Megújult kreatív koncepcióval és új reklámfilmekkel rukkolt elő a Budapest Bank. A pénzintézet célja továbbra is a gördülékeny bank imázsának építése.
Az elmúlt évek...
A Republic Group és a Katona József Színház közös projektjének folytatását 2018 legjobb nemzetközi PR-kampányai közt tartják számon. A Katona360 nemzetközi sikere után most...
A többek között a Fordnak, a Volvo-nak és a Rolls-Royce-nak is szállító, autóüvegeket gyártó Pilkington és a Republic Group együttműködése idén folytatódik és új...
A több mint 100 főt foglalkoztató ügynökség FMCG ügyfélköre a Storck pralinémárkájával bővült, akiknek az ismertségépítés, salience növelés és az értékesítést célzó időszakos kampányát...
Komoly szervezeti változásokat hajtottak végre a Republic Groupnál, az átszervezést az ügynökség növekedése tette szükségessé. A 15 tagú client service csapatot irányító Szilágyi Fiorellát...
A nyár folyamán többen is harcba szálltak az Allee bevásárlóközpont kreatív ügynökségéért folyó tenderén, illetve a januárban indult kampány kivitelezéséért. Mintegy két hónapon át...
Meglehetősen nagy a szórás, amikor a teljes hirdetési piac idei növekedéséről kérdeztünk ügynökségi szakembereket, a becsléseik ugyanis öt és tizenöt százalék között szóródtak. Az...
Idén legalább 30 százalékkal nőhet és átlépheti a 1,5 milliárd forintot a Republic Group forgalma – mondta el az mmonline.hu-nak adott interjúban Barna Tamás....
A Republic Group digitális vezetőjeként folytatja pályafutását Oláh Alexandra, aki a Central Médiacsoport digitális üzletágvezető-helyettesi pozícióból igazolt át. Az új helyen azon dolgozik, hogy...
A Republic Grouphoz igazolt Heal Edina, a Google Magyarország korábbi vezérigazgatója operatív igazgatóként csatlakozott a társasághoz. Új pozíciójában, amit szeptember elsejétől tölt be többek...
Elkészült az Agency Toplist az új ügynökségi rangsor, aminek terve a múlt év végén került nyilvánosságra, azonban egy ideig nem lehetett tudni, hogy megvalósul-e,...
Nekünk a progresszivitás a pénzügyi eredményeken túl is fontos – mondja Furák András, a Republic Group portfólióigazgatója és management board tag.
– Több mint 30...
Az A’Design Award & Competiton a legrangosabb nemzetközi design versenye, ahol évente a szakma kiválóságai díjazzák a kreatív területek legkiemelkedőbb munkáit és megoldásait. A...
A STABILO a point 88 színes tűfilcek népszerűsítése céljából egy kimondottan az Y és Z generációnak szóló kampányt indított a Republic Grouppal közösen. A...
Az idén 50. születésnapját ünneplő OMNIA a Republic Grouppal az elmúlt fél évszázad jellegzetes illatait és ízeit alkotják újra egy igazán izgalmas és nagy...
Belépett az MMSZ-be és az MRSZ-be is a Republic Group, emellett a 100 fős ügynökség megújította tagságát az ÖRT-ben is.
A Republic Group januárban kérvényezte...
Az LG Electronics (LG) hét új, az Apple-lel közösen fejlesztett okosotthon-kiegészítőt jelentett be az Apple Home Collection termékcsalád részeként. A kínálat beltéri és kültéri kamerákat, videós kapucsengőt, okoszárat, okostermosztátot és hőmérséklet-érzékelőt is tartalmaz. Az...
Miközben a vállalatok hatékony virtuális kollégaként üdvözlik munkafolyamataikban a mesterséges intelligenciát, eközben a digitális tér túloldalán a kiberbűnözők kezében az AI villámgyors és kíméletlen szövetségessé vált. A fenyegetések léptéke és sebessége új nézőpontot igényel,...
Az LG Electronics (LG) integrált utastéri megoldást szállít a Renault Group első, szoftveralapú járműarchitektúrára (SDV) épülő, sorozatgyártású haszongépjárművéhez, az új Trafic E-Tech Electric modellhez, amely elnyerte az Év Nemzetközi Furgonja (International Van of the...
A Samsung Electronics bejelentette a SmartThings legújabb frissítését. A vállalat nemzetközi, összekapcsolt életmódra épülő platformja, a SmartThings 470 millió regisztrált felhasználóval működik, és világszerte több mint 430 SmartThings kompatibilis (Works with SmartThings - WWST)...
A HONOR hivatalosan is bejelentette legújabb csúcskészülékét, a HONOR Magic9 Pro Maxot, amely a kínai piacon debütál. A készülék képi és videós munkafolyamatait a professzionális kameráiról ismert ARRI vállalattal együttműködve fejlesztette ki a gyártó...