Formát és jogállást kapott a digitális művészet az NFT-k (non fungible token), azaz a fel nem cserélhető tokenek megjelenésével. Ez a tokenfajta ugyan nem...
Bár a vállalkozó vagy vezető pozíciót betöltő nők társadalmi elfogadottsága és vállalkozói berkeken belüli megítélése az utóbbi években egyaránt javulni látszik, napjainkban még mindig...
Elsőként vezeti be a Google Pay okostelefonos fizetési megoldást a K&H Magyarországon a hazai pénzintézetek között, mely újabb lendületet adhat a bankkártyás, azon belül...
Fokozatosan romlik Magyarországon az újonnan létrejövő vállalkozások túlélési aránya, közel minden harmadik cég az első öt évben elbukik. Ennek sokszor az az oka, hogy...
Nehéz helyzetben indultak neki a cégek a koronavírus-járvány harmadik hullámának – derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás eredményeiből. A második hullám ugyanis...
A 2021. január 1-jétől életbe lépett kata szigorítások kihívás elé állítják a kisadózókat és partnereiket, akik a NAV idei tervezete alapján szigorúbb ellenőrzésekre is...
Magyarországon sokak számára vonzó opció az alkalmazotti lét helyett saját ötletük megvalósításán dolgozni, és vállalkozást indítani. Ez abból is látszik, hogy a járvány- és...
TE&K&H néven új kreatív platformot mutatott be a K&H Csoport, amelyet a VMLY&R COMMERCE-szel (volt Geometry) együttműködésben fejlesztettek. A fintech-es TE&K&H platform a bank...
A koronavírus-járvány átformálta a SZÉP Kártya használatot, amely a K&H SZÉP Kártya költéseken is megmutatkozott. 2020-ban az előző év azonos időszakához képest közel 20...
Azonnal lekérdezhető az elfelejtett PIN-kód a K&H Banknál, így aki elfelejtené a bankkártyájához tartozó kódját, az pár lépésben lekérdezheti újra, digitálisan, legkényelmesebben a mobilbankon,...
A vírusjárvány terjedésének megelőzését és annak kezelését is segítette a K&H adományozási programja, ami most elnyerte a Doing Good: CSR Award elismerését. A kezdeményezése...
A tavalyi év a hirtelen változásokról és az ahhoz való alkalmazkodásról szólt a cégek és a dolgozók számára. Idén már tudatosan érdemes készülni arra,...
Nyolcadik alkalommal nyerte el a K&H a Global Finance nemzetközi pénzügyi magazin elismerését, és szerezte meg a „Legjobb Kereskedelem Finanszírozó Bank Magyarországon” (Best Trade...
A Mindshare-t választotta új médiügynökségének a K&H a múlt év végén indított, többforduló, meghívásos tenderén. A vállalat korábban a 3 tendert zsinórban megnyerő OMD-vel...
Nem befolyásolta jelentősen a kkv szektor várakozásait novemberig a járvány második hulláma. A hazai kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó kilátásait előrejelző K&H...
Változott a helyzet a magyarországi albérletpiacon 2025 végén. Decemberben országosan 0,6 százalékkal, Budapesten pedig 1 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest. Ezzel véget ért a korábbi, három hónapon át tartó árcsökkenés,...
Ma már akár minimálbérrel is közel 24 millió forint lakáshitel vehető fel Magyarországon, ha pusztán a jövedelemarányos törlesztés szabályait vesszük figyelembe. A minimálbér-emelés, az szja-mentesség és a fix 3 százalékos Otthon Start hitel látványosan,...
A Duna House Barométer legújabb kiadása szerint 2025 utolsó negyedévében fordulat következett be a lakáspiacon: az árak korrekcióba léptek, a kereslet árérzékenyebbé vált, miközben a finanszírozási oldal rekordközeli aktivitást mutatott.A 2025-ös év utolsó negyedévében...
ABS, sávkövető rendszer, fáradtságfigyelő, automatikus vészfékezési rendszer, holttérfigyelés – az autóinkban már számos intelligens megoldás segítheti a biztonságosabb közlekedést. Van, aki maximálisan kihasználja ezeket, más legszívesebben a kötelező ABS-t is kikapcsolná. Mennyire bízhatunk meg...
Marsi Anikó és Gönczi Gábor műsorvezetésével visszatér a TV2 közkedvelt riportmagazinja, a Napló. A műsor január 31-től szombat esténként, közvetlenül a Tények után, élőben jelentkezik majd. A legfontosabb és legizgalmasabb aktualitásokat hozza el a...
A mesterséges intelligencia nem megvédi, hanem veszélybe sodorhatja a vállalatokat, ha az emberi döntés kikerül a kiberbiztonsági folyamatokból – figyelmeztet a Sophos legfrissebb előrejelzése.A szakértők szerint 2026 egyik legnagyobb kockázata az lesz, hogy a...
A magyar lakosság több mint fele (56%) ismeri a fizetési kérelem fogalmát, és a digitálisan affinis internetezők 87%-a találkozott már online csalási kísérlettel. A fiatalok gyorsan alkalmazkodnak a pénzügyi piac digitalizációjához, de a biztonság...
A Hisense bemutatta legújabb fejlesztését, a Hisense S6 FollowMe kijelzőt. Az új modell a vállalat bővülő Lifestyle TV termékvonalának legfrissebb darabja, amely újraértelmezi, hogyan és hol használhatjuk a képernyőket otthonunkban. Az S6 úgy készült,...
Soha nem mozgott még ennyi pénz digitálisan Magyarországon – és soha nem volt ekkora tétje annak, hogy ki, hogyan és milyen védelemmel vesz részt ebben a forgalomban – erről szól majd a 2026. január...
Bemutatta legújabb Laser Home Cinema fejlesztéseit a Hisense. Az XR10 és a PX4-PRO modellek célja, hogy a nagyképernyős, moziminőségű megjelenítést rugalmasabban, többféle lakókörnyezetben is elérhetővé tegyék, a lézeres technológia előnyeire építve.A globális szórakoztatóelektronikai gyártóként...