Októberben országosan 11 526 ingatlan adás-vétel bonyolódott, valamint 107 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott Duna House közreadja havi Tranzakciószám Becslése (DH-TB) és...
A jövő év elején kezdődnek a BMW Group jövőbeni debreceni gyárának első épületkivitelezési munkálatai, így a központi irodaépület és a képzési központ építése, egyben...
Az OXO csoport 2021 januárjától újra várja érettebb cégek finanszírozása mellett korai fázisú innovatív vállalkozások jelentkezését is – a befektető csoport a tervek szerint legalább...
Jelentősen csökkenő ügykezelési idő, javuló ügyfélélmény, csökkenő működési költségek, a monoton feladatok alól felszabaduló kollégák – többek között ezekkel az előnyökkel jár, ha egy...
Közzétette harmadik negyedéves beszámolóját az LG Electronics (LG). A dél-koreai vállalat 2021 július-szeptemberében 18,79 ezer milliárd won (16,23 milliárd dollár) konszolidált bevételt ért el,...
A gyógyszerfejlesztési módszereket hatékonyabbá tévő, állatkísérletet minimalizáló APPERCELL-t díjazta a nemzetközi zsűri az EIT Health európai egészségügyi innovációs programjában.
„Abban segítünk a gyógyszeripari vállalatoknak, hogy...
A múlt évben egymilliárd euróval estek vissza globális szinten a zenei jogdíjak a CISAC iparági szervezet jelentése szerint. A csökkenés Európában volt a legnagyobb,...
Az ingatlanbefektetések Közép- és Kelet-Európában 22 százalékkal csökkentek 2021 első félévében az előző év azonos időszakához képest, a tranzakciók értéke így 4,9 milliárd eurót...
A régió egyik legaktívabb startup akcelerátora és befektetője, a Startup Wise Guys hívja életre Kelet-Közép-Európában a Google által szponzorált “Jump for CEE” elnevezésű programot....
A hétvégén megrendezett RESTART2021 ötlet és startup verseny legjobbjai főként a társadalmi vállalkozás kategóriából kerültek ki. A díjazott projektek a szülők, a nők, az...
Több mint harmadával nőtt a harmadik negyedévben a Facebook bevétele az egy évvel korábbihoz képest, a forgalom túlnyomó többsége reklámokból jött. A felhasználók száma...
8109 forint - átlagosan ekkora összeg jutott egy belföldi kártyás vásárlásra, összesen pedig közel 520 millió tranzakcióra jutott 4216 milliárd forintos forgalom. Erre a...
Bár a járvány az idén is bizonytalanná teszi a gazdasági helyzetet, a magyar lízingpiac ennek ellenére a várakozásoknál jobban szerepel – mondta Zs. Nagy...
A Magyar Nemzeti Bank a Növekedési Hitelprogram részeként elindította az NHP Zöld Otthon Programot (NHP ZOP). Ennek keretében kínálja az UniCredit Bank ügyfeleinek a...
A Paysafe vezető integrált fizetési platform bejelentette, hogy eCash megoldását, a Paysafecash-t mostantól egyéni és üzleti ügyfelek is használhatják Európa 25 országában a Zen.com...
A Sony bemutatta a Sony saját fejlesztésű True RGB technológiáját – ez a név áll a forradalmi kijelzőtechnológia mögött, amely a hamarosan megjelenő Sony True RGB televíziókban fog működni, és új mércét állít fel...
A Honor bejelentette legújabb okostelefonja, a Honor 600 Lite magyarországi érkezését. Ez az elegáns, de megfizethető kategóriát újraíró készülék hatalmas lépést jelent a mobilpiacon. Az alumínium unibody készülékház garantálja a tartósságot, míg a dedikált...
A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé...
Az OpenText friss kutatása szerint a vállalatok magabiztosabbak lettek a zsarolóvírus-támadások kezelésében, a valós tapasztalatok azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak. Miközben a szervezetek 95 százaléka bízik abban, hogy egy támadás után képes visszatérni...
A hazai internetezők több mint kétharmada találkozott már adathalászattal és más online veszélyekkel, miközben nagy részük alapvető online biztonsági ismeretekkel sem rendelkezik. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet friss kutatásai nyomán a Nemzeti...