Ahogy egész Budapesten, úgy a XIX. és XX. kerületben is megtorpant az ingatlanpiac az elmúlt hónapokban. A szakértők feltételezése szerint ebben elsősorban a július...
Bár továbbra is a tanácsadón vagy alkuszon keresztül történő kárbejelentés a leggyakoribb, a lakossági ügyfelek egyre nagyobb mértékben használják a digitális lehetőségeket: már minden...
Egyre borúlátóbbak a fiatalok: az Y és Z generáció mindössze 26 százaléka számít hazájában a gazdasági teljesítmény javulására, szemben a tavalyi 45 százalékkal –...
Pénteken kezdődik a Balatonfüredi Borhetek rendezvénysorozata, amelyen mintegy 300 féle borral várják a látogatókat. A bor mellett bőséges lesz a zenei kínálat is, mások...
Egy év alatt 42-ről 48 százalékra nőtt a korlátlan beszélgetést tartalmazó előfizetések aránya a távközlési szolgáltatásokat összehasonlító oldal, a Telenet.hu adatai szerint. A távközlési...
A pénzügyi szolgáltatók kerülnek leginkább az internetes bűnözők célkeresztjébe, ezt mutatja az is, hogy a kibertámadások megfékezésének és kezelésének költsége náluk a legmagasabb. Ráadásul...
Több mint 7 százalékkal nőtt a magyarok által elfogyasztótt kóla mennyisége, és 10 százalékkal többet fizettek a hazai fogyasztók ezekért az üdítőkért. A Nielsen...
Idén is meghirdették Az Év Kereskedője versenyt, amelyen elsősorban a minél jobb ügyfélélményt nyújtó, innovatív kereskedelmi megoldásokat díjazza. A szervezők augusztus 21-ig várják a...
Júliusban a TV2 Csoport sikere továbbra is töretlen. Az egész napra vonatkozó közönségarány (SHR%) alapján mindhárom kiemelt célcsoportban (4+, 18-59, 18-49) a TV2 Csoport...
Az Isteni műszak című fekete komédiával igazi kultrendezővé vált Bodzsár Márk egy hetvenes években játszódó vígjátékkal tér vissza a hazai mozikba.
Vérvörös Mustang dübörög a...
Kezdődik a TV2 Fuss család, fuss! című produkciójának forgatása. A Palik László műsorvezetésével készülő sport-realityben négy fős családok küzdenek meg a legfittebb család címért...
A Lexus a 2020-as évre is meghirdeti a rangos Lexus Design Award-ot. A program egyedülálló lehetőséget kínál a hat döntős számára, akiket személyesen választanak...
Az Erste Banknál az idei első félév végén az ügyfélhitelek állománya 13 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a lakossági területen...
Új kihívással szembesülnek a vállalatok. Egyes weboldalakon a forgalom közel felét már automatizált rendszerek adják. Az AI-ügynökök térnyerése technológiai, üzleti és pénzügyi szempontból egyaránt kockázatokat jelent a vállalatok számára – figyelmeztet a hosting szolgáltatásait...
Tovább bővül a Xiaomi POCO X8 Pro és F8 szériájának elérhetősége: az eddig csak a Xiaomi hivatalos hazai webáruházában, valamint az Alzanál megvásárolható POCO X8 Pro és F8 sorozat június 1-től már a One...
A One Magyarország csatlakozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részvételével megvalósuló KiberPajzs programhoz, hogy aktívan hozzájáruljon az online csalások elleni fellépéshez és erősítse a digitális tudatosságot. Az internetes és telefonos visszaélések a telekommunikációs...
A Samsung Electronics bejelentette a legújabb Odyssey gaming monitorok és a ViewFinity S8 termékcsalád bevezetését, ezzel új határokat jelöl ki a felbontás és a teljesítmény terén a gamereknek és szakembereknek kínált kijelzők piacán. A...
A Hisense, a szórakoztatóelektronikai és háztartási készülékek piacának egyik vezető szereplője bemutatta legújabb prémium televíziócsaládját, az UR9 szériát. Az új sorozat élénkebb, mégis természetesebb, szemkímélőbb, és a mindennapi tévézéshez jobban illeszkedő képélményt kínál.A képalkotás...