint 72...
Fluor Tomi és Diaz filmes alkotása műsorszolgáltatók közül elsőként és kizárólag csak a Telekom Videotékában és a TV GO-n elérhető 2017. július 31-ig.
A #Sohavégetnemérős...
Csaknem 40 százalékkal növekedtek a mozis reklámbevételek 2016-ban az előző évhez viszonyítva – derül ki a Kantar Média 2016-os évre vonatkozó, összesített adataiból. Folyamatosan...
Los Angelesben nyílt meg az első, virtuális valóság mozi, ahol mozgásérzékelős terem, HTC Vive VR-sisak és speciális vezérlő egység várja a nézőket. Egy jegy...
Idén január 26-án Győrben nyitja meg az ország második 4DX mozitermét a Cinema City. Az 300 millió forintos beruházásnak köszönhetően a teremben egy előadás...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...
A napi nyolc óra alvás az utóbbi évek legnagyobb átverése, ha az elegendő idő nem társul kielégítő minőséggel. Éppen ezért sokan már az okosórájukkal monitorozzák azt, hogy rájöjjenek, miért ébrednek néha nyolc óra alvás...
A magyarok közel fele, 48 százaléka használ mesterséges intelligenciát (AI) legalább alkalmanként, pénzügyi vagy biztosítási kérdésekben, a 18–34 évesek körében pedig ez az arány már 68 százalék – derül ki az OVB megbízásából, az...
A 4iG Csoport leányvállalata, a 4iG Informatikai Zrt. (4iG IT) és a Montenegrói Közmunkaügyi Minisztérium 2026. október 20-án, a Porto Noviban megrendezett AIM 2026 EU-Montenegró Befektetési Konferencián ünnepélyes keretek között írta alá a montenegrói...
A nyár végével a szabadságokat egyeseknek felváltották az üzleti utak és konferenciák, a HONOR pedig újradefiniálja, mit jelent az „out of office” státusz a folyamatosan mozgásban lévő szakemberek számára. A HONOR Magic V6 csúcskategóriás...