Továbbra is a ténylegesnél jóval magasabb inflációt érzékelnek a fiatalok a K&H ifjúsági index szerint. A második negyedévben átlagosan 18 százalékos drágulásról számoltak be,...
A fiatalok kevesebb mint felének, 45 százalékának egyáltalán nincs megtakarítása. Akiknek van, azok átlagban 643 ezer forinttal rendelkeztek az idei második negyedévben a K&H...
A Z generáció, amelyet egykor a „gamergyerekek” sztereotípiája jellemzett, ma már érett felnőttként lép színre a GWI és a Publicis Groupe CEE közös kutatásában....
Továbbra is vegyes az összkép a fiatalok megtakarításait tekintve a K&H ifjúsági index szerint. Döntő többségük, 78 százalékuk rendszeresen vagy alkalmanként félretesz, miközben 22...
Mérnöki, programozói és orvosi pályán helyezkednének el legszívesebben a STEM, azaz a tudományos-technológiai képzések hallgatói - derül ki egy friss kutatásból. Az egyetemisták „menőnek”...
Döntő többségben vannak azok a fiatalok, akik az év folyamán fizetésük emelkedésére számítanak: a dolgozó 19-29 éves fiatalok 74 százaléka vár béremelést idén az...
Az otthonról hozott példát még meghatározónak tartja, ám kevésbé adná azt tovább saját gyermekeinek az Y és a Z generáció. A baby boomerek mértékletesek,...
A fiatalok 57 százalékának van valamilyen banki kapcsolata. Minél magasabb szintű iskolába jár a gyerek, annál valószínűbb, hogy vannak ismeretei a pénzügyekkel kapcsolatban –...
Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás - többek között ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság...
A mai fiatalok túl sokat költenek divatra, szórakozásra és csak a mának élnek? A harminc alattiak vagy az idősebbek kezelik ügyesebben a pénzügyeiket? Egyebek...
Az állásukat stabilnak tartó fiatalok aránya az idei első negyedévben 47 százalékos volt a K&H ifjúsági index szerint, ami viszonylag alacsony szintnek számít a...
A két évvel ezelőtt bevezetett 25 év alattiaknak járó szja-kedvezmény a mai napig viták tárgyát képezi: egyesek szerint motiváló erővel bírt és aktivizálta a...
2024-ben a bulizás új dimenzióba lép: a nappali bulik egyre népszerűbbek hazai és nemzetközi szinten egyaránt. A fiatalok és fiatal felnőttek, de az idősebb...
A Sony bemutatta a Sony saját fejlesztésű True RGB technológiáját – ez a név áll a forradalmi kijelzőtechnológia mögött, amely a hamarosan megjelenő Sony True RGB televíziókban fog működni, és új mércét állít fel...
A Honor bejelentette legújabb okostelefonja, a Honor 600 Lite magyarországi érkezését. Ez az elegáns, de megfizethető kategóriát újraíró készülék hatalmas lépést jelent a mobilpiacon. Az alumínium unibody készülékház garantálja a tartósságot, míg a dedikált...
A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé...
Az OpenText friss kutatása szerint a vállalatok magabiztosabbak lettek a zsarolóvírus-támadások kezelésében, a valós tapasztalatok azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak. Miközben a szervezetek 95 százaléka bízik abban, hogy egy támadás után képes visszatérni...
A hazai internetezők több mint kétharmada találkozott már adathalászattal és más online veszélyekkel, miközben nagy részük alapvető online biztonsági ismeretekkel sem rendelkezik. Egyebek mellett erre hívja fel a figyelmet friss kutatásai nyomán a Nemzeti...