- Hirdetés -

Így állnak az adatokhoz a magyar cégek

|

- Hirdetés -

Az adat világdevizává kezd válni, de sok cég még nem igazán foglalkozik vele - többek között ez derül ki a K&H jövőkutatásból és a K&H innovációs indexből. Bár a magyar vállalkozások körében 18-ról 26 százalékra nőtt azoknak az aránya, amelyek az okoseszközökből, szenzorokból származó adatokat felhasználják, a geolokációs és közösségi média-adatokkal mindössze 10-ből 1 cég foglalkozik komolyabban.

Már most is az egyik legfontosabb “gazdasági kincs” az adat, de a következő években még inkább az lesz. Az adatkezelés, adatbányászat, adatvédelem kombinációja lehet a fejlődés egyik alappillére - legyen szó kisebb vagy nagyobb vállalkozásokról, illetve teljes gazdaságokról. Másik oldalról pedig az adat kvázi “belép” a nemzetközi pénzpiacra, egyfajta devizaként kell rá tekinteni a K&H jövőkutatás szerint.

A trend világszerte, így Magyarországon is egyértelmű, azonban a mindennapokban még nem teljesen bevett szokás az adatfelhasználására épülő stratégia. A K&H innovációs index szerint az idei második negyedévben azért javult a helyzet.

“Bár a vállalatok jelentős része továbbra sem foglalkozik a nagy mennyiségű adatok feldolgozásából származó előnyökkel, egy részterületen, az okoseszközökből vagy szenzorokból érkező adatok feldolgozásában javult a helyzet az előző félévhez képest. Rossz ugyanakkor, hogy a cégek túlnyomó része a mesterséges intelligenciát még nem állította hadrendbe az adatkezelés terén, pedig a két technológia felerősíti egymást” - mondta Németh Balázs, a K&H innnovációs vezetője.

A K&H szakértője szerint a K&H innovációs index második féléves eredményei közül az adatgazdaság szempontjából a legfontosabbak a következők:
A vállalatok 26 százaléka foglalkozik okoseszközökből, érzékelőkből származó adatok elemzésével. Arányuk az idei első félévben 18 százalékos volt, tehát látványos a javulás, de még bőven van tér a növekedésre.
Bár a helymeghatározáson alapuló, azaz geolokációs adatok kezelése, felhasználása komoly lehetőséget rejt egy-egy vállalkozás számára, ám kevés vállalkozás él a lehetőséggel. A K&H innovációs index szerint a válaszadó cégek mindössze 12 százaléka lát ebben fantáziát. Ez stagnálást jelent az első félévhez képest. A többség - 85 százalék - sem most, sem a jövőben nem tervez ezzel foglalkozni.
Szinten maradt azoknak a cégeknek az aránya is, amelyek a közösségi média-adatokat - köztük a kommenteket - automatikusan kezelik. 10 százalékos a részesedésük a második félévben, ami lényegében megegyezik az első féléves eredménnyel.

A K&H szakértője szerint a vállalkozások jövőbeli fejlődéséhez szükség lenne arra, hogy változzon a szemléletmód. Az adatfelhasználást mellőző cégek ugyanis hirtelen veszíthetnek a versenyképességükből.

Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Sokat számít a 30 éves jelenlétünk

Hársfalvi János, marketingvezető, Magyar Suzuki Zrt. - Nagyon nehéz év volt a tavalyi, a hazai piac csökkent is, közel 5 százalékkal. De a kis Suzuki elég nagyot ment. Elégedett vagy, vagy ennél is jobbra...

Újra magyar kézben a Prohuman

Végérvényesen lezárult az a tranzakció, melynek során a Prohuman HR szolgáltató magyar alapítói visszavásárolták a lengyel Gi Group Poland S.A. (korábban Work Service) birtokában lévő tulajdonrészt.Az utóbbi évek egyik legjelentősebb hazai HR piaci tranzakciója...

Felpörgött a munkaerőtoborzás 2021-ben

Az utolsó negyedév lezárultával elmondható, hogy 2021 a munkaerőpiac szempontjából példa nélküli év volt. A tizenkét hónap alatt jól látható, intenzív toborzási hullám ment végig az országon, a vállalatok erőteljes munkaerő-felvételbe kezdtek, és bár...

Rekordárbevétel az Euronicsnél

A kihívások – a pandémia, chiphiány, akadozó ellátási láncok – ellenére markáns forgalomnövekedést könyvelhetett el 2021-ben az Euronics. Összességében a 71 milliárd forintos árbevétel a vállalat történetének eddigi legnagyobb forgalmát jelenti. Külön figyelemre méltó,...

A vállalatokat is elérte az infláció

Bár a nagyvállalatok jellemzően már beépítették áraikba a pénzromlás hatását, a cégek több mint felének okoz nehézséget a magas infláció. A K&H nagyvállalati növekedési index szerint a szektorok közül magasan a mezőgazdasági cégeknek jelenti...

Több mint 250 film az idei Berlinalén

Több mint 250 filmet mutatnak be februárban a 72. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale), amelyet egy év kihagyás után ismét a hagyományos formátumban rendeznek meg. A legjobb filmnek járó Arany Medvéért és a főbb alkotói kategóriákban...

Hazai BMW-vezér: a jövő elektromos lesz

Az első negyedévben megkezdődik az építkezés a BMW Group debreceni gyárában – jelezték a cég hazai képviselői az mmonline.hu érdeklődésére a társaság mai sajtótájékoztatóján. A múlt évben világszinten több mint 100 ezer elektromos autót...

Átalakítja a játékpiaci erőviszonyokat a gigaüzlet

Az Activision Blizzard megvásárlásával a Microsoft egyetlen lépéssel alaposan átrajzolja az erőviszonyokat a videójáték piacon. A közel 70 milliárd dolláros ügylet híre nem jött jól a nagy rivális Sony-nak, a cég részvényeinek értéke 13...

Döntött a bíróság, maradhatnak a reklámblokkolók

Újabb fontos csatát nyert meg az eyeo a HTML-kód és a szerzői jogok kapcsán, a hamburgi bíróság döntése alapján továbbra is jogszerű az olyan böngészőfunkciók használata, mint a reklámblokkolók, vagy a nyomon követés elleni...

Keresik a Jövő vezetőit

Első alkalommal ítélik oda a digitális HR megoldásokat kínáló CX-Ray által alapított Jövő vezetője díjat, mellyel azoknak a hazai közép-, és felsővezetők munkáját kívánják elismerni, akik kimagasló szakmai helytállásuk mellett emberi oldalukat is fejlesztik...
- Hirdetés -
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Mesterséges intelligenciával segíti a vízgazdálkodást a Microsoft

A szennyvízkezelés során egy új Microsoft fejlesztés révén előre jelezhető a víz mennyiségének és ezzel a minőségének hirtelen megváltozása. A Microsoft mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldását a hazai központú, biológiai víztisztító rendszereket fejlesztő Organica Water...

Sokat számít a 30 éves jelenlétünk

Hársfalvi János, marketingvezető, Magyar Suzuki Zrt. - Nagyon nehéz év volt a tavalyi, a hazai piac csökkent is, közel 5 százalékkal. De a kis Suzuki elég nagyot ment. Elégedett vagy, vagy ennél is jobbra...

Újra magyar kézben a Prohuman

Végérvényesen lezárult az a tranzakció, melynek során a Prohuman HR szolgáltató magyar alapítói visszavásárolták a lengyel Gi Group Poland S.A. (korábban Work Service) birtokában lévő tulajdonrészt.Az utóbbi évek egyik legjelentősebb hazai HR piaci tranzakciója...

Felpörgött a munkaerőtoborzás 2021-ben

Az utolsó negyedév lezárultával elmondható, hogy 2021 a munkaerőpiac szempontjából példa nélküli év volt. A tizenkét hónap alatt jól látható, intenzív toborzási hullám ment végig az országon, a vállalatok erőteljes munkaerő-felvételbe kezdtek, és bár...

Rekordárbevétel az Euronicsnél

A kihívások – a pandémia, chiphiány, akadozó ellátási láncok – ellenére markáns forgalomnövekedést könyvelhetett el 2021-ben az Euronics. Összességében a 71 milliárd forintos árbevétel a vállalat történetének eddigi legnagyobb forgalmát jelenti. Külön figyelemre méltó,...
- Hirdetés -

CMO

Sokat számít a 30 éves jelenlétünk

Hársfalvi János, marketingvezető, Magyar Suzuki Zrt. - Nagyon nehéz év volt a tavalyi, a hazai piac csökkent is, közel 5 százalékkal. De a kis Suzuki elég nagyot ment. Elégedett vagy, vagy ennél is jobbra...

Fontos, hogy megmutassuk a pezsgő másik oldalát

Csomay András, marketing vezető, Törley Pezsgőpincészet   - Milyen évet zártok idén? - Ha ezt az évet jól le tudjuk hozni járványügyi szempontból, akkor nálunk a Törley Pezsgőpincészetben reményeink szerint vissza tudunk állni a COVID előtti időszakra....

A hitelesség egyre fontosabb

Sándor Gabriella, Libri-Bookline, marketing és kommunikációs igazgató fotó: Egyed Péter - A karácsony kiemelt időszaknak számít a könyvpiacon, az éves marketingbüdzsé mekkora részét költik el ilyenkor? - Az év utolsó három hónapja kereskedelmi és kommunikációs szempontból valóban...

Eljött a bátrak ideje

  Gál Judit, Danubius Hotels, marketing és kommunikációs igazgató   - Milyen év végére számítasz? Picit jobb lesz, mint a tavalyi hasonló időszak? - Össze sem hasonlíthatóak. A tavaly november olyan komoly szigorítást hozott, hogy fél évig...

A jövő év második felében lehet intenzívebb felfutás

Mocsai Zoltán, P Automobil Import Kft., marketing vezető - Mit tippelsz, milyen év lesz 2021 az autópiacon? Tavaly 128 000 új személyautót helyeztek forgalomba, idén kevesebb lesz? - Egy alapvetően felemás év az idei. Az év...
- Hirdetés -

SzuperZöld

Mesterséges intelligenciával segíti a vízgazdálkodást a Microsoft

A szennyvízkezelés során egy új Microsoft fejlesztés révén előre jelezhető a víz mennyiségének és ezzel a minőségének hirtelen megváltozása. A Microsoft mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldását a hazai központú, biológiai víztisztító rendszereket fejlesztő Organica Water...

Fenntartható projektben az Airbus

Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási...

Jól halad a Siemens okosváros-kísérlete

Bécsben, éles körülmények között tesztelik azon energiarendszereket, amelyek a fenntartható városfejlesztés alapjait adják a jövőben.Új Európában egyedülálló projekt zajlik Bécsben. Az osztrák főváros Aspern Seestadt városrészében, valós körülmények között tesztelik a jövő energiarendszereit. A...

DATA