Világszerte egyre több ország tervezi a belső égésű motorral rendelkező autók fokozatos kivezetését a piacról a következő 10-20 évben, és tavaly júliusban az Európai...
A természet megóvása, bolygónk védelme ma már olyan alapvetésnek számít, ami mellett az ismert emberek és a kreatív szakma legnagyobbjai világszerte és hazánkban is...
27 vállalattal együtt a Ford Európa is aláírta azt az Európai Unióhoz címzett petíciót, aminek lényege, hogy 2035-től Európában minden új személyautó és haszonjármű...
Éppen két hónapja vágott bele az Auchan Magyarország a jó minőségű, átválogatott, fertőtlenített használt ruhák forgalmazásába, ami olyan népszerű lett, hogy az eddigi hét...
Új, 100 százalékban újrahasznosított papír alapanyagból gyártott, környezetbarát sorsjegyeket vezetett be a Szerencsejáték Zrt., amelyre Magyarországon eddig még nem volt példa. Az Ökokaland sorsjegypár...
A program utolsó fázisára készülnek a Samsung x EdisonKids Megoldások a holnapért kihívás résztvevői, a zsűri tagjai szerint pedig idén is ígéretes ötleteket hoztak...
A legnagyobb lehetőségünk és egyben felelősségünk az, hogy felnyissuk az olvasók szemét olyan témák iránt, amikre talán előtte nem is gondoltak – nyilatkozta a...
Az önmérsékletben, a fogyasztás visszafogásában látja a környezetvédelem kulcsát a Dumaszínház humoristája. Litkai Gergely hisz az összefogás erejében, és abban, hogy aktív cselekvéssel jelentős...
A népszerű szörf és ruházati márka olyan kollekciót készített, amely 86 százalékban újrahasznosított műanyagokból gyártott darabokból áll. Az O’Neill Blue elnevezésű óceánmentő misszió célja,...
A természet rengeteget ad nekünk, és én ezt szeretném meghálálni valahogy – mondta el Udvaros Dorottya. A színművész mindennapjaiban is törekszik a környezettudatosságra, a...
Ma már nem csak a szója jelenti a húsfogyasztás alternatíváját, a gyártók sorra rukkolnak elő a különféle növényi alapú húspótló termékekkel. Az élelmiszerüzletek mellett...
Hogyan lettek elkötelezett környezetvédők, mennyire tartják tudatos vásárlónak magukat, hogyan kötik össze az influenszerkedést a fenntarthatósággal? – többek között ezekről is beszélt a Marketing&Media...
Felismerve a természeti erőforrásokra nehezedő egyre növekvő nyomást és a körforgásos gazdasági megoldások bővítésének sürgető szükségességét, a L'Oréal bejelentette a Circular Innovation Fund alap...
A Samsung 2022-es Neo QLED modelljei a karbonlábnyomuk csökkentéséért elnyerték a Carbon Trust szervezet „Csökkentett CO2” tanúsítványát.A Carbon Trust globális klímakutató- és tanácsadó szervezet...
Jegyvásárlásnál, koncertinformációknál jóval többet tud az SAP és a Coldplay együttműködésében kifejlesztett Coldplay – Music Of The Spheres World Tour applikáció. A mobilalkalmazással az...
A zöld megoldásokra és a tudatos választásokra hívta fel a figyelmet a Föld Napja alkalmából a Starbucks Magyarország. A kávézólánc kiemelt célja a környezettudatosabb...
A Republic Group kreatívipari eseménye március 12-én az Átriumban hozza össze az AI, a Gen Z és az Attention Economy kulcsszereplőit. A második WAVES nemzetközi AI summitok sztárelőadóinak segítségével azt vizsgálja, hogyan formálja a...
A digitalizáció, a robotika és a mesterséges intelligencia egyre gyorsabban alakítja át a munka világát, és folyamatosan új tudást követel a munkavállalóktól. A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos...
Kultikus műsor kerül a TV4 képernyőjére: szombat este érkezik a Dalfutár legutóbbi, 11. évada. Hajós András és Jeli András saját fejlesztésű produkciója 10 évvel ezelőtt robbant be a médiába, és a tévéképernyő után a...
Mérföldkőhöz érkezett a Rossmann Online Drogéria mobilapplikációja: az alkalmazás elérte az egymillió aktív felhasználót. Az app első verziója 2018-ban indult, majd 2023 májusában egy átfogó megújuláson esett át, amely új szintre emelte a felhasználói...
Megérkezett a Huawei WiFi Mesh X3 Pro, amely új szemléletet hoz az otthoni hálózati eszközök világába: a router egyszerre válik a lakótér vizuális részévé és nagy teljesítményű technológiai központtá. A napfényben fürdő hegycsúcsok ihlette,...
Megérkezett a Huawei WiFi Mesh X3 Pro, amely új szemléletet hoz az otthoni hálózati eszközök világába: a router egyszerre válik a lakótér vizuális részévé és nagy teljesítményű technológiai központtá. A napfényben fürdő hegycsúcsok ihlette,...
Az Accor foglalási platformja és világszínvonalú hűségprogramja, az ALL Accor elindította alkalmazását a ChatGPT-ben. Az ALL Accor alkalmazás célja a növekvő ügyfélkör élményének gazdagítása.Az Accor ezzel a szállodaláncok és a francia ipar vezető vállalatai...
Megérkezett Magyarországra a Huawei Mate X7, a Huawei legújabb hajlítható okostelefonja, amely a prémium mobilfotózást, a megerősített szerkezeti kialakítást és a nagy teljesítményt egyetlen készülékben ötvözi. Az új modell a mindennapi használhatóság szemszögéből közelíti...
A Xiaomi és a neves videojáték-fejlesztő Polyphony Digital Inc. - a Sony Interactive Entertainment Inc. leányvállalata - bejelentette, hogy a Xiaomi SU7 Ultra is elérhetővé vált január 29-től a PlayStation4 és PlayStation5 platformokon futó,...
Elfelejthetjük azt a képet, hogy az okosotthon a gazdagok játékszere, ahol tapsolásra kapcsolódik a villany. 2026-ra a magyar lakosság számára a technológia már színtiszta matematika: hogyan faragjunk le a rezsiből és hogyan nyerjünk napi...