Jó ügyért kampányol a Viasat Nature és a Vidanet

PET palack cserék, madarakon és állatotthonos lakókon való segítség után a Viasat Nature tévécsatorna idén a felelős állattartás mellett tette le a voksát. A Vidanet kábelszolgáltatóval közösen most rászoruló állatok családkeresését igyekszik könnyebbé tenni.

A Viasat World médiaszolgáltatóhoz tartozó Viasat Nature tévé műsorai gyakran új perspektívából közelítenek meg közérdeklődésre számot tartó témákat: az orvoslást például az őrületig elhivatott állatorvosok szemszögéből, a hajléktalan lét témáját pedig azok kutyáin keresztül dolgozza fel. A természet és az állatvilág felfedezése mellett a csatorna gyakran támogatja társadalmilag hasznos ismeretterjesztő-, illetve dokumentumfilmek gyártását, de kiemelten figyel az emlék- és világnapokra is, amikor igyekszik fizikailag is tenni az élhetőbb világért: 2017-ben például a Hortobágyi Madárkórház lakóit vette szárnya alá, a következő évben a Noé Állatotthon árvái élvezhették segítségét, de szembeszállt a Föld egyik legnagyobb problémájával, a PET palackokkal is: nyári gerillaakciói során műanyag flakonokat cserélt környezetbarát kulacsra.

Az idei évben a győri székhelyű Vidanettel karöltve a felelős állattartás népszerűsítése került zászlóként a Viasat Nature hajójára, amelyet a Győri Állatmenhely szakmai felügyelete alatt kiviteleznek. Az október 4-i Állatok világnapja alkalmából 50 örökbefogadás előtt álló kutya és macska ivartalanítását finanszírozza, ezzel könnyítve meg befogadásukat.

Az állatvédelem támogatásával a Vidanet kábelszolgáltató is tovább szélesítette jótékonysági palettáját, amely az utóbbi években kiemelten gyerekekkel foglalkozó szervezetekre, sportcsapatokra és fiatal sportolók támogatására, valamint ingyenes digitális oktatások szervezésére fókuszált.