Tömegek indulnak útnak az őszi szünetben

Az október 26. és november 3. közötti őszi szünet időpontjai iránt élénk érdeklődés mutatkozik a Szallas.hu-n foglaló belföldi utazók körében: 9 százalékkal nőtt az előfoglalások száma a tavalyi őszi szünethez képest. Az előfoglalások legnagyobb része az Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Alföld régiót érinti, míg a települések rangsorában Eger, Gyula, Budapest, Pécs és Szeged áll az élen. A foglalások fele két éjszakára szól, negyede háromra, 16%-uk pedig egyéjszakás. Szeptemberben és októberben a belföldi foglalásokhoz kapcsolódó online fizetések összértékének a negyedét SZÉP kártyával rendezték.

Bár idén október 23-a nem esik hosszú hétvégére, az október 25-i pénteki utolsó tanítási nap megnyitja az őszi szünetet, amelyet a november elsejei hosszú hétvége követ. „Nagy forgalom várható az utakon, hiszen az iskolai szünetek idején sokan látogatják meg távol élő családtagjaikat, illetve halottak napján sokan mennek temetőbe" – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. Hozzátette: ebben az időszakban kimondottan az üdülés is sokakat útra késztet: a tavalyi őszi szünetre szóló előfoglalásokhoz képest 9 százalékos a növekedés idén a szállásfoglaló portál adatai szerint. „Az utolsó pillanatos foglalásokkal jelentős élénkülés várható még az elkövetkező napokban is" – magyarázta a sajtószóvivő. A Szallas.hu adataiból az is kiderül, hogy a foglalások fele két éjszakára szól, negyedük három éjszakás, 16%-uk pedig egyéjszakás. Az őszi időszak kedvez a hoteleknek: az előfoglalások harmadánál hotelt választottak a vendégek. Negyedük apartmanba, ötöde vendégházba szól, minden tizedik vendég panziót választott, míg 5%-uk más szállástípust keresett. Az előfoglalások 38 százaléka wellness-szálláshelyre érkezett.

Az iskolai szünet a családos utazók számára is jó lehetőség egy őszi utazásra. „A családok szálláskeresését az október 21-én induló őszi szünet listaoldalunkkal segítjük, amihez kimondottan olyan ajánlatokat válogattunk össze, melyekben a 6 év alatti gyermekek számára ingyenes szállást biztosítanak hotelpartnereink” – mondta a sajtószóvivő.

Észak-Alföld, Eger és a 100 ezer forint alatti kosárérték a legnépszerűbb

Észak-Alföld, Észak-Magyarország és Dél-Alföld részesül a legnagyobb arányban az eddig beérkezett foglalásokból. A legkeresettebb belföldi úti célok sorrendje: Eger, Gyula, Budapest, Pécs és Szeged. Ezeket követi Miskolc, Hajdúszoboszló, Hévíz, Nyíregyháza és Sárvár. Az őszi szünetre szóló belföldi foglalások 34%-a 50-100 ezer forint közötti, míg 30%-uk 50 ezer forint alatti kosárértékű. A foglalások 17%-a 100-150 ezer forint közé esik, közel 9%-uk pedig 150-200 ezer forint közötti kosárértéket képvisel. A foglalások valamivel több mint 7%-a 200-300 ezer forint közötti, és mindössze 3%-uk haladja meg a 300 ezer forintot. A Szallas.hu adataiból az is kiderül, hogy szeptemberben és októberben a belföldi foglalásokhoz kapcsolódó online fizetések összértékének a negyedét SZÉP kártyával rendezték.

Az őszi szüneti foglalások negyede a hosszú hétvégére szól

Az őszi szünetet záró hosszú hétvége némileg átrendezi a turisztikai régiók sorrendjét. Bár Észak-Alföld és Észak-Magyarország továbbra is az élen áll, a Balaton és Nyugat-Dunántúl régiói megelőzik Dél-Alföldet. A legkeresettebb úti célok esetében is történik némi változás, de Eger és Gyula a hosszú hétvégén is a dobogó élén szerepel. Őket Pécs, Hévíz, Miskolc, Budapest, Zalakaros, Hajdúszoboszló, Sárvár, Debrecen és Szeged követi. A hosszú hétvégén továbbra is a két- és hároméjszakás tartózkodások a legnépszerűbbek. A szálláshelyek közül a hotelek a legnépszerűbbek a hosszú hétvégézők körében is, a foglalások 35%-a ide szól. Az apartmanok 28%-kal a második helyen állnak, vendégházat pedig a foglalások 23%-ánál választottak a vendégek. A panziók 11%-kal, míg az egyéb szállástípusok 3%-kal képviseltetik magukat.

Nincs "tökölés", csak tökfaragás és tök jó programok!

Valamennyi szállásadó ilyenkor szezonális és/vagy különleges programmal, dekorációval készül. „Sok helyen lesz tökfaragás, de valahol varázslóiskola és Halloween Minidisco, arc- és csillámfestés, jelmezverseny és gyermekműsor várja a kicsiket" – tette hozzá a szóvivő. – „A felnőttek számára pedig egyes helyeken borkóstolóval, hosszabbított wellness nyitvatartással kedveskednek, illetve sztárfellépők, például Zséda, Nótár Mary, Peter Šrámek, a Bon-Bon együttes és Szabó Ádám emelik az est fényét".

A legnépszerűbb belföldi úti célok az őszi szünetben a Szallas.hu előfoglalásai alapján:

1. Eger

2. Gyula

3. Budapest

4. Pécs

5. Szeged

6. Miskolc

7. Hajdúszoboszló

8. Hévíz

9. Nyíregyháza

10. Sárvár

A foglalások megoszlása a legnagyobb hazai turisztikai régiók között az őszi szünetben a Szallas.hu előfoglalásai alapján:

1. Észak-Alföld: 20,2%

2. Észak-Magyarország: 14,2%

3. Dél-Alföld: 13%

4. Balaton: 12,8%

5. Nyugat-Dunántúl: 12%

6. Budapest-Közép-Dunavidék: 11,2%

7. Dél-Dunántúl: 9%

8. Közép-Dunántúl: 6%

9. Tisza-tó: 1,6%

A legnépszerűbb belföldi úti célok a november 1-jei hosszú hétvégén a Szallas.hu előfoglalásai alapján:

1. Eger

2. Gyula

3. Pécs

4. Hévíz

5. Miskolc

6. Budapest

7. Zalakaros

8. Hajdúszoboszló

9. Sárvár

10. Debrecen

A foglalások megoszlása a legnagyobb hazai turisztikai régiók között a november 1-jei hosszú hétvégén a Szallas.hu előfoglalásai alapján:

1. Észak-Alföld: 20%

2. Észak-Magyarország: 14,4%

3. Balaton: 13,9%

4. Nyugat-Dunántúl: 12%

5. Dél-Alföld: 11,3%

6. Dél-Dunántúl: 10,4%

7. Budapest-Közép-Dunavidék:10,3%

8. Közép-Dunántúl: 6%

9. Tisza-tó: 1,7%