Több mint három évtizedes karrier után júliustól nyugdíjba vonul Karády Mariann a Kantar Hungary Kft. ügyvezetője. Utódja a cégcsoporttól, piackutatási területről érkező Virágh Miklós,...
A tavalyi év adatai és iparági szakértők véleménye szerint az influencer piac mérete Magyarországon éves szinten már meghaladhatja az 1 milliárd forintot. A piac...
Az elmúlt évben ugyan megtört a médiaköltések növekvő trendje, de az év utolsó öt hónapjában meglepően sokat mentett a piac a Marketing&Media magazin összeállítása...
Nehéz azzal vitatkozni, hogy olyan méretű kihívással néz szembe ezekben a hónapokban a világ, amihez – legnagyobb szerencsénkre és a többnyire békében telt utóbbi...
Elsősorban a műsorok hirdetése jellemzi a tévécsatornák reklámjait, akik aktívan igyekeznek terelni a nézőket más médiatípusok használatával is a képernyő elé. Megjelentek már a...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...
A napi nyolc óra alvás az utóbbi évek legnagyobb átverése, ha az elegendő idő nem társul kielégítő minőséggel. Éppen ezért sokan már az okosórájukkal monitorozzák azt, hogy rájöjjenek, miért ébrednek néha nyolc óra alvás...
A magyarok közel fele, 48 százaléka használ mesterséges intelligenciát (AI) legalább alkalmanként, pénzügyi vagy biztosítási kérdésekben, a 18–34 évesek körében pedig ez az arány már 68 százalék – derül ki az OVB megbízásából, az...
A 4iG Csoport leányvállalata, a 4iG Informatikai Zrt. (4iG IT) és a Montenegrói Közmunkaügyi Minisztérium 2026. október 20-án, a Porto Noviban megrendezett AIM 2026 EU-Montenegró Befektetési Konferencián ünnepélyes keretek között írta alá a montenegrói...
A nyár végével a szabadságokat egyeseknek felváltották az üzleti utak és konferenciák, a HONOR pedig újradefiniálja, mit jelent az „out of office” státusz a folyamatosan mozgásban lévő szakemberek számára. A HONOR Magic V6 csúcskategóriás...