Kétszer annyi fogyasztó véli úgy, hogy a tévéreklámok pozitívabb megítélést hoznak egy márkának, mint amennyien a digitális hirdetésekről gondolják ezt – többek között ezt...
A Vodafone Magyarország kedvezményekkel szeretné segíteni a vállalkozásokat, hogy enyhítse a koronavírus következtében őket érő nehézségeket. A szolgáltató vállalati ügyfelei 3 hónapon át összesen...
Egy átlagos magyar vállalkozásnál pár hét alatt akár százezer alkalommal is megnyithatnak, módosíthatnak, másolhatnak, kezelhetnek „GDPR-érzékeny” fájlokat, amit követni hagyományos eszközökkel lényegében lehetetlen feladat....
Az online számlázó rendszer bevezetését követően további területeken indít technológiai fejlesztéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). 2020. július elsejétől minden belföldi adóalanyok közötti...
Folyamatosan kritizáljuk a cégeket a helytelen adatkezelés miatt, azonban egy friss felmérésből az derült ki, hogy mi sem figyelünk oda arra, hogy mit dobunk...
A felhasználók előszeretettel helyeznek idegen, utcán talált, ismeretlen külső meghajtókat (memóriakártyákat, pendrive-okat) a számítógépükbe, pedig az ESET szakemberei szerint az ilyen USB-meghajtók könnyen tartalmazhatnak...
Módosította felhasználási feltételeit a Facebook, és a jövőben egyértelműen tájékoztatni fogja felhasználóit az adataik felhasználásáról - közölte az Európai Bizottság. A közösségi oldal egyebek...
Meglepően sokan aggódnak világszerte a digitális technológiák gyors elterjedése miatt, viszonylag magas azok aránya, akik komoly veszélyeket látnak ebben – derül ki a Dentsu...
A vállalatoknál egyre több adat termelődik, és ezek jelentős részét a keletkezés helyén kell feldolgozni rövid idő alatt, amiben a peremhálózati adatközpontok egyre fontosabb...
A marketing büdzsé felosztása a csatornák között mindig is alapvető lépése volt a médiatervezési folyamatnak. A médiapiac fejlődésével e a feladat komplexitása és nehézsége...
Egy rendkívül fejlett és kifinomult Dark Tequila nevű kiberprogram tombol legalább öt éve Mexikóban: ellopja a bankszámlákhoz tartozó hitelesítő-, valamint a privát- és nagyvállalati...
Pontosabban az ígéretükben, a Kaspersky Lab szakértői ugyanis új, szokatlan csaló módszert azonosítottak nemrég: hamis weboldalak létrehozásával a kiberbűnözők ingyenes ajándékkártyák és/vagy ajándék kódok...
Dupla, illetve egyes esetekben tripla adatot ad nyár végéig tartó akciójában a Telenor a korlátlan hálózaton belüli beszélgetést nyújtó Telenor Blue tarifacsomagokhoz. Az extra...
Beszünteti működését és csődeljárást kezdeményez a Cambridge Analytica londoni székhelyű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég, amelyet az a vád ért, hogy politikai megrendeléseket...
A Telekom megduplázta a mobilcsomagban foglalt adatmennyiséget a jelenlegi mobilportfólióba tartozó vagy oda most belépő Magenta 1-eseknek. Emellett a Net Alap csomag már gigabájtnyi...
Nem kíván megjelenni a londoni alsóház illetékes bizottságának meghallgatásán Mark Zuckerberg, a Facebook alapító vezérigazgatója. Arról kérdezték volna, hogy a Cambridge Analytica miként használhatott...
A magyarok közel fele, 48 százaléka használ mesterséges intelligenciát (AI) legalább alkalmanként, pénzügyi vagy biztosítási kérdésekben, a 18–34 évesek körében pedig ez az arány már 68 százalék – derül ki az OVB megbízásából, az...
A 4iG Csoport leányvállalata, a 4iG Informatikai Zrt. (4iG IT) és a Montenegrói Közmunkaügyi Minisztérium 2026. október 20-án, a Porto Noviban megrendezett AIM 2026 EU-Montenegró Befektetési Konferencián ünnepélyes keretek között írta alá a montenegrói...
A nyár végével a szabadságokat egyeseknek felváltották az üzleti utak és konferenciák, a HONOR pedig újradefiniálja, mit jelent az „out of office” státusz a folyamatosan mozgásban lévő szakemberek számára. A HONOR Magic V6 csúcskategóriás...
Az LG Electronics (LG) hét új, az Apple-lel közösen fejlesztett okosotthon-kiegészítőt jelentett be az Apple Home Collection termékcsalád részeként. A kínálat beltéri és kültéri kamerákat, videós kapucsengőt, okoszárat, okostermosztátot és hőmérséklet-érzékelőt is tartalmaz. Az...
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált. A fenyegetések léptéke és sebessége új nézőpontot igényel,...