A Gazdasági Versenyhivatal az eMAG webáruház legutóbbi Black Friday akciója miatt indított vizsgálatot, amely feltételezhetően a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütközött.
A GVH...
A rendszeres ellenőrzések hatására csökkent a szabálytalanságok száma a kalandparkokban, két év alatt 23 százalékkal kevesebb jogsértést tárt fel a fogyasztóvédelmi hatóság - közölte...
Kifogástalanok az itthon kapható dobozos sörök, ezt állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a sörök laboratóriumi és a hatósági ellenőrzésén.
A vizsgálat 14 magyar...
Nem találtak problémás reklámot az ÖRT szakértői vizsgálatuk során: mind az 1200 megfelelt a szabályoknak, és nem "nyaggatták" a gyerekeket.
Azt vizsgálta az ÖRT, hogy...
Az Európai Bizottság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy az okostelefonokra kifejlesztett zenefelismerő alkalmazás, a Shazam az Apple informatikai óriáscég által tervezett felvásárlása összeegyeztethető-e az...
A hétvégén váratlanul lemondott a vezérigazgatói posztról a világ legnagyobb reklámügynöksége, a WPP alapítója és eddigi vezetője, Martin Sorrell. A távozás hátterében az igazgatóság...
Nyilvánosságra hozta a MAKSZ az Agency Toplist kapcsán kommunikációs iparági összefogással felállított ad-hoc bizottság által végzett vizsgálat eredményét, ami megállapította, hogy az új ügynökségi...
Összefogtak a reklámszakma érdekképviseletei és közös ad hoc feltáró bizottság létrehozásáról, illetve vizsgálat elindításáról döntöttek az Agency Toplist kapcsán. Az új ügynökségi rangsor kapcsán...
Több mint 1200 reklámot vizsgált meg november utolsó hetében az ÖRT abból a szempontból, hogy megjelent-e bennük a „nyaggatás”, vagyis felszólították- e a kiskorút,...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előzetes értesítés nélküli helyszíni vizsgálatot tartott a Magyar Telekom Nyrt. és a Telenor Magyarország Zrt. székhelyein szerdán. A GVH a...
Oroszlány környéki szolgáltató felvásárlásával terjeszkedett idén augusztusban a DIGI, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) most egy magánszemély panasza miatt vizsgálatot indított az ügyben.
A Gazdasági Versenyhivatal...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...