- Hirdetés -

Listázzák a cégek a koronavírusos dolgozókat

|

- Hirdetés -

A COVID-19 miatti technológiai átállás kapcsán egyre több kibertámadás éri a vállalatokat, miközben az IT-biztonság mellett az adatvédelem és a munkavállalók egészségi állapotának nyomon követése is kiemelt jelentőségű területté vált. Mára a cégek több mint fele rendelkezik adatokkal a koronavírussal diagnosztizált foglalkoztatottakról és ötödük megosztotta a fertőzött munkatársak nevét más kollégákkal vagy kormányzati szervekkel – derül ki az EY és az adatvédelmi szakértők nemzetközi szövetségének (IAPP) közös kutatásából.

A szervezetek csaknem fele (45%) kezdett el új technológiákat alkalmazni a világjárvány miatt, hogy lehetővé tegye a távmunkát. Ez az arány a jogi szolgáltatók, az oktatási, egészségügyi és kormányzati szervek esetében 60 százalék. Az új megoldásokat bevezető vállalatok majdnem kétharmada (60%) kihagyta vagy felgyorsította azok adatvédelmi és biztonsági ellenőrzését, ami miatt fokozott kiberveszélynek vannak kitéve.

Egyre több online támadás éri a cégeket

A kutatás szerint a vállalatokat a pandémia kezdete óta egyre több kibertámadás éri. Ezzel kapcsolatban a szakemberek közel fele szerint a legnagyobb kihívás a távmunkából adódó IT-biztonsági kockázatok minimalizálása.

„A krízis során a biztonsági szempontok sokszor háttérbe szorultak. Ezeket a problémákat minél előbb kezelni kell és a vállalatoknak mindenképpen ki kell dolgozniuk a megfelelő eljárásokat és módszereket, hogy elkerüljék a súlyos anyagi és reputációs károkat” – hangsúlyozta Zala Mihály, az EY Technológiai Tanácsadásért felelős vezetője.

Kiemelten fontos az egészségügyi adatok védelme

A munkavállalók egészségi állapotának nyomon követését és az információk harmadik féllel való megosztását érintő adatvédelmi szempontokat a kutatás válaszadóinak 39 százaléka tartotta a legfontosabb információbiztonsági szempontnak.

Ugyanakkor számos cég nyilvántartja, hogy tapasztaltak-e a kollégák a koronavírusra jellemző tüneteket (58%), utaztak-e az elmúlt időben (53%) vagy a háztartásukban élők közült tapasztalt-e valaki tüneteket (35%). A munkáltatók közel negyede (23%) mérte a munkavállalók hőmérsékletét is a járvány alatt. A kutatás szerint a vállalatok 60 százaléka rendelkezik adatokkal arról, hogy mely munkavállalókat diagnosztizálták koronavírussal és majdnem ötödük (19%) osztotta meg ezeket az információkat harmadik féllel.

„Arra a kutatás nem terjedt ki, adatgyűjtésük és -kezelésük során miként feleltek meg a cégek az adatvédelmi jogi követelményeknek. Tapasztalataink szerint az információbiztonság javítása mellett célszerű ezen a téren is fokozni az erőfeszítéseket a jogi megfelelés érdekében” – javasolta dr. Jagicza Gábor, az EY adatvédelmi jogi csoportjának ügyvédje.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újdonságokkal rukkolt elő a Samsung

A Samsung a milánói EuroCucina 2024 szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Rho Fiera Milano területén, 2024. április 16. és 21....

Kiderült, miért rendeződik át a munkaerőpiac

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a...

Olimpia: egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

A Warner Bros. Discovery (WBD) teljes portfólióját és hálózatát kihasználva Európa-szerte a lehető legteljesebb élményt nyújtja majd a nézőknek. A Eurosport mellett a május 21-én induló Max platformon az olimpia minden pillanata megtekinthető lesz.A...

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Még nem lélegezhetnek fel a vállalatok

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés...

Érdekes adatok jöttek a fővárosi ingatlanpiacról

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket....

Tévézésben az éllovasok között vagyunk

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet...

Május elején rajtol a ValóVilág12

Május 5-én ismét megnyílik a ValóVilág Villa kapuja, amelyet mindenre elszánt játékosok lépnek át. Mindennapjaikat a nézők 24 órában követhetik nyomon az RTL+ streaming platformon, ahol a felhasználók teljes mértékben részesei lehetnek az eseményeknek. Tizenkettedik...

Berki Krisztiánnal keresi a tehetséges sportolókat a Szentkirályi

Ötödik alkalommal indul útjára a Szentkirályi Tehetségprogram, amely a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával, és a program nagykövetével, az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztiánnal közösen keresi a legtehetségesebb hazai utánpótlás-sportolókat, hogy elősegítse sportkarrierjük kiteljesedését....

Ők döntik el, kik a Csodanők

A 2024-es Carrie Csodanő Díj zsűrije ismét közismert tagokból áll. A díjat azért hozta létre 2023-ban a Carrie Magazin, hogy minden olyan nő-anya elismerést kaphasson, aki nem feltétlenül tűnik ki mindenhol, de rendkívül lényeges...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Csavar egyet közönségkedvenc szendvicsén a McDonald’s

A tavalyi nagy sikert követően új Erős Pistás szendvicsekkel várja vendégeit a hazai McDonald’s. A fogyasztók visszajelzéseit meghallgatva idén az eddiginél még „pistásabb” formában érkeznek a burgerek.A két márka kollaborációja – a mekis szendvicsek...

Újdonságokkal rukkolt elő a Samsung

A Samsung a milánói EuroCucina 2024 szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Rho Fiera Milano területén, 2024. április 16. és 21....

Kiderült, miért rendeződik át a munkaerőpiac

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a...

Olimpia: egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

A Warner Bros. Discovery (WBD) teljes portfólióját és hálózatát kihasználva Európa-szerte a lehető legteljesebb élményt nyújtja majd a nézőknek. A Eurosport mellett a május 21-én induló Max platformon az olimpia minden pillanata megtekinthető lesz.A...

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...