A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2020-as felmérése szerint Magyarországon fejenként átlagosan 65 kg élelmiszert dobunk évente a kukába, aminek több mint fele nagyobb odafigyeléssel...
A StoreDot nevű startup olyan litium-ion alapú akkumulátort fejlesztett ki, amelynek feltöltési ideje versenyképes a hagyományos autók tankolási idejével, ugyanis mindössze öt perc alatt...
Európa egyik legaktívabb befektetőjeként a Hiventures 2020-ban közel 14 milliárd forint tőkekihelyezést valósított meg, ezzel fennállásának négy éve alatt összesen 38 milliárd forintot folyósított....
A Skeebdo nevű startup azzal szeretné megreformálni az angoltanulást, hogy olyan tartalmakból tanít, amelyeket szabadidőnkben fogyasztunk. A csapat a Design Terminal 2020-as őszi mentorprogramjában...
Parkolással foglalkozó cégként a Parkl 2019-ben 30 töltőállomást, és 53 aktív töltőpontot üzemeltetett, ez a szám viszont egy év alatt négyszeresére nőtt. Ugyan az...
Idén is várja a leginspirálóbb innovátorokat Mentorprogramjába a Design Terminal. A startupoknak február 21-ig van lehetőségük jelentkezni a tavaszi szemeszterre, amely során többek között...
A ZEN bejelentette hivatalos bevezetését 31 európai piacon, köztük Magyarországon. A fintech társaság fő célja, hogy nehézkes ügyintézéstől mentes, kiszámítható és kényelmes pénzforgalmi megoldásokat...
Tizenöt startup került be a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) inkubációs programjába, a csapatok eddig mintegy 175 millió forint befektetéshez jutottak. Az intézmény...
Lezárta eddigi legeredményesebb exitjét az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Zrt. A tőkealap-kezelő az egyik legnagyobb magyar tulajdonú logisztikai vállalatnak, a Trans-Spednek adta el 27%-os...
A Bonafarm, az Axiál és a Syngenta is startupok segítségével kereste a megoldást vállalati kihívásaira a NAK TechLab második inkubációs programjában. A 3 hónapos...
Négy év, több mint 500 pályázat, 32 döntős és 12 dobogós csapat, milliós nyeremények. Röviden összefoglalva ez az MVM Edison startup verseny története. Idén...
A Telekom fiataloknak szóló platformja, a MagentaKraft márciusban indult útjára és egy teljesen egyedülálló koncepciót képvisel. A folyamatosan épülő virtuális közösség mellett, három hónap...
Nem sokkal a tanároknak szánt nyelvoktató platformjának megjelenése után nagy összegű tőkebefektetés érkezik a Xeropanhoz.
2020 rendkívül mozgalmas év a magyar nyelvoktató platform, a Xeropan...
Magyarországon elsőként a teljes ingatlanközvetítési folyamatot digitalizálja egy hazai startup, ennek köszönhetően az ingatlanközvetítőket helyettesítő tanácsadók kizárólag az ügyfelekkel foglalkoznak. A Livlia rendszerében az...
2021. január 1-jén lép életbe a vállalkozók kötelező adatszolgáltatását szigorító és a készpénzmentes fizetést előíró törvény. Egy magyar startup, a CMO nem csak a...
A koronavírus járvánnyal kapcsolatos állami segítségnyújtás újabb elemeként aHiventures lehetőséget kapott, hogy speciális likviditási és tőketámogatást biztosítson a Covid-19 okozta gazdasági hatások által sújtott...
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van,...
A Sony bemutatta a Sony saját fejlesztésű True RGB technológiáját – ez a név áll a forradalmi kijelzőtechnológia mögött, amely a hamarosan megjelenő Sony True RGB televíziókban fog működni, és új mércét állít fel...
A Honor bejelentette legújabb okostelefonja, a Honor 600 Lite magyarországi érkezését. Ez az elegáns, de megfizethető kategóriát újraíró készülék hatalmas lépést jelent a mobilpiacon. Az alumínium unibody készülékház garantálja a tartósságot, míg a dedikált...
A hazai cégek érzékelik az AI-ban rejlő üzleti lehetőségeket, a bevezetéshez azonban sok esetben még több eligazodásra és gyakorlati kapaszkodóra van szükség. A még kiváró vállalatok közel harmada úgy véli, hogy nem ismeri eléggé...
Az OpenText friss kutatása szerint a vállalatok magabiztosabbak lettek a zsarolóvírus-támadások kezelésében, a valós tapasztalatok azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak. Miközben a szervezetek 95 százaléka bízik abban, hogy egy támadás után képes visszatérni...