Előremutató „jó gyakorlatok” a piaci szereplők részéről, sok esetben igen aktív adatvédelmi hatóságok és komoly kihívások – többek között ezek jellemezték a GDPR első...
Az Európai Bizottság 570 millió 566 ezer euró (mintegy 183 milliárd forint) bírságot szabott ki a MasterCard amerikai kártyakibocsátó vállalatra az unió versenyjogi előírásainak...
A jövőben a gazdasági versenyképesség egyik legfontosabb tényezője a mesterséges intelligencia (AI) lesz. Mivel az innováció motorjai a startupok, minden ország érdeke, hogy számukra...
Az Európai Parlament képviselői megszavazták kedden az audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó új szabályozást, amely fokozottabb védelmet nyújt a gyerekeknek, szigorítja a reklámszabályokat, és 30 százalékos...
Elkerülhetetlennek nevezte a közösségi média bizonyos fokú szabályozását Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál alapítója és elnök-vezérigazgatója kongresszusi meghallgatásának második napján.
Jan Schakowsky demokrata párti...
Szigorú keretek közé szorítanák a kriptodevizák kibocsátását, a világ 20 legnagyobb gazdasága március 19-én kezdődött kétnapos tanácskozásán megszülethetnek az első erre vonatkozó irányelvek. A...
Történtek ugyan előrelépések, azonban a vizsgált közösségi médiavállalatok közül kettő, a Facebook és a Twitter működése továbbra sem felel meg teljes mértékben az uniós...
A brit film-, televízió- és videojátékipar zéró toleranciát hirdet a munkahelyi terrorizálás és szexuális zaklatások ellen a The Guardian című brit napilap beszámolója szerint.
A...
Az európai uniós tagállamok adatvédelmi biztosaiból és a tagállami adatvédelmi hatóságok képviselőiből álló 29-es Adatvédelmi Munkacsoport nemrégiben újabb véleményt fogadott el a munkahelyi adatkezelés...
Jövő májustól kell alkalmazni az Európai Unió tagállamaiban, így Magyarországon is az új általános adatvédelmi rendeletet (GDPR). Az ehhez készült magyar törvénytervezetet vizsgálta meg...
Hamarosan jogszabálymódosítási javaslatig juthat a rövid távú lakáskiadás újraszabályozása.A hosteleket is képviselő ifjúsági szállások szövetsége a szállodaszövetséggel egyetértve a terület kifehérítését, azonos adózási feltételeket,...
Elfogadták a megvásárolt online tartalomszolgáltatások Európán belüli hordozhatóságát biztosító szabályokat az uniós tagországok igazságügyi miniszterei csütörtökön Luxembourgban. Az új szabályok lehetővé teszik, hogy az...
Több spanyol városban sztrájkkal és tüntetéssel tiltakoztak a taxisok az Uber, illetve a hasonló módon működő Cabify nevű alternatív, közösségi személyszállítási szolgáltatás terjedése ellen.
Barcelonában...
Elutasítja és diszkriminatívnak tartja a Magyar Reklámszövetség a napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek reklámtevékenységének szabályozását. Az MRSZ álláspontja szerint a javaslat nem segíti a...
A biztonság és a szabályozási környezet jelenti a legnagyobb kockázati tényezőt a felhőszolgáltatások kiválasztásakor – derül ki a Baker McKenzie nemzetközi tanulmányából. A következő...
2016 májusában hatályba lépett az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendelete (General Data Protection Regulation, azaz „GDPR”), az új szabályozás 2018 májusáig terjedő, két éves...
A magyarok közel fele, 48 százaléka használ mesterséges intelligenciát (AI) legalább alkalmanként, pénzügyi vagy biztosítási kérdésekben, a 18–34 évesek körében pedig ez az arány már 68 százalék – derül ki az OVB megbízásából, az...
A 4iG Csoport leányvállalata, a 4iG Informatikai Zrt. (4iG IT) és a Montenegrói Közmunkaügyi Minisztérium 2026. október 20-án, a Porto Noviban megrendezett AIM 2026 EU-Montenegró Befektetési Konferencián ünnepélyes keretek között írta alá a montenegrói...
A nyár végével a szabadságokat egyeseknek felváltották az üzleti utak és konferenciák, a HONOR pedig újradefiniálja, mit jelent az „out of office” státusz a folyamatosan mozgásban lévő szakemberek számára. A HONOR Magic V6 csúcskategóriás...
Az LG Electronics (LG) hét új, az Apple-lel közösen fejlesztett okosotthon-kiegészítőt jelentett be az Apple Home Collection termékcsalád részeként. A kínálat beltéri és kültéri kamerákat, videós kapucsengőt, okoszárat, okostermosztátot és hőmérséklet-érzékelőt is tartalmaz. Az...
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált. A fenyegetések léptéke és sebessége új nézőpontot igényel,...