A Lidl Magyarország idén is gondolt a nehéz körülmények között élőkre, így összefogást kezdeményezett vásárlói és social média követői körében. Az akcióhoz több, mint...
Az Armadillo marketing ügynökség december elején hirdette meg Adományozz az Armadillóval! CSR-kampányát. Elhatározták, hogy munkatársaikkal, partnereikkel összefogva szebbé teszik néhány rászoruló karácsonyát. Ami ezután...
Karácsonykor szinte elkerülhetetlen, hogy megnövekedjen a körülöttünk felhalmozódó hulladék mennyisége. Elég, ha csak az ajándékok becsomagolásához szükséges papírokra, dekorációs eszközökre vagy pedig az ünnepi...
Elsöprő sikerrel ért véget a VR-el a Falakon át – A VR Mindenkié elnevezésű jótékonysági VR-bajnokság, ahol iskoláskorú, köztük tartós kórházi ellátásra szoruló gyermekek...
Pályázatot hirdet a Médiaunió Alapítvány Kuratóriuma a legszebb, legemberibb tanulságok összegyűjtésére, a legkedvesebb történetekből pedig kisfilmeket készítenek.
A Kuratórium a 2021-es kampánnyal szeretné elérni, hogy...
December 20-án, a Jónak lenni jó! műsorának egyik kiemelt tételeként lehet majd licitálni a legnagyobb balatoni festményre, amelyet a MOL Nagyon Balaton felkérésére augusztusban...
2020. december 16. és 21. között 24. alkalommal rendezi meg az Adni Öröm! karácsonyi gyűjtőakciót a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR. A koronavírus...
2020 januárjában kezdte meg közös adománygyűjtő kampányát a Mosoly Alapítvány és a hazai e-kereskedelem vezető szereplője, az eMAG, a kezdeményezés keretében 25 millió forint...
Idén is részt vesz az ALDI a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománygyűjtő akciójában. A mintegy 75 000 kilogrammnyi élelmiszeradományt az Élelmiszerbank helyi rászorulóknak osztja ki...
A karácsonyi időszakban a legtöbb országban az ajándékozások, a dekoráció és a megnövekedett számú bevásárlások miatt jelentősen nő a hulladék mennyisége. Becslések szerint csak...
Tabudöntő integrált kampányt készített a Café Communications és a FleishmanHillard Café. Ősz elején indult az AVON mellrákkal kapcsolatos országos figyelemfelhívó akciója.
A félelem és...
Húsz kórház vásárolhat okoseszközöket intézményük gyermek fekvőbeteg-ellátásában részesülő kis ápoltjainak 68 hazai rádió példátlan összefogásának köszönhetően. Az összefogáshoz csatlakozott a Telenor csapata is, akik...
Megnyitotta kapuit a MikulásGyár, ahol egészen december 20-ig várják a rászorulóknak szánt adományokat.
Ebben az évben azonban nem a megszokott formában jelentkezik a nagy...
A Vodafone Magyarország március óta folyamatosan vezeti be azokat a kedvezményeket, intézkedéseket, melyekkel a digitális oktatásra való átállást kívánják segíteni. Ennek keretében lakosságot és...
Tudásmegosztással és anyagi támogatással járó partnerség vette kezdetét a mesterséges intelligenciára épülő, elsősorban videoanalitikai fejlesztéseiről ismert Asura Technologies és az informatikai esélyegyenlőségért harcoló, a...
A Starbucks kávézólánccal debütál a környezettudatosság jegyében létrejött Sobras! applikáció! 2020 december 1-től már bárki rendelhet az alkalmazáson keresztül a kávézólánc bizonyos üzleteiből, hozzájárulva...
A hazai internetezők több mint kétharmada találkozott már adathalászattal és más online veszélyekkel, miközben nagy részük alapvető online biztonsági ismeretekkel sem rendelkezik. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet friss kutatásai nyomán a Nemzeti...
Vidéken erősebb a mesterséges intelligencia (AI) iránti érdeklődés mint Budapesten, és a vállalkozások nem chatbotot akarnak, hanem szabadulni a papírmunkától – derül ki a március közepén indult AI Start 500 programra jelentkezők által kitöltött...
A Samsung Electronics bejelentette a Samsung Art Store és a San Francisco-i Modern Művészeti Múzeum (SFMOMA) közötti új együttműködést, amelynek keretében a Samsung Art Store-on keresztül lenyűgöző minőségben válnak láthatóvá modern mesterművek a felhasználók...
Digitális számlázás, online könyvelés, neobankok, azonnali fizetés, automatizált adminisztráció - az élet számos területén rohamléptekkel érkeznek a sokszor költségmentes fintech megoldások, ám a tömeges áttörés mégis várat magára. A szakértők szerint a megszokás ereje...
Az emberi közreműködés nélkül létrehozott felvételek kiszűrése és ezáltal a jogdíjak arányosabb felosztása érdekében az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megállapodott a Deezer globális zeneszolgáltatóval az AI Detection Solution elnevezésű alkalmazás használati jogának megvásárlásáról....