- Hirdetés -

Több mint százmillió forintnyi támogatást osztott ki a Médiatanács

|

- Hirdetés -

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa lezárta a televíziós közéleti, valamint a hír- és magazinműsorok támogatására kiírt, 2023. évi pályázatának bírálati szakaszát. A TVÁLLANDÓ2023 program keretében közel 104 millió forint odaítéléséről döntött a testület.

A Médiatanács Támogatási Program keretében évről évre meghirdetett TVÁLLANDÓ pályázat televíziós közéleti magazinműsorok, illetve hírműsorok és kulturális magazinműsorok elkészülését hivatott támogatni. A felhívásra összesen 23 pályázat érkezett, melyekből a bírálóbizottság 19-et talált érvényesnek és támogatásra érdemesnek. Közéleti magazinműsorok készítésére 3 pályázónak 8 920 000 forintot, hírműsorok készítésére 8 pályázónak 79 200 000 forintot, míg kulturális magazinműsorok készítésére 8 pályázónak 15 602 753 forintot ítélt oda a testület.

A Médiatanács március 5-i ülésén meghirdette a televíziós és rádiós műsorok készítését támogató, idei évre vonatkozó pályázati programjait is. A rádiós hírműsorok, közérdekű szolgáltató magazinműsorok, valamint tematikus magazinműsorok készítésének támogatására kiírt RÁDIÓÁLLANDÓ2024, valamint a televíziós közéleti magazinműsorok, illetve televíziós hírműsorok és kulturális magazinműsorok készítésének támogatására szolgáló TVÁLLANDÓ2024 pályázat kiírása hamarosan elérhető lesz az MTVA honlapján.

Ugyanezen az ülésén a Médiatanács megállapította, hogy a Rádió 7 tavaly december 11–17. között megsértette a szerződéses vállalásait azzal, hogy nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, továbbá a helyi közélettel foglalkozó, illetve a mindennapi életet segítő, valamint a nemzetiségi vagy más kisebbségek igényeinek szolgálatára szánt műsorszámot és szöveges tartalmat. A törvénysértés miatt a médiaszolgáltatót, a Dél-alföldi Média Centrum Kft.-t 40 000 forint bírsággal sújtotta a testület, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

Nézői bejelentés nyomán vizsgálta a testület az RTL-en február 1-jén, 19 óra 49 perctől sugárzott „… a szomszéd tehene” című műsorszámot, amelyben egy szellemként kísértő, tűzhalált szenvedett kislányról is szó esett. A testület megvizsgálta az adást a kiskorúakat védő rendelkezések szempontjából és megfelelőnek találta annak „12 éven aluliaknak nem ajánlott” korhatári kategóriába sorolását, valamint a sugárzás időpontját is.

A klasszifikációs rendelkezések érvényesülése szempontjából, ugyancsak hallgatói bejelentésre vizsgálta a Médiatanács a Rádió 1-en január 9-én 6 óra perctől közreadott Balázsék című műsorszámot az abban elhangzott szexuális utalások miatt. A műsorszámban szó esett arról, hogy a gödöllői FIDESZ Facebook-oldalát pornóképek és -videók árasztották el egy hackertámadás következtében. Mivel a kifogásolt rész a 4 órás műsoridőből mindössze 8 percet tett ki, és a műsorvezetők kerülték az egyértelműen szexuális töltetű kifejezések használatát, a készítők nem veszélyeztették a védendő korosztály egészséges fejlődését, ezért a Médiatanács nem indított eljárást.

Ugyanakkor eljárás indult a „Balázsék” január 9-én, 6 órától sugárzott műsorszáma miatt, mert abban emberi méltóságot sértő módon tréfálkoztak a műsor vendége, Musimbe Dávid Dennis kárára, rasszista megjegyzéseket engedve meg vele szemben. A testület álláspontja szerint a műsorszám egy társadalmi csoport másodrendűségére vonatkozó tartalmat hordozott, az elhangzott megjegyzések a hallgatók felé azt az üzenetet közvetítették, hogy az emberi méltóság nem általános érvényű. A kijelentések nem minősültek egyszerű élcelődésnek, a meghívott vendéget megszégyenítették azzal, hogy a bőrszíne miatt a rabszolgákkal kapcsolatos tréfák célpontjává tették. A műsorszám tehát a rasszizmust humorforrásnak tekintette, ez pedig nem egyeztethető össze az emberi méltóság tiszteletét megkövetelő alkotmányos értékekkel. A Médiatanács álláspontja szerint a műsorszám emellett a közösségek kirekesztésének tilalmát előíró törvényi rendelkezést is megsértette, ezért közigazgatási hatósági eljárást indított a médiaszolgáltatóval, a Radio Plus Kft.-vel szemben.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új szupermarketet nyitott a Spar

Mintegy 212 millió forintos beruházással új szupermarketet nyitott a SPAR Magyarország Békéscsabán, az Andrássy út 3-5. szám alatt, egy korábbi kereskedelmi létesítmény helyén. A vállalat a beruházás révén 17 új munkahelyet teremtett a békési...

Bővülést hozott az év eleje az okosmobilok piacán

Nőtt az idei első negyedévben a leszállított okostelefonok száma az IDC előzetes adatai szerint, és bár továbbra is számos piacon makrogazdasági kihívásokkal szembesülnek a gyártók, a szakértők szerint fellendülőben van a piac. A Samsung...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Hatalmas napelemparkot épít a BMW Debrecenben

Április 10-én egy több, mint 50 hektáros területen elterülő napelempark kialakítására vonatkozó szerződést írtak alá a BMW Manufacturing Hungary Kft. és az E.ON Hungária Csoport képviselői.A BMW Group nemzetközi gyártási hálózatának stratégiai jövőképébe, az...

Egyre ravaszabbak az internetes csalók

A Visa 2024 tavaszi, csalásokról szóló nemzetközi jelentése (Threats report) egy, a korábbinál ravaszabb csalástípusra hívja fel a figyelmet.A Visa közzétette félévente megjelenő, csalásokról szóló nemzetközi jelentésének 2024 tavaszi kiadását, amely a fogyasztókat és...

Újabb segítséget kapnak a vállalkozások

A K&H pályázatot indít a kkv-k számára olyan kreatív, cégek közötti együttműködések kialakítására, amelyekkel a részt vevő vállalkozások egyszerre bővíthetik szolgáltatásukat és ügyfélkörüket. A K&H üzletet ide! az év kollaborációs ötlete pályázat fődíja egy...

Sztárparádéval jön a talkshow új évada

Ma az Adom a napom 19 sztárvendéggel, izgalmas napi streamekkel és fantasztikus beszélgetésekkel tér vissza a VIASAT3-ra, természetesen élőben. Az első héten megtudhatjuk, hogyan telik Balogh Levente, Gryllus Dorka, Kamarás Iván és Molnár Ferenc...

Magyar cég a Financial Times listáján

Nem mindennapi eredményt ért el a Dell és HPE márkájú, használt és új szerverek forgalmazásával foglalkozó ServerElite. Az FT 1000 rangsor ugyanis a Financial Times, a világ egyik legelismertebb brit gazdasági napilapjának és a...

Zseniális újítással rukkolt elő a Viber

A Rakuten Viber az OpenAI technológiáját felhasználva elindított egy mesterséges intelligenciával vezérelt beszélgetés összegző funkciót. A szolgáltatás a csoportos csevegések olvasatlan üzeneteinél hasznosítható. A több millió felhasználó igényeinek megfelelően kifejlesztett funkció zökkenőmentes és gyors...

Egyre többen repülnek Svájcba

Jelentősen megemelkedett a Svájcba repülővel utazók száma tavalyhoz képest a Kiwi.com globális foglalási adatai alapján, ráadásul a Svájcba irányuló forgalmat a Budapest-Bázel útvonal vezeti. Magyarországról 47%-kal többen foglaltak idén, mint tavaly a vizsgált időszakban....
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Érdekes dolgok derültek ki az emojikról

Szinte minden magyar internetező használ hangulatjeleket, mégis a háromnegyedüknél előfordult már, hogy nem ismerte egy-egy emoji jelentését - derült ki egy friss országos, reprezentatív kutatásból. A felmérés alapján a különböző generációk sokszor más jelentést...

Új szupermarketet nyitott a Spar

Mintegy 212 millió forintos beruházással új szupermarketet nyitott a SPAR Magyarország Békéscsabán, az Andrássy út 3-5. szám alatt, egy korábbi kereskedelmi létesítmény helyén. A vállalat a beruházás révén 17 új munkahelyet teremtett a békési...

Bővülést hozott az év eleje az okosmobilok piacán

Nőtt az idei első negyedévben a leszállított okostelefonok száma az IDC előzetes adatai szerint, és bár továbbra is számos piacon makrogazdasági kihívásokkal szembesülnek a gyártók, a szakértők szerint fellendülőben van a piac. A Samsung...

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Hatalmas napelemparkot épít a BMW Debrecenben

Április 10-én egy több, mint 50 hektáros területen elterülő napelempark kialakítására vonatkozó szerződést írtak alá a BMW Manufacturing Hungary Kft. és az E.ON Hungária Csoport képviselői.A BMW Group nemzetközi gyártási hálózatának stratégiai jövőképébe, az...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...