Díjazták a civileket

Idén is kiosztották a KPMG Felelős Társadalomért Program díjait, melynek keretében négy elismert hazai civil szervezet, a Bagázs Egyesület, a Magyar Vöröskereszt, illetve a Peter Cerny és a Ronald McDonald Alapítvány kapott a konkrét pénzadományon és számítógépeken túl tanácsadói és könyvvizsgálati szolgáltatásokat a tevékenységük fejlesztéséhez, hatékonyabbá tételéhez.

Az idei pályázaton 54 szervezet indult el, az ő igényeiket 25 önkéntes értékelte a program keretében, ezek közül 7 shortlist-re került pályázót végig is látogattak a KPMG szakemberei, hogy idén is négy olyan győztest tudjanak kiválasztani, ahol meglévő folyamatok továbbfejlesztésével vagy újak kialakításával érdemben lehet javítani a szervezet hatékonyságát.

A győztes szervezetek, a Bagázs Egyesület, a Magyar Vöröskereszt, a Peter Cerny Alapítvány és a Ronald McDonald Alapítvány egyenként 750 ezer forintos támogatást kapnak: ebből a szervezetek a fenntartható működéshez fontos pozíciók bérköltségét, illetve telephelyek rezsiköltségét tudják fedezni. A pénzadományon túl több számítógépet is igényeltek a szervezetek, melyet a KPMG saját gépparkjának már nem használt részéből adott át megfelelően telepítve, jogtiszta szoftverekkel.

Üzleti terv, vezetői coaching, közmű tanácsadás és GDPR-tréning

A szervezetek számára a fentieken túl a legnagyobb értéket mégis az jelenti, hogy a KPMG vezető szakértői saját munkájukkal is hozzájárulnak a fejlesztéshez. A Bagázs Egyesület esetében a KPMG a könyvvizsgálati feladatokat vállalja pro bono, a Ronald McDonald Alapítványnál szervezeti stratégiai tanácsadást végeznek és IT-fejlesztési tervet készítenek az önkéntesek, a Magyar Vöröskereszt számára pedig a hamarosan nyíló „Empátia” közösségi tér és kávézó üzleti tervének elkészítéséhez nyújtanak segítséget a KPMG szakemberei.

„Idén a klasszikus megoldásainkon túl (könyvvizsgálat, stratégiaalkotás, üzleti terv készítés) új szolgáltatásokkal is gazdagodott a pro bono portfóliónk. Így például a Bagázs Egyesület számára a KPMG közüzemi szakértői a dányi cigánytelep szennyvízproblémáinak megoldására dolgoznak ki megoldást, a Peter Cerny Alapítvány részére pedig adatvédelemmel kapcsolatos (GDPR) tanácsadást nyújt a KPMG” – mondta el Szabó István a KPMG vállalati felelősségvállalási vezetője.

Mérhető és jelentős társadalmi hatás önkéntes munkából

A 2009 óta futó programban a KPMG munkatársainak és vezetőinek egyre szélesebb köre vesz részt: A munkatársak lelkesen és örömmel csatlakoznak a kezdeményezéshez, így idén már 25 különböző szolgáltatásból tudtak választani a civil szervezetek. A KPMG szerint egy vállalat akkor tud a leghatékonyabban segíteni, ha azt kínálja, amiben a legerősebb kompetenciákkal rendelkezik.

A nyertes szervezetek kiválasztásában fontos szempont, hogy fejlesztéseinkkel jelentős és mérhető társadalmi hatást érjünk el. A munkatársak aktív bevonásával kiválasztott projektekkel közvetlenül és közvetetten is hozzájárulunk az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljaihoz, többek között a tartós, inkluzív és fenntartható gazdasági növekedés elősegítéséhez, valamint az egészséges élet és jólét biztosításához, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek enyhítéséhez.