Egyre nehezebb és drágább kiberbiztosítást szerezni, részben a kibertámadások számának növekedése miatt. Ez azt is jelenti, hogy a kiberbiztosítás megszerzéséhez a cégeknek szilárd védelemmel...
A 2020-as csökkenés után, 2021-ben emelkedett a vállalati fizetésképtelenségek száma Közép- és Kelet-Európában (KKE), a legtöbb országban csaknem elérve a járvány előtti szintet -...
Világviszonylatban a vállalatok közel egynegyede már dolgozik valamilyen kvantum-technológián, amelyből számításaik szerint 3-5 éven belül kereskedelmileg is profitálhatnak. Elképesztő ütemben nő az érdeklődés a...
A világjárvány globális szinten nyitotta meg Pandora szelencéjét a csalók számára. A végeláthatatlannak tűnő átverések és csalások sorozata miatt, az ezek ellen legerőteljesebben harcolók...
A most induló vagy nemrégen alapított vállalkozások fejlődésében már hatalmas szerepet játszik a fenntarthatóság és a digitalizáció, legalább egy fenntarthatósági szempontot is figyelembe vesznek...
Tízből kilenc hazai vállalkozásnak fontos az etikus működés, de a többségüknek (54%) a koronavírus-járvány jelentősen megnehezíti, hogy ezt be is tartsák – mutat rá...
Bár jobban figyelnek a fenntarthatóságra a magyar nagyvállalatok, még mindig masszív kisebbségben vannak a környezettudatos cégek – többek között ez derül ki a K&H...
Tízből hét cégnél emelték a fizetéseket 2021-ben és ugyanekkora azoknak a vállalatoknak aránya is, ahol ez idén kilátásban van. 2022-ben a béremelés jellemzően egész...
Amellett, hogy a magyar cégek innovációs kedve minimum visszafogott, sok vállalatnak továbbra sincs a következő időszakban tervezett fejlesztéseket megalapozó írásos innovációs stratégiája - áll...
Bár a nagyvállalatok jellemzően már beépítették áraikba a pénzromlás hatását, a cégek több mint felének okoz nehézséget a magas infláció. A K&H nagyvállalati növekedési...
2022-ben a vállalatok számára a kiberkockázatok jelentik a legnagyobb fenyegetést világszerte – derül ki az Allianz Kockázati Barométer felméréséből. A zsarolóvírus-támadások, az adatvédelmi incidensek...
A régió cégeinek 39 százaléka tart attól, hogy a kormányzati mentőcsomagok várható kivezetésével több lesz idén a csőd – derül ki az Atradius hitelbiztosító...
Az Európai Unió 27 tagállama közül a 23. helyen áll Magyarország a digitális gazdaság és társadalom fejlettségét mérő 2021-es mutató alapján. A hazai vállalkozások...
A járványhelyzettel járó erősen korlátozott mozgástér és a fenyegetettség innovatív megoldásokra kényszerítette a cégeket, és megerősödtek a kooperációra épülő hálózatok – állapítja meg a...
Legújabb reprezentatív kutatásában a Profession.hu hazai munkavállalókat kérdezett meg, arra keresve a választ, hogyan alakultak tavaly a céges karácsonyi ünnepségek, mik az idei tervek,...
A hazai munkáltatók 23 százaléka tervezi kötelezővé tenni a 2022 első negyedévében a hazai munkáltatók 34 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 17...
A Huawei az Európai Kardiológiai Társaság (ESC) 2026-os kongresszusán bemutatta új európai egészségügyi kutatási platformját, a Terve Researchöt, valamint a platform első két kutatási projektjét. A vállalat emellett első alkalommal mutatta be a vérnyomásmérést...
Az LG Electronics (LG) szeptember 4–8. között, a Berlinben megrendezett IFA 2026 kiállításon mutatja be 2026-os, mesterséges intelligenciával támogatott televízióinak kínálatát és az általuk nyújtott fejlett AI TV-élményt. Az LG AI TV-k nem csupán...
Hivatalos NAV-engedélyt kapott a Számlázz.hu felhőalapú e-pénztárgép applikációja, amelynek használatával több tízezer vállalkozó mentesülhet a manuális adatrögzítés terhei alól. A Számlázz.hu ePénztárgép app az ingyenes csomagot használók számára is elérhető. A szigorúbb nyugta-adatszolgáltatási kötelezettségek...
Európában elsőként kötött megállapodást a 4iG Csoport és a SpaceX a Starlink Mobile és a szuverén műholdas megoldások bevezetéséről. A Starlink Mobile a 4iG Csoport magyarországi és nyugat-balkáni távközlési szolgáltatásait erősíti, míg a Sovereign...
A SUSE friss felmérése arra mutat rá, hogy a vállalati AI következő szakaszának egyik legfontosabb kérdése a megfelelő technológiai háttér kialakítása. A megkérdezett döntéshozók 34,1 százalékánál pilotként, ugyanekkora aránynál pedig már élesben fut valamilyen...