- Hirdetés -

Egyre többet tévézünk

|

- Hirdetés -

2021 első negyedévében naponta átlagosan 5 óra 12 percet töltöttünk a tévékészülékek előtt: a nők 5 és fél órát, míg a férfiak 4 óra 53 percet – derül ki a Nielsen Közönségmérés adataiból. A műsorfogyasztásunk 11 százalékát hírműsorokra fordítottuk, és minden ötödik percben reklámmal és/vagy műsorajánlóval találkoztunk. Naponta átlagosan 37 percnyi reklámot néztünk, ami átlagosan 142 reklámfilmnek felelt meg.

A teljes népesség körében a napi tévénézési idő 3 perccel haladta meg a 2020-ban mért értéket, és ugyanennyivel nőtt a 18-49 évesek ideje is, akik így naponta 4 óra 3 percet tévéztek. A legnagyobb növekmény az egyébként is legtöbbet tévéző 50 év felettieknél jelentkezett: 7 perccel növelték tévénézési idejüket, és így naponta átlagosan 7 óra 11 percet töltöttek a képernyők előtt. A 4-17 éves korosztály ezzel szemben 28 perccel kevesebbet tévézett egy átlagos napon, mint egy évvel korábban, ami esetükben 2 óra 54 perc tévénézést jelentett az idei első negyedévben.

A napi átlagos tévénézési idő életkor és iskolázottság szerint meglehetősen széles skálán mozog: 2021. január – március közötti időszakban ezúttal is a 15-29 évesek tévéztek a legkevesebbet – átlagosan 2 óra 49 percet, míg a legintenzívebb tévénézők jellemzően a 60 év felettiek voltak, akik naponta átlagosan csaknem egy teljes munkanapnyi időt, 7 óra 51 percet töltöttek a képernyők előtt. Iskolázottság szempontjából az általános trendeknek megfelelően a diplomások tévéztek a legkevesebbet – 2 óra 53 percet – ami ugyanakkor 19 percnyi növekedést jelentett tavalyhoz képest. Nemek tekintetében ezúttal is a hölgyek felé billen a mérleg nyelve: napi átlagos nézett idejük 5 és fél óra volt, ami 37 perccel volt több, mint a férfiaké.

Az időeltolásos tévénézésre (Time-shifted Viewing, TSV) alkalmas készülékek, eszközök egyre inkább elterjednek, de jellemzően továbbra is a sugárzással egy időben szeretünk tévézni, míg az időeltolásos tévézés aránya évek óta stabilnak mondható. A teljes népesség a napi tévénézéssel töltött idejének 1,8%-át, átlagosan 6 percet fordított időben eltolt televíziós tartalom fogyasztására (sugárzástól számított 7 napon belül) 2021 első negyedévében. A TSV aránya a 4-17 éveseknél volt a legmagasabb: az átlagos napi tévénézési idejükhöz 2,6%-ot tett hozzá, de a 18-49 éveseknél is hasonló arányt, 2,1%-ot, míg az 50 felettieknél 1,6%-ot képviselt a késleltetett, sugárzással nem egyidejű tévés tartalom fogyasztása.

2019 áprilisa óta a Nielsen elérhetővé teszi a panelháztartásokhoz érkező és ott regisztráltan tévét néző vendégek nézési adatait is – kiegészítve ezzel a paneltagokból álló alapcélcsoportok tévénézési adatát. Az első negyedév adatai alapján a vendégek átlagosan 3 percet tettek hozzá a napi átlagos tévénézési időhöz, ami megfelel a korábbi negyedévekben mért értékeknek. A 4-17 évesek esetében az átlagnál nagyobb arányú volt a vendégnézés: az ugyanilyen korú vendégek 4 perccel egészítették ki az alapcélcsoport napi átlagos tévénézési idejét.

A tévére szánt időnk 39,8%-át fordítottuk a sokféle nézői igényt kielégítő, és legtöbb csatornát (24 db a sorozat csatornák nélkül, a vizsgált 119 csatornából) magában foglaló „általános szórakoztató” csatorna csoportra, mely naponta átlagosan 5,1 millió nézőt ért el, és egy átlagos néző 3 óra 29 percet el is töltött ott. A műsoridejük legalább felében különböző sorozatokat kínáló „sorozat csatornák” a tévénézési idő 9,1 százalékát képviselték, és naponta átlagosan 2,2 millió nézőt értek el, akik átlagosan 1 óra 49 percet szántak a nézésükre.

A filmcsatornák a napi tévénézési idő 10,7 százalékát fedték le, naponta átlagosan közel 2,8 millió nézőhöz jutottak el, akik átlagosan 1 óra 40 percet – vagyis egy-egy átlagos filmhossznyi időt – töltöttek el velük.

A hírcsatornák együttesen 7,7%-os közönségarányt mondhattak magukénak, ami megfelel az egy évvel korábban mért értéknek. Napi átlagos elérésük közel 2,4 millió fő volt, és az elért nézők naponta átlagosan 1 óra 27 percet szántak a hírcsatornák műsorainak megtekintésére.

A gyerekcsatornák a tévénézési idő 4,8%-át tették ki, és 1,36 millió főt értek el naponta, ami 200 ezer nézővel kevesebb tavalyhoz képest, és az elért nézők naponta átlagosan 1 óra 36 percet fordítottak rájuk, ami 18 perces csökkenést jelent 2020 első negyedéhez képest.

A sportcsatornák közönségaránya 3,4% volt, naponta átlagosan 1,37 millió nézőt értek el, akik naponta 1 óra 6 percet szántak rájuk, és mindez egy minimális csökkenés mellett nagyjából megfelelt az egy évvel korábban mért értékeknek.

A DVD/videó/videójáték kategóriát, idegennyelvű csatornákat, illetve minden egyéb képernyőhasználatot magában foglaló „Egyéb” gyűjtőkategória a tévénézési idő 12,8%-át képviselte az idei első negyedévben, ami 3%-os növekedést jelent tavalyhoz képest. Naponta átlagosan közel 4,7 millió fő szánt legalább 1 percet erre a kategóriára: ez mintegy 400 ezerrel több személyt jelent, mint egy évvel korábban, és egy néző átlagosan másfél órát fordított rá, míg tavaly ez az idő 62 perc volt.

Ezek az értékek, arányok az egyes korosztályok illetve nemek tekintetében akár jelentős mértékben is eltérhetnek, eltolódhatnak.

Tíz százalék fölött a hírműsorok

A sugárzási időből és műsorfogyasztásból való részesedések az egyes műsortípusok esetében eltérően, de a szokásos trendek szerint alakultak. A többségében sorozatokat magában foglaló, „nem zenés fikció” kategóriájába sorolt műsorok a teljes műsorkínálat 28,1%-át képviselték, és a tévénézési időnkből is szinte ugyanilyen arányban (27,9%) részesedtek.

A vizsgált időszakban a mozifilmek műsoridőből való részesedése 9,6% volt, ugyanakkor a műsorfogyasztásból lényegesen magasabb arányt – 15,1%-ot képviseltek. A „hírek, aktuálpolitika, gazdaság” tematika 3,6%-ot tett ki a műsoridőből, míg a tévénézési időnkből jóval többet – 11%-ot – szántunk a hírműsorokra, ami pontosan megfelel az egy évvel korábbi értéknek.

A sportműsorok a sugárzási időből 8,4%-ban részesedtek, míg a műsorfogyasztásból fele ekkora arányt, 4,1%-ot képviseltek, amely mintegy fél százalékkal nagyobb, mint tavaly. (3,7%). Az ismeretterjesztő műsorok sugárzási időből való részesedése 9,7% volt, ami megegyezik a TV-ben sugárzott mozifilmek arányával, fogyasztási arányuk azonban itt is csak feleakkora – 4,7% – volt.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Inkább online vásárolnak divatcikkeket a magyarok

A magyarok 86 százaléka fog divatcikkeket vásárolni az interneten az ünnepeket megelőző kereskedelmi időszakban. A fogyasztók 57 százaléka tervezi, hogy szinte csak webáruházakból fog rendelni, 29 százalék vásárol majd online és fizikai üzletben...

Ezek voltak a legkeresettebb idegen szavak a neten

Rövid bétateszt után 90 000 szóval elindult a jelentese.hu. A SAKKOM Interaktív által létrehozott, ingyenes szótárakat gyűjtő oldalon többek között angol- és idegen szavak, a gamer társadalom által használt kifejezések, E-számok, és keresztnevek jelentése...

Újabb zöld termékek a Lidl kínálatában

A klímavédelem és a felelős vásárlás fontossága egyre inkább növekszik a hazai vásárlók körében. A Lidl Magyarország ezeket az igényeket szem előtt tartva, fenntarthatósági stratégiájának részeként új termékcsaládokat tesz karbonsemlegessé és az újrahasznosított műanyagból...

Havonta ötszáz új reklám kerül képernyőre

Havonta ötszáz, még nem látott tévéhirdetés kerül a nézők szeme elé, a teljes reklámmennyiségnek pedig több mint a felét továbbra is az újak teszik ki – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...

Nőtt a tévézésre szánt idő a magyarok körében

Az idei harmadik negyedévben öt perccel nőtt a napi tévénézési idő a teljes népesség körében a Nielsen Közönségmérés adatai szerint és elérte a 4 óra 32 percet. A filmek és sorozatok miatt ülünk le...

Techcégek uralják a márkák rangsorát

A 10 legértékesebb márka közül 5 tartozik technológiai cégekhez, de ha az első 20-at nézzük, akkor még nagyobb a szektor fölénye, ebben a körben 11 technológiai brand található az Interbrand legújabb százas toplistáján. Az...

Új évaddal folytatódik a Comedy Club

Újra a nagypályás nevettetőké a terep a Comedy Centralon, október 22-től ugyanis folytatódik a humorcsatorna standupos műsorfolyama, a Comedy Club. Idén ősszel ismét trükkös cselekkel, kíméletlen támadásokkal és védhetetlen poénlabdákkal nyomul a gárda. Elsőként...

Van hova fejlődnünk az energiatakarékosság terén

A hazai fogyasztók körében a szelektív hulladékgyűjtés és az energiatakarékos égők használata számít a leginkább elterjedt otthoni környezetkímélő szokásnak. Miközben a magyar háztartásokban megtalálható hűtők, mosógépek, tévék mintegy fele már energiatakarékosnak számít, e gépek...

Éjjel is látó kamerákkal érkezik a legújabb okosmobil

Különleges éjszakai fotós és videós funkciókkal, 120 Hz-es képfrissítéssel, szupergyors töltéssel érkezik a HUAWEI legújabb okostelefonja. A nova 9 elő- és hátlapi kameráival egyaránt 4K-s felbontású videók készíthetők, a 4300 mAh-s beépített akkumulátor feltöltéséhez...

A vártnál jobban teljesít a lízingpiac

Bár a járvány az idén is bizonytalanná teszi a gazdasági helyzetet, a magyar lízingpiac ennek ellenére a várakozásoknál jobban szerepel – mondta Zs. Nagy István, a Magyar Lízingszövetség elnöke a szervezet csütörtöki konferenciáján. Szerinte...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Inkább online vásárolnak divatcikkeket a magyarok

A magyarok 86 százaléka fog divatcikkeket vásárolni az interneten az ünnepeket megelőző kereskedelmi időszakban. A fogyasztók 57 százaléka tervezi, hogy szinte csak webáruházakból fog rendelni, 29 százalék vásárol majd online és fizikai üzletben...

Ezek voltak a legkeresettebb idegen szavak a neten

Rövid bétateszt után 90 000 szóval elindult a jelentese.hu. A SAKKOM Interaktív által létrehozott, ingyenes szótárakat gyűjtő oldalon többek között angol- és idegen szavak, a gamer társadalom által használt kifejezések, E-számok, és keresztnevek jelentése...

Újabb zöld termékek a Lidl kínálatában

A klímavédelem és a felelős vásárlás fontossága egyre inkább növekszik a hazai vásárlók körében. A Lidl Magyarország ezeket az igényeket szem előtt tartva, fenntarthatósági stratégiájának részeként új termékcsaládokat tesz karbonsemlegessé és az újrahasznosított műanyagból...

Havonta ötszáz új reklám kerül képernyőre

Havonta ötszáz, még nem látott tévéhirdetés kerül a nézők szeme elé, a teljes reklámmennyiségnek pedig több mint a felét továbbra is az újak teszik ki – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...
- Hirdetés -

CMO

Kiemelt szerepe volt és lesz az online kommunikációnak

Blaumann Debóra foodpanda, marketingigazgató - Milyen kampánnyal készültetek a NetPincérről foodpanda névre történő váltásra, mire lehet számítani? - Egy igazi 360 fokos, integrált kampányt tervezünk a márkaváltás támogatására - ahol és amilyen formában csak lehet szeretnénk...

Sikerült megválaszolni a Covid-szülte kihívásokat

Szalkai Réka Mastercard, marketingigazgató - Melyik volt az a könyv vagy film, ami az elmúlt időszakban a legnagyobb hatással volt önre? - Simon Sinekkel nemrég volt szerencsém együtt dolgozni. Igazi élmény volt nemcsak az előadása és azt...

Fontos a márka szerepének megtalálása

Juhász Péter Tibor Vodafone, márkaigazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Agárdi Szilvivel, a látássérült énekesnővel, Majkával és Téglás Botival, a fiatal hegedűtehetséggel készített több hónapos, komplex Red-kampányunkra, amely valós emberek valós történetein...

Készen állás és újratervezés

Nagy Zoltán Péter OTP Bank, marketing- és kommunikációs igazgató - Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint? - Arra, hogy a marketing- és kommunikációs csapat, beleértve a lead ügynökségünket is, sikerrel tudott alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. - Van...

A releváns megoldásokban hiszek

Liptay GabriellaKPMG, marketing- és kommunikációs igazgató- Mi az a 3 dolog, amit ajánlana egy fiatal marketinges diáknak, aki szeretne igazán jó marketinges lenni 10 év múlva?- Legyen és maradjon kíváncsi, legyen „mindenevő”, olvasson és...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Újabb zöld termékek a Lidl kínálatában

A klímavédelem és a felelős vásárlás fontossága egyre inkább növekszik a hazai vásárlók körében. A Lidl Magyarország ezeket az igényeket szem előtt tartva, fenntarthatósági stratégiájának részeként új termékcsaládokat tesz karbonsemlegessé és az újrahasznosított műanyagból...

Fenntarthatóságban is jól teljesített a Telekom

A telekommunikációs szektor fenntarthatósági szempontból legjobban teljesítő vállalatai között jelölte meg a Magyar Telekomot az ISS Corporate Solutions a vállalat 2020. évi fenntarthatósági eredményei alapján. Az ISS ESG Corporate Rating éves szinten több, mint 100...

Zöld éttermet nyitott Debrecenben a KFC

Európában is ritkaságnak számít a gasztronómiai vállalkozások közt, Magyarországon pedig még egyedülálló ebben a szektorban a KFC október 14-én Debrecenben megnyitott új étterme. A beruházás a környezeti fenntarthatósági szempontokat követve olyan zöld megoldások beemelésével...

DATA