A klímaváltozást már a bőrünkön érezzük. Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában az IKEA vásárlók mintegy 60 százaléka gondolja úgy, hogy gyermekei rosszabb állapotban örökölik tőlünk...
Az Unilever új intézkedéseket és vállalásokat jelentett be, amelyek célja, hogy az eddigieknél is határozottabban cselekedjen a klímaváltozás-ellen, a környezet védelme és megújulása, valamint...
A Henkel 34 ágazat azon 155 legnagyobb globális vállalata közé tartozik, amelyek aláírták azt a nyilatkozatot, miszerint a kormányokat világszerte arra ösztönzik, hogy a...
Idén augusztus 22-re esik a Túlfogyasztás Világnapja, vagyis az az időpont, amikor az emberiség feléli a Föld egy év alatt megújuló tartalékait. Bár 2019-hez...
A SEAT 2019-ben is aktívan ténykedett annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentse a tevékenységéből a környezetre eredő hatást. A vállalat ennek következtében 43 százalékkal csökkentett...
Idén először szervezi meg a Klímainnovációs Közösség a Startup Plastic Surgery inkubációs programot, amelyre olyan magyar startupok jelentkezését várja, melyek megoldást nyújtanak a műanyag...
Ember okozta krízishelyzet a műanyagszennyezés, amely világszerte mindenhol hatással van a környezetre és azokra az emberekre, akik szennyezett területen élnek. Három kontinenst beutazva mutatja...
Már a SPAR teljes üzlethálózatában elérhetőek a többszörhasználatos zöldség-gyümölcs és pékáru tasakok, valamint a szilikonfedelek.
A SPAR 2019-ben több olyan környezetbarát csomagolástechnikai megoldást vezetett be,...
Évről évre nagyobb hangsúlyt kap a környezetvédelem és a fenntartható élelmezés, amiben az élelmiszeriparnak és a kereskedelmi láncoknak nagy a felelőssége. Egyre több ország...
A Henkel fokozza a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét, és további ambiciózus csomagolási célokat tűzött ki 2025-re a körforgásos gazdaság előmozdítása érdekében. Addigra a Henkel csomagolásának...
Az áruházlánc alapításától aktívan elkötelezett a környezetvédelem iránt. Fenntarthatósági stratégiájának köszönhetően egyre kevesebb a vállalat működése során jelentkező műanyaghulladék, amit most egyes saját márkás...
Idén nem csupán a Föld napját, hanem annak 50. évfordulóját is ünnepeljük, amelynek fő témája a klímaváltozás. A Viasat Nature természetcsatorna számos alkalommal igyekezett...
A digitális életformánk ökológiai lábnyomáról szóló híradások jelentős része komor képet vetít elénk, különösen a jövőre vonatkozó várakozások terén. Ennek az ökológiai lábnyomnak a...
Jól halad a Volkswagen márka a 2050-re tervezett szén-dioxid-semleges termelés felé vezető úton. A vállalat a 2020-as évre további ambiciózus célokat tűzött ki gyárai...
A SPAR aktív és úttörő szerepet vállal a Föld jövőjét érintő ügyekben. A vállalat most ezen tevékenységét egységes keretbe szervezi, összekötve a fenntartható fejlődés...
Tavalyhoz képest többen vannak, akik környezetvédelmi megfontolásból már inkább nem csomagolják be a karácsonyi ajándékokat, de minden tizedik ember még mindig a kommunális szemetesbe...
Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a...
Az LG Electronics (LG) Dél-Koreában október 19. és 31. között megrendezett ITS World Congress rendezvényen (Az intelligens közlekedési rendszerek világkongresszusa) ismertette a jövő közlekedésbiztonságáról alkotott vízióját. A „Beyond Mobility, Connected World” („A mobilitáson túl:...
A mesterséges intelligenciával (AI) kapcsolatban a legtöbb szervezet még mindig azt vizsgálja, mennyire pontos és megbízható a technológia. Az Agentic BI elterjedésével azonban egyre fontosabbá válik egy másik kérdés is. Ki felel az eredményért,...
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és...
Akár több millió forintos bevételkiesést is okozhat egyetlen órányi üzemzavar a nagyobb magyar webáruházaknak a Black Friday idején. A karácsony előtti hetekben különösen nagy a tét, hiszen sok kereskedő éves forgalmának jelentős részét ebben...